Halálos vendetta

MÁSODIK FEJEZET-1

MÁSODIK FEJEZET– Az áldozat a legfelső emeleten lakott – magyarázta Eve a társának, miközben visszafelé sétáltak a felvonóhoz. – Valószínűtlen, hogy ezek ketten ismerték őt vagy a feleségét. Csak pár hónapja költöztek be, a nyolcadikon élnek és huszon-egynéhány évvel fiatalabbak nála.

– Ráadásul az áldozatnak ez csak az egyik lakása – tette hozzá Peabody. – Vagyis nem töltötte itt minden idejét.

– Ahhoz azért elég sokáig maradt, hogy holtan végezze. Nézzük meg, hogy itt találjuk-e a családját is.

Felmentek a legfelső szintre.

– A gyilkos egy nő, vagy legalábbis ezt akarja elhitetni velünk – mondta Peabody. – Ha a testén hagyott üzenet igaz, akkor feltehetően olyasvalaki, akivel megcsalta a feleségét vagy akit megerőszakolt. Viszont… normál testalkatú férfi volt, ennek ellenére kellett némi izom, hogy ki- és betegyék a járműbe, mert a gyilkosnak volt valamilyen járműve, amivel idehozta, majd a járdára lökte. Talán annak a nőnek, ha ugyan tényleg egy nő követte el a gyilkosságot, van egy társa.

– Ez nagyon is lehetséges. A csuklóján talált kötélnyomok arra engednek következtetni, hogy a feje fölött kötözték össze a karját, és az hordozta a testsúlyának legalább egy részét. Így csak nagy erőkifejtéssel vagy csigasorral lehet felhúzni egy testet. Miután végzett, leengedte, mint valami rongybabát, és egy kézikocsi, valamint egy rámpa segítségével járműbe tette és elhajtott vele. Ez elég sok minden egyszerre, de a gyilkos vette a fáradságot, hogy végiggondolja a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy ismerte vagy ismerték a New York-i lakcímét, és tudta, hogy mikor fog itt tartózkodni. Továbbá védekezésre utaló sérüléseket sem találtam.

A legfelső emeletről összesen hat tágas lakás nyílt. McEnroyéké az északkeleti sarkot foglalta el egy széles, dupla ajtó mögött.

Kamera, tenyérlenyomat-olvasó, kártyaolvasó és minőségi zárak.

Eve megnyomta a csengőgombot.

A McEnroy család pillanatnyilag nem fogad látogatókat. Kérem, adja meg a nevét, a látogatása célját és az elérhetőségét. Köszönöm.

Eve felmutatta a jelvényét.

– Eve Dallas hadnagy és Delia Peabody nyomozó. Rendőrségi ügyben jöttünk. Bárki is tartózkodik a lakásban, beszélnünk kell vele.

Egy pillanat türelmet kérek, amíg megtörténik a személyazonosságuk ellenőrzése.

Eve kivárta, amíg a rendszer leolvassa a jelvényét, majd még egy további percig, míg végül meghallotta a zárak kattanását.

Egy házidroid nyitotta ki a bal oldali ajtót. Sötét öltönyében pontosan olyan méltóságot sugárzott, mint maga az épület. Robusztus testfelépítése arról árulkodott, hogy feltehetőleg testőri feladatokat is ellát. Miután kék szemével végigmérte Eve-et és Peabodyt, ugyancsak méltóságteljes, brit akcentussal megszólalt.

– Elnézésüket kérem hadnagy, nyomozó, de Mr. McEnroy még nem érkezett haza a megbeszéléséről. Ms. McEnroy és a gyerekek elutaztak a városból vakációzni, és csak öt nap múlva érkeznek vissza. Akad olyasmi, amiben én is segíthetek?

– Aha, elárulhatod Ms. McEnroy tartózkodási helyét és elérhetőségét.

– Ismételten az elnézésüket kérem, de ez magánjellegű információ.

– Többé már nem. Mr. McEnroy nem fog visszatérni a megbeszéléséről, ugyanis elindult a hullaházba.

Látta, hogy a droid nyugodt szeme megrebben. A gép igyekezett feldolgozni a váratlan eseményt.

– Ez roppant sajnálatos.

– Így is lehet mondani. Bemegyünk.

– Igen, kérem, fáradjanak be.

A droid hátralépett, majd bezárta az ajtót Eve-ék mögött.

A széles előtérből tágas nappali nyílt. A magas ablakok mögött Eve látta, ahogy a hajnali fényben ezüstösen csillog a Hudson.

