– Ez nem vicces – harapja meg az alsó ajkamat, mire felszisszenek. – Azt hittem szívrohamot kapok, olyan sokáig hallgattál. Ne csináld ezt többé, te dzsinn.
Kicsit eltolom magamtól, és adok egy ártatlan puszit a szájára.
– Nem akartam, komolyan. Csak elgondolkodtam.
– Azon, hogy mennyire elcseszett a helyzetünk?
– Aha – húzom el a szám megadón. – Te is tudod, hogy ez nem egy normális szitu. A családjaink, a te helyzeted, na meg az enyém – nézek a plafonra.
– A normális unalmas. – Felnevetek, bár inkább kínomban. – Figyelj, tudom, hogy elég spontán indult ez az egész köztünk, egyikünk sem tervezte, és… – kinyitom a szám, de befogja a tenyerével –, és azzal is tisztában vagyok, hogy ha Dylan megtudja, kiherél, de akkor is! – Tenyerét elhúzza az ajkaimról, és ad egy újabb csókot. – Azt s
