Ahogy kilépünk a jet kellemesen légkondicionált fedélzetéből, olyan érzésem van, mintha egy falba ütköznék. Egy száraz forróságból font falba, ami minden oldalról körbekerít. Homokot és port szóró szél csap az arcomba, amitől megtántorodom a lépcső tetején, és védekezőn magam elé emelem a kezem. Hamid azonnal a könyököm alá nyúl, és a fülembe súgva kérdi, hogy minden rendben van-e. Nem szeretnék érzékeny virágszálnak tűnni – pláne, mert soha életemben nem is voltam az –, ezért kihúzom magam, és dobok felé egy magabiztos mosolyt. Csak utána jut eszembe, hogy ebből ő nem láthat semmit, mert a fátyol eltakarja az arcom legnagyobb részét. Abban egyeztünk meg, hogy az inkognitóm megőrzése végett egy ideig még viselem ezt a cuccot. Így legalább a reptéri személyzet sem tud személyleírást adni ró