A képernyő a széles, falba mélyített kandalló fölött állt. A drága bútorok visszafogott kék és zöld színben pompáztak, a falakat néhány bekeretezett városkép díszítette. A helyiségben pár családi fotót is szétszórtak.

– Mikor távozott Mr. McEnroy a lakásból?

– Tegnap este kilenc óra tizennyolc perckor.

– Hová ment?

– Nem rendelkezem ezzel az információval.

– Egyedül volt?

– Igen.

– Milyen ruhát viselt?

Eve újra látta, hogy megrebben a gép szeme, miközben átfésüli a memóriáját.

– Fekete Vincenti nadrágot, világoskék selyem-kasmír Box Club pulóvert, fekete Leonardo bőrdzsekit, fekete bőr Baldwin papucscipőt és ehhez illő övet.

A részletes leírás eszébe juttatta Eve-nek, hogy időnként nagyon is jól jönnek a droidok.

– A család többi tagja mikor hagyta el New Yorkot?

– Két nappal ezelőtt, reggel nyolc órakor. Ms. McEnroyt, a gyerekeket és a házitanítójukat az Urban Ride Car Service egyik járműve vette fel és vitte ki a siklóhoz. Onnan Tahitira utaztak a szünetre. A South Seas Resort and Spában szálltak meg a tengerparti Paradise villában.

Aha, gondolta Eve, tényleg nagyon jól jönnek.

– Mr. McEnroy fogadott látogatókat a távollétükben?

– Erről nem rendelkezem információval. Mr. McEnroy indulásakor szokás szerint kikapcsolok és csak akkor kapcsolódom be, ha a segítségemet kéri valamiben.

– Láttunk egy kamerát az ajtó felett. Kell a felvétel.

– Természetesen. Közvetlenül a konyha mellett találja a biztonsági központot.

– Hozd el a felvételt, Peabody. Kérem Ms. McEnroy elérhetőségét.

A droid ezúttal habozás nélkül eldarált egy számsort.

– Tahitin mennyi az idő?

A gépezet pislogott.

– Pontosan nulla óra harminchárom perc.

– Ostobaság – morogta Eve.

– Nem értem.

– Én sem. Kihívom a helyszínelőket, hogy vizsgálják át ezt a lakást, meg az ENyÜ-t is, hogy vigyék el az elektronikus eszközöket. Más droidok is tartózkodnak idebent? Esetleg élő személyzet?

– Kisebb kisegítő droidok a padló felmosására és hasonló feladatok elvégzésére. A gyerekeknek van házitanítójuk, de információim szerint ő is vakációzni utazott Ms. McEnroyékkal. Mr. McEnroy gyakorta idehívja az adminisztratív asszisztensét és a többi helyi alkalmazottját, viszont amikor New Yorkban jár, mindig a Belvárosi Roarke Toronyban berendezett központjában dolgozik.

– Hú. Majd szólok, ha eszembe jut még néhány kérdés. Mit találtál, Peabody? – kérdezte Eve, amikor a társa visszaért.

– A droid pontosan emlékezett McEnroy távozásának az időpontjára és a ruházatát is helyesen ismertette. Ezt követően senki sem járt az ajtónál, amíg ide nem értünk. Az előző hetvenkét órát felülírta, de ahogy én látom, csak szabványosan. Az ENyÜ vissza tudja állítani az adatokat.

– Hívd fel McNabot és rendeld ide a takarítókat.

Eve megkereste a nagy hálószobát. Itt is lágy, szemet gyönyörködtető színek, valamit a falakat díszítő festmények fogadták. Hiába terült szét az ágy fejtámlája, mint a páva farka, a finoman szőtt barackszínű ágytakaró lágy redőkbe gyűrődve követte az alakját. A tetején ízléses halomba rendezték a díszpárnákat.

Eve figyelmét azonban leginkább a szoba közepére állított panorámakamera vonta magára.

Megvizsgálta, és látta, hogy szóbeli utasításra indul, valamint jelenleg nincs felvétel a tárolójában.

Kiment a folyosóra és a droid után kiáltott.

– Gyere fel!

– Természetesen.

A droid felmászott a lépcsőn és követte Eve-et a hálószobába. Eve a kamerára mutatott.

– Ez mindig itt szokott állni?

– Nem. Még nem láttam ezt az eszközt.

– Itt, vagy egyáltalán?

– Egyáltalán, hadnagy.

– Oké, visszamehetsz. Kapcsolj készenléti üzemmódba.

Átnézte a fénylő éjjeliszekrények fiókjait és mindkettőben talált egy-egy elektronikus könyvolvasót, amelyeket megjelölt, hogy az ENyÜ később foglalkozzon velük, az ablakhoz közelebb állóban óvszerre bukkant, a hálóból nyíló fürdőszobához közelebbiben pedig körömreszelőre és kézkrémre.

