Előjáték az Alapítványhoz

4:

4:

Eto Demerzel előlépett, és tiszteletteljesen a császárra pillantott.

– Felség, az imént csaknem elveszítette a türelmét.

Cleon felnézett, és némi erőfeszítés árán sikerült mosolyt erőltetnie az arcára.

– Nos, valóban. Nagyon kiábrándítónak találtam ezt az embert.

– Pedig nem ígért semmi olyat, amit nem kínált fel.

– Nem kínált semmit.

– És nem is ígért semmit, felség.

– Akkor is kiábrándító volt.

– Talán annál is több – jegyezte meg Demerzel. – Ez az ember egy időzített bomba, felség.

– Hogy milyen bomba, Demerzel? Mindig olyan furcsa kifejezéseket használsz. Mire célzol? Fel fog robbanni?

– Ez csak egy szófordulat, amit még ifjúkoromban hallottam, felség – felelte Demerzel komolyan. – A Birodalom tele van különös kifejezésekkel, és nem mind ismertek itt, a Trantoron, ahogy olykor a trantoriakat sem ismerik máshol.

– Azért jöttél, hogy kioktass, milyen nagy a Birodalom? Áruld el, mit értesz az alatt, hogy ez az ember időzített bomba!

– Csak azt, hogy nagyon sok kárt tehet, tudtán és akaratán kívül is. Nincs tisztában a saját erejével, sem a jelentőségével.

– Erre következtettél, Demerzel?

– Igen, felség. Ő vidéki alak. Nem ismeri a Trantort, sem az itteni szokásokat. Korábban még sosem járt a bolygónkon, és nem tud udvari nemesember módjára viselkedni. Mégis bátran szembeszállt felségeddel.

– Miért ne tette volna? Hiszen én adtam rá engedélyt neki. Én tettem félre a formalitásokat. Egyenlő félként kezeltem.

– Nem egészen, felség. Megbocsásson, de felségedből hiányzik a képesség, hogy egyenlőként bánjon másokkal. Megszokta a parancsolást. De még ha meg is próbálja elérni, hogy feloldódjanak a jelenlétében, csak nagyon kevesen vannak, akik képesek erre. A többség megkukulna, vagy ami még rosszabb, szolgalelkűen, talpnyaló módjára hajbókolna. Ez az ember viszont állta a sarat.

– Nos, te csodálhatod őt ezért, Demerzel, én viszont nem kedvelem. – Cleon elégedetlennek tűnt, ahogy a gondolataiba mélyedt. – Észrevetted, hogy meg sem próbálta elmagyarázni nekem a matematikai módszerét? Mintha tudta volna, hogy úgysem értenék belőle egy árva szót se.

– És nem is értett volna, felség. Ön se nem matematikus, se nem más tudós vagy művész. A tudásnak sok olyan területe van, amelyek szakértői többet tudnak felségednél. Az ő feladatuk az, hogy a felséged szolgálatára használják ezt a tudásukat. Ön azonban a császár, ami többet ér, mint az ő összes szakértelmük együttvéve.

– Igazán? Azt nem bánnám, ha egy tisztességben megőszült tudós mellett érezném tudatlannak magam, aki évek hosszú sora alatt gyűjtötte össze a tudását. De ez az alak, ez a Seldon nem idősebb nálam. Hogy tudhat ennyi mindent?

– Neki nem kellett elsajátítania a parancsolás, sem annak művészetét, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek döntően befolyásolhatják mások életét.

– Olykor eltűnődöm, Demerzel, nem mulatsz-e rajtam titokban.

– De, felség! – tiltakozott Demerzel szemrehányóan.

– Mindegy, hagyjuk ezt. Térjünk vissza ehhez a te időzített bombádhoz. Miért gondolod, hogy veszélyt jelent a számunkra? Nekem úgy tűnt, csak egy naiv, vidéki alak.

– Az is. De kidolgozta ezt az új matematikai elméletet.

– Azt mondja, használhatatlan.

