– Nemet mondott a barátod? – kérdezte felháborodottan.
– Nem, nem erről van szó. Csak… – előrehajolt a szemben lévő műanyag széken, és biztatóan a szemembe nézett –, csak… nem emlékszem a számára. Eltűnt. Pontosan tudom, mint a saját nevemet, de nem ugrik be. Mintha kiesett volna a memóriámból.
– Ez a sokk miatt van – állapította meg bölcsen Ben, majd kivette a kezemből a mobilját, még mielőtt leejtettem volna –, adj neki kis időt! Gondolkodj valami máson, és eszedbe jut!
Hinni akartam neki, és nem csak azért, mert nem volt máshová mennem.
– Tessék, ez a tiéd! – mondta Ben, és felém nyújtotta az egyik poharat, valami felismerhetetlen löttyel. – Lehet, hogy kávé vagy tea vagy valami új hibrid.
Meleg volt, és édesebb a megszokottnál, de Ben valószínűleg szándékosan tett bele sok cukrot.