Viszont nem látott sem szexjátékokat, sem vágyfokozókat.

Érdekes.

Kíváncsian felhajtotta a düftint és végighúzta tenyerét a lepedőn, majd előrehajolt és meg is szagolta. Az ágynemű ropogós volt, friss és enyhén levendulaillatú.

Visszament a droidhoz.

– A nagy hálószoba lepedője. Mikor lett kicserélve?

– Tegnap délelőtt tíz órakor.

– Mr. McEnroy adott utasítást a cserére, vagyis ez a szokás?

– Amikor Mr. McEnroy egyedül tartózkodik a lakásban, naponta cseréljük a lepedőt.

– Na és amikor a család is itt van?

– Akkor hetente kétszer.

– Hová kerültek a tegnap délelőtt lehúzott lepedők?

– A mosodai szolgálathoz.

– Kár. Peabody, kezdjünk a nagy hálóban.

– McNab már elindult. A takarítók is ideérnek húsz percen belül. Nahát – tette hozzá Peabody, amikor belépett és észrevette a kamerát.

– Aha, minden irányba látó panorámakamera, ami szóbeli parancsra indul. Az ágyneműt hetente kétszer cserélték amikor a felesége is itt volt vele, de amikor nem, akkor már naponta.

Peabody elvigyorodott.

– A közös ágyukba csábította a szeretőit és felvette az akciót?

– Szerintem is. Továbbá fogadni merek, hogy rejteget valahol szexjátékokat. Kezdd a kutatást a gardróbjában. Én addig beszélek a feleségével.

Először az üdülőt hívta fel és meggyőződött arról, hogy Geena McEnroy, a lányai, és Frances Early még mindig a vendégek közé tartoznak, ellenőrizte, hogy mikor jelentkeztek be, és megkérdezte, szándékaik szerint mikor fognak kijelentkezni.

Majd a droidtól kapott számon értesítette az áldozat legközelebbi hozzátartozóját.

Geena a harmadik csengés után álmos hangon, kikapcsolt kamerával fogadta a hívást.

– Igen, halló?

– Geena McEnroy?

– Igen, én vagyok.

– Én pedig Eve Dallas hadnagy a New York-i rendőrségtől.

– Micsoda? Te jó ég! – költözött ijedség Geena hangjába és bekapcsolta a kamerát, ami egy csinos, rémült, kék szemű, borzas, barna hajú nőt mutatott. – Betörtek?

– Nem, asszonyom. Ms. McEnroy, sajnálom, hogy tőlem kell megtudnia, de a férje meghalt. A holttestére ma hajnalban találtak rá. Őszinte részvétem.

– Micsoda? Micsoda? Miről beszél? Ez lehetetlen. Délután még beszéltem Nigellel… mármint itt volt délután. O… odaát már este lehetett. Biztosan téved.

– Sajnálom, Ms. McEnroy, de szó sincs tévedésről. A férjét ma hajnali három körül meggyilkolták. A testét hivatalosan is azonosítottuk.

– Nézze, ez akkor is lehetetlen. Azt mondta, nem törtek be a lakásba. Hajnali háromkor Nigel még az ágyában aludt.

– A házidroidjuk vallomása és a biztonsági felvételek alapján a férje nem sokkal este kilenc után elhagyta a Nyugati Kilencvenegyediken lévő lakásukat. A testét… – egyelőre semmi szükség a durva részletekre, gondolta – …nem sokkal ezelőtt találták meg. Megismétlem: őszinte részvétem.

– De… – olvadt össze lassan döbbenetté, majd fájdalommá a zavar, bosszúság és hitetlenkedés. – Mi történt? Mi történt Nigellel? Baleset?

– Nem, Mrs. McEnroy. A férjét meggyilkolták.

– Meggyilkolták? Meggyilkolták? Ez őrültség! – szárnyalt egyre magasabbra Geena hangja, majd hirtelen úgy tűnt, összeszedi magát. A szájára szorította a kezét. – Hogyan? Ki? Miért?

– Ms. McEnroy, talán az lenne a legjobb, ha visszajönnének New Yorkba. Még csak most kezdtük a nyomozást. Van valakije, akit felhívhatnánk?

– Nekem… nem. Nekem… várjon.

A kép elhomályosult, ahogy kezében a ’linkjével Geena átszaladt a hálószobán. Eve ki tudta venni a nappali néhány részletét – eleven trópusi színek, az ablakon beszűrődő holdfény, egy hosszú, keskeny lábfej pasztell rózsaszínre festett körmökkel.

