tizenhatodik fejezetA kocsim felé tartva egyszer csak Ethan hangját hallom a parkoló túlsó feléből. Odafordulok, és látom, ahogy óvatosan lépkedve felém indul a latyakos-csúszós aszfalton, aztán megáll előttem.
Azzal sem törődött, hogy kabátot vegyen, mielőtt utánam jött, és most reszket a hidegben.
– Biztos, hogy jól vagy?
– Hát, őszintén, voltam már jobban, de rendbe jövök – felelem.
– Nem akarod, hogy én is hazamenjek veled?
– Nem. – Megrándul az arcom, remélem, Ethan is tudja, hogy meggondolatlan hirtelenséggel szakadt ki belőlem az elutasítás. Igyekszem elnyomni a dühömet, veszek egy nagy levegőt, aztán igencsak bizonytalanul rámosolygok: mindez nem az ő hibája. Beszélnem kell Amivel. Alaposan át kell gondolnom a dolgokat, és kitalálni, hogy lehetett Dane olyan merész, hogy ilyes
