Előjáték az Alapítványhoz

6:

6:

Seldon felnézett. Egy helyi fiatalember állt előtte, és derűsen megvető tekintettel nézett le rá. Mellette egy másik suhanc – nála talán valamivel fiatalabb. Mindketten tagbaszakadtak és erős kinézetűek.

Extrém trantori divat szerint öltöztek, legalábbis Seldon úgy ítélte az egymást bátran ütő színek, a széles, rojtos derékövek, széles karimájú kalapok, és az azokról a tarkójukra lelógó élénk rózsaszín szalagvégek láttán.

Seldon elég szórakoztatónak találta ezeket a maskarákat, és elmosolyodott.

Az előtte álló fiatalember felcsattant:

– Mit vigyorogsz, te szerencsétlen balfék?

Seldon figyelmen kívül hagyta a modortalan megszólítást, és szelíden válaszolt:

– Kérem, bocsássa meg, hogy elmosolyodtam. Csupán a viseletén mulattam.

– A viseletemen? Mert, mi van vele? Egyébként is, rajtad meg mi a fene lóg? Te ruhának mered nevezni ezt a borzalmas selejtet? – Előrenyúlt, és ujjával megfricskázta a hajtókát Seldon kabátján, amely maga Seldon szerint is gyalázatosan nehéz, ormótlan és lehangoló volt a jövevények élénk és vidám színkavalkádjához képest.

– Attól tartok, ez a külvilági öltözékem – mentegetőzött Seldon. – Nincs nálam semmi más.

Nem tudta nem észrevenni, hogy az apró parkban üldögélő többi ember közben felszedelőzködött, és sietve elkotródtak. Mint, aki bajt szimatol, és nem szeretne a közelben maradni. Seldon azon tűnődött, hogy újdonsült barátja, ez a Hummin is le akar-e lépni, de úgy érezte, meggondolatlanság lenne elfordítani a tekintetét a kötekedő fiatalemberről. Kissé hátrébb billentette a székét.

– Te külvilági vagy? – kérdezte kihívóan a suhanc.

– Így igaz. Evégett ilyen a ruhám.

– Evégett? Ez meg miféle szó? Külvilági?

– Úgy értettem, hogy ezért találja olyan furcsának a ruhámat. Látogatóban vagyok itt.

– Melyik bolygóról?

– A Heliconról.

A fiatalember összevonta a szemöldökét.

– Még sosem hallottam róla.

– Nem túl nagy bolygó.

– Miért nem húzol vissza oda?

– Szándékomban áll. Holnap indulok.

– Hamarabb! Most rögtön!

A legény a társára sandított. Seldon követte a tekintetét, és megpillantotta Hummint.

Ő a helyén maradt, viszont rajtuk, négyükön kívül mostanra teljesen kiürült a kis park.

– Úgy gondoltam, a mai napot városnézéssel töltöm – felelte Seldon.

– Nem. Nem fogod, csávókám. Szépen hazamész, most rögtön.

Seldon elmosolyodott.

– Bocsánat. De nem fogok.

– Neked tetszik a gönce, Marbie? – fordult a suhanc a társához.

Marbie most szólalt meg először.

– Nem. Undorító. A gyomrom is felfordul tőle.

– Nem hagyhatjuk, hogy szabadon mászkáljon, mások meg rosszul legyenek a szánalmas látványától, Marbie. Nem tenne jót az egészségüknek.

– Nem, Alem, semmiképp – helyeselt Marbie.

Alem elvigyorodott.

– Na hát. Hallottad, mit mondott Marbie.

Ekkor megszólalt Hummin.

– Na jó, ide figyeljetek, Alem és Marbie, vagy akárhogy is hívnak titeket. Kiszórakoztátok magatokat. Most már húzzatok el innen.

Alem, aki eddig kissé Seldon felé hajolt, erre kiegyenesedett, és megfordult.

– Te meg ki a fene vagy?

– Ahhoz semmi közöd! – csattant fel Hummin.

– Trantori vagy? – firtatta Alem.

– Ahhoz sincs semmi közöd.

Alem homloka ráncba szaladt.

– Az öltözéked trantori. Tőled nem akarunk semmit, úgyhogy tűnj el, és ne ártsd bele magad.

– Itt maradok. Ami azt jelenti, hogy ketten vagyunk kettő ellen. Ez nem a megszokott harci felállásotok. Miért nem léptek le, és hívtok még néhány cimborát, hogy elbánhassatok mindkettőnkkel?

– Szerintem tényleg okosabb lenne, ha most elmenne, Hummin, amíg még tud. Nagyon kedves, hogy próbál megvédeni, de nem szeretném, ha bármi baja esne.

– Ezek nem veszélyes alakok, Seldon. Csak félnótás talpnyalók.

– Talpnyalók?! – A szó a jelek szerint felbőszítette Alemet; Seldon gyanította, hogy bizonyára sértőbb jelentéssel bír itt a Trantoron, mint náluk, a Heliconon.

– Figyu, Marbie – morogta Alem. – Te intézd el azt a másik anyaszomorítót, én meg leszaggatom a ruhát erről a Seldonról. Ő kell nekünk. Na szóval…

Két kézzel hirtelen lecsapott, hogy megmarkolja Seldon kabátjának hajtókáját, és talpra rántsa őt. Seldon ebben a pillanatban – úgy tűnt, ösztönösen – ellökte magát, és a széke hátrabillent. Fürgén megragadta a feléje nyúló kezeket. A lába felfelé lendült, a széke pedig hanyatt vágódott.

