17.HUNOR
– Eltévedtünk.
Rá sem nézek a lányra, egyenesen a vastag hótakaróval fedett terepre koncentrálok.
– Nem tévedtünk el – jelentem ki. Olyan nincs! Én nem szoktam csak úgy eltévedni, rohadtul nem…
– Márpedig ezt az utat még a navigáció sem ismeri fel – sóhajtja a GPS-sel matatva a lány.
– Biztos, hogy jó címet írtál be?
Megáll a mozdulat közben, egyedül a fejét fordítja felém fenyegetően.
– Ugye most nem akarod rám kenni az egészet?
– Mégis, ki másra tudnám? Más is ül esetleg a kocsiban? – nézek a hátsó ülésre.
Kinga azonnal felkapja a vizet.
– Mekkora szemét vagy! Te kértél meg, hogy írjam be a címet.
– Igen, mert azt gondoltam, ezt rád tudom bízni. És tessék – csapok a kormányra. – Most itt kóborolunk a semmi közepén – mutatok a mellettem lévő ablakra, ahol az üveg mögöt