– Felséged mégis úgy vélte, hasznos lehet. Ahogy én is, miután elmagyarázta nekem, miért gondolja ezt. És mások is könnyen juthatnak hasonló következtetésre. Sőt, maga a matematikusunk is, főleg most, hogy ráirányítottuk a figyelmét. És ki tudja, egy nap talán valóban megtalálhatja a módját, hogy valamiképp a gyakorlatban is alkalmazhassa az elméletét. Ha pedig ez megtörténik, akkor bárki, aki képes megmondani a jövőt, bármilyen ködösen is, komoly hatalmi helyzetbe kerül. Még ha ő nem is kíván hatalmat szerezni magának valamiféle önmegtagadás miatt, ami számomra mindig elég valószínűtlennek tűnik, akkor is megeshet, hogy mások felhasználják őt a saját céljukra.

– Én megpróbáltam felhasználni, de hasztalan.

– Még nem gondolkodott el alaposan a lehetőségen. De most talán majd el fog. És ha nem is érdekelte a lehetőség, hogy felséged hasznára legyen, ki tudja, nem győzi-e meg, mondjuk, Mynek polgármestere?

– Miért akarna Myneknek segíteni, és nem nekünk?

– Amint azt ő maga is kiemelte, elég nehéz előre látni az egyének érzéseit és reakcióit.

Cleon savanyú ábrázattal eltöprengett.

– Tényleg úgy véled, hogy továbbfejlesztheti ezt a pszichohistóriáját, akár egészen addig a pontig, ahol már a számunkra is valóban hasznos lehet? Annyira nagyon biztosnak tűnt benne, hogy nem lesz képes rá.

– Idővel úgy dönthet, hogy talán tévedett, amikor tagadta a lehetőségét.

– Akkor, azt hiszem, mégis jobb lett volna, ha itt tartom – jegyezte meg Cleon bosszúsan.

– Nem, felség, dehogy! – tiltakozott Demerzel. – Az ösztöne remekül súgott, amikor elengedte őt. A rabság, ha mégoly álcázott is, csak neheztelést és kétségbeesést szülne, ami sem az ötletei továbbfejlesztését nem segítené, sem a velünk való együttműködési hajlandóságát nem fokozná. Jobb volt így, hogy szabadon engedte. Érdemes lesz azonban örökös, láthatatlan pórázon tartani őt. Ily módon biztosra vehetjük, hogy nem állítja az oldalára felséged valamely ellensége, és arról is gondoskodhatunk, hogy amikor eljön az idő, és teljesen kidolgozta az elméleteit, megránthatjuk azt a pórázt, és visszahozathatjuk ide. Akkor majd… meggyőzőbb módszerekhez is folyamodhatunk.

– De mi van, ha mégis megkaparintja őt valamely ellenségem, vagy helyesebben a Birodalomé, mert elvégre én vagyok maga a Birodalom? Vagy ha a saját akaratából úgy dönt, hogy egy ellenségünket szolgálja? Mert tudod, ezt sem zárhatjuk ki.

– Jobb is, hogy számol ezzel is, felség. Gondom lesz rá, hogy ilyesmi ne történhessen, de ha minden törekvésünk ellenére mégis bekövetkezne ez, még mindig jobb, ha senki nem használhatja fel, mint hogy rossz kezekbe kerüljön.

Cleon láthatólag feszengeni kezdett.

– Ezt teljesen rád bízom, Demerzel, de remélem, nem hamarkodunk el semmit. Végtére is, lehet, hogy ő csupán egy olyan tudományos elmélet kiagyalója, amely a gyakorlatban nem fog működni, mert nem működhet.

– Könnyen lehet, felség. Egyelőre azonban biztonságosabb azt feltételeznünk, hogy ez az ember különösen fontos… vagy legalábbis azzá válhat. Csak egy kevés időt veszítünk, semmi többet, ha netán bebizonyosodik, hogy egy jelentéktelen senki miatt aggódtunk. Viszont az egész galaxist elveszíthetjük, ha utóbb kiderül, hogy egy jelentős kulcsfigurára nem figyeltünk.

– Jól van hát – határozta el magát Cleon. – De remélem, nem kell majd tudnom a részletekről… ha azok, nos, kellemetlennek bizonyulnának.

– Bízzunk benne, felség, hogy nem így lesz – felelte Demerzel.