Alem nagy ívben átrepült a feje fölött, közben megfordult a levegőben, és vállával és nyakával keményen a földbe csapódott Seldon mögött.

Seldon csavart egyet a testén, ahogy a széke felborult, oldalra bukfencezett, gyorsan talpon termett, és lebámult Alemre, majd szúrós tekintettel Marbie-t kereste.

Alem mozdulatlanul feküdt a földön, arca eltorzult a fájdalomtól. Két hüvelykujja csúnyán kificamodott, pokoli fájdalmat érzett az ágyékában, és keményen beütötte a hátgerincét.

Hummin ezalatt bal karjával hátulról átkulcsolta Marbie nyakát, közben jobbjával kegyetlen szögben hátrafeszítette a siheder jobb kezét. Marbie elvörösödött képpel, ám hasztalan küzdött, hogy levegőhöz jusson. Apró lézerbetétes kés csillant mellettük a földön.

Hummin enyhített kicsit a szorításán, és őszinte aggodalommal a hangjában megjegyezte:

– Csúnyán ellátta a baját.

– Magam is attól tartok – értett egyet Seldon. – Ha picit rosszabbul esik, a nyakát is kitörhette volna.

– Miféle matematikus maga? – kérdezte Hummin.

– Heliconi. – Lehajolt, és kézbe vette a kést, majd tüzetesen szemügyre vette. – Förtelmes, és halálos szerszám.

– Egy közönséges penge is megtenné, amihez nem kell áramforrás – jegyezte meg Hummin. – De hagyjuk ezt a két suhancot, hadd menjenek. Nem hinném, hogy folytatni akarnák a dolgot.

Azzal eleresztette Marbie-t, aki megdörzsölte előbb a vállát, majd a nyakát. Még mindig levegő után kapkodott, és gyűlölködve meredt a két férfira.

– Jobban teszitek, ha gyorsan elhúzzátok a csíkot! – szólt rájuk Hummin élesen. – Máskülönben tanúskodnunk kell ellenetek testi sértés és gyilkossági kísérlet miatt. Ez a kés itt biztosan visszanyomozható hozzátok.

Seldon és Hummin némán figyelte, ahogy Marbie talpra rángatja Alemet, majd segít neki eltántorogni, még mindig kétrét görnyedve a fájdalomtól. Néhányszor még visszasandítottak rájuk, de Seldon és Hummin egykedvűen figyelték őket.

Seldon kinyújtotta a kezét.

– Hogy köszönhetem meg, amiért a segítségére sietett egy idegennek két támadóval szemben? Kétlem, hogy egymagam el tudtam volna bánni mindkettővel.

Hummin szabadkozva feltartotta a kezét.

– Én nem féltem tőlük. Ezek csak hitvány utcai bunyósok. Elég volt megszorongatnom őket egy kicsit. Meg persze magának.

– Elég halálosnak tűnt a szorítása – merengett Seldon.

Hummin vállat vont, majd kezet nyújtott.

– Úgy láttam, a tiéd se kutya, barátom – váltott tegezésre, majd ugyanabban a hangnemben így folytatta: – Gyerünk, jobb lesz, ha eltűnünk innen. Ne vesztegessük az időt.

– Miért kell eltűnnünk? – kérdezte Seldon. – Tán attól tartasz, hogy azok ketten visszajönnek?

– Kizárt. Viszont a bátor emberek közül, akik olyan sietősen elhúztak a parkból, csak hogy megkíméljék magukat egy kellemetlen helyzettől, valaki lehet, hogy riasztotta azóta a rendőrséget.

– Nem baj. Tudjuk a huligánok nevét. És elég pontos leírást adhatunk róluk.

– Leírást, róluk? Miért akarná őket elkapni a rendőrség?

– De hát nekünk támadtak…

– Ne légy naiv. Rajtunk egy karcolás sem esett. Ők meg valószínűleg kórházi ellátásra szorulnak. Különösen az az Alem. Minket helyeznének vád alá.

– De hát ez képtelenség. Azok az emberek tanúsíthatják, hogy…

– Senkit nem hívnának tanúskodni. Seldon, értsd meg végre. Azok ketten teutánad jöttek… kifejezetten téged kerestek. Elmondták nekik, hogy heliconi ruhát viselsz, és bizonyára pontosan leírták nekik a külsődet. Talán még egy holoképet is mutattak rólad. Gyanítom, azok küldték őket, akik történetesen a rendőrséget is irányítják, úgyhogy még egyszer mondom, ne vesztegessük az időt.

Hummin megragadta Seldon karját, és sietve elindult. Seldonnak azzal kellett szembesülnie, hogy képtelen kiszabadulni a férfi vasmarkú szorításából, és úgy érezve magát, mint egy tehetetlen gyerek egy indulatos dada kezei között, kényszerűen követte őt.

Sietve behúzódtak egy árkád alá, és mielőtt még Seldon szeme hozzászokhatott volna a gyengébb világításhoz, már hallották is, amint egy gépjármű csikorogva lefékez mögöttük.

– Már itt is vannak – mormolta Hummin. – Gyorsabban, Seldon! – Felszökkentek egy mozgójárdára, és pillanatok alatt belevesztek a tömegbe.