– Francie! – suttogta hangosan Geena, és megremegett a hangja. Eve úgy vélte, nem sok hiányzik ahhoz, hogy elsírja magát. – Istenem, Francie, szükségem van rád.

– Fent vagyok, fent vagyok – villant meg egy lámpa. – Rosszul vagy, drágám?

Eve csak találgatni tudott, de valószínűsítette, hogy Geena odadobta a ’linket az ágyon ülő nőnek, mielőtt zokogva lerogyott mellé.

A képernyőt megtöltötte egy ötven év körüli, barna bőrű, mogyoróbarna szemű nő dühös arca.

– Kicsoda maga?

– Eve Dallas hadnagy vagyok New Yorkból.

– Egy frászt! Olvastam a könyvet és láttam a videót. Dallas egy… – pislogott a mogyoróbarna szempár, majd a tulajdonosa megdörzsölte, hogy tisztábban lásson. – Te jó isten! Mi történt? Ki halt meg?

Beszéd közben oldalt fordult és a képernyőn megjelent egy izmos test, valamint egy rózsaszín, de nem pasztell rózsaszín hálópóló, amelyen egyszarvú ágaskodott.

– Nyugodj meg, Geena, nyugodj meg. Megyek, és hozok neked egy pohár vizet. Majd én mindent elintézek, rendben? Mi történt? – kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon, miközben a képernyőn látszott, hogy kifelé indul.

– Nigel McEnroy halott. Ma hajnalban meggyilkolták.

– Istenem. Hogyan… Nem, ne törődjön vele.

Eve látta, hogy a nő jeget és szénsavas ásványvizet tölt egy pohárba valami konyhára hasonlító helyiségben.

– Geenának most nagy szüksége van rám. Akárcsak a lányoknak, szóval ez még várhat. Szerették Nigelt. Itt majd én mindent elintézek. Amilyen hamar csak tudunk, indulunk vissza New Yorkba. A lakásban ölték meg?

– Nem.

– Rendben. Megyünk, amilyen gyorsan csak tudunk.

– Szeretném tudni a nevét, asszonyom.

– Francie… Frances – javította ki magát a nő. – Frances Early. Én tanítom a lányokat. Most gondoskodnom kell Geenáról.

– Kérem, hívjon fel, miután megérkeztek New Yorkba.

– Geena majd felhívja. Addigra megnyugszik. Ha másért nem, hát a lányok miatt. Most viszont gondoskodnom kell róla.

Miután Frances bontotta a vonalat, Eve sebességbe kapcsolt és gyorsan rákeresett Frances Earlyre.

– A házitanító – kezdte, miközben belépett az inkább házastársi öltöző, mintsem gardrób méretű helyiségbe. – Frances Early. Egy házasság, egy válás, gyerek nincs. Ötvenhat éves, pedagógus, huszonkét éven keresztül tanított állami iskolákban. New Yorkban született és itt is nőtt fel. Hét éve áll a McEnroy család alkalmazásában. Eleinte csak az idősebb lányt tanította, később már mind a kettőt. Amikor utaznak, ő is elkíséri őket. Ha New Yorkba jönnek vagy itt lakik velük együtt, vagy a testvérével, és van saját szobája a család többi lakásában is, például Londonban. A volt férje feljelentette tettlegességért, de ejtették a vádat. Tisztességes embernek tűnik.

– Néhány gyönyörű ruhától és kitűnő minőségű kozmetikumtól eltekintve itt nem találtam semmit. Kivéve egy széfet.

Eve végigmérte és úgy gondolta, talán ki tudná nyitni – elvégre egy tapasztalt (egykori) tolvaj tanította, akihez történetesen hozzáment feleségül.

– Szerintem ékszerek lesznek benne – jelentette ki. – Geena feltehetőleg ismeri a kódokat, ezért nem hiszem, hogy Nigel olyasmit rejtegetett itt, amiről nem akarta, hogy a felesége tudomást szerezzen. Ezt a helyiséget közösen használták. Folytasd a munkát. Én addig átnézem a dolgozószobáját.

Menet közben Eve megállt a kisebb hálószoba előtt, amelyen a jelek szerint a két lány osztozott. Odabent minden rózsaszín volt meg fehér és fodros, teljesen kislányos. Az egyik sarokban két, egymással szembefordított íróasztal állt, a másikban játékok.

A harmadik hálószobát a tanárnő hálójaként azonosította. A világos ágytakaróról látszott, menyire kedveli a színeket – egy pillantás a gardróbba ugyancsak eleven, vidám színekben pompázó ruhatárat fedett fel.