A segédjegyző el is felejtette, milyen virágot mennek csodálni. De mindegy is volt. Egy bizonyos: élete legszebb napjának száguldanak elébe a két pap fogatán. A rododendron nehezen kiejthető kemény nevét háttérbe szorította a zászlóként lebegő, könnyed, súgható és kiáltható név: Stolpa.
Erdőkkel, pagonyokkal tarkított dimbes-dombos tájra értek. Rövid, de meredek kaptatókon vitt az útjuk föl-le, föl-le. A lovak is alaposan kimerültek, mire elébük tárult a széles erdő, mely a rododendronokat rejtette.
A nagy erdő sarkán az esperes megállította a menetet, mondván:
– A lélek felemelő élmények befogadása előtt áll, de mihaszna, ha a test erőtlen. Azt ajánlanám, készüljünk fel testben is, hogy meglegyen a harmónia; vagyis magyarán mondva, pihenjünk egyet, együnk, igyunk, mielőtt a természet p
