Tizenharmadik fejezetEgyedül autókázni egy óra negyven percen keresztül nem segített elterelni a gondolataimat Westonról. Szó mi szó, álmaim beteljesülésének napja volt ez, csakhogy minden totál másként történt, mint ahogyan elképzeltem. Blackwell elhagyása nem jelentett menekülést. Búcsú volt csupán, és még nem tudtam, mit hoz számomra a jövő.
Mintha a rádiós műsorvezetők is megsejtették volna, mennyire magam alatt vagyok, mert a DJ kizárólag bánatos nótákat játszott le. Ha mégis vidámak kerültek a listájára, azok is csak arra emlékeztettek, milyen távol áll tőlem mindenféle jókedv. Szóval egyre inkább elszontyolodtam.
Sam behúzott a kolesz parkolójába. A legtöbb hely foglalt volt már, ezért egy fával párhuzamosan állt le. Mérget vettem volna rá, hogy szabálytalanul. Kiugrott a kocsiból
