– Szerintem máris bajban vagyok – vallottam be kissé zavarodottan, amikor Ben egy puszival köszöntött.
Ez helyénvaló? Eltűnődtem. Nem igazán voltunk barátok, inkább csak… A gondolataim elcsendesedtek, ahogy rájöttem, nincs olyan szó, ami leírja a kapcsolatunkat.
– Már majdnem fél órája itt vagyok, és még senkit sem hívtak be – nyugtatott meg, ahogy a mellettem lévő kis székbe ereszkedett. – Hogy vagy? Hogy van a karod?
Lenéztem a bekötött karomra, majd az övére. Ez volt az oka annak, hogy újra találkoztunk. A szívem még mindig gyorsabban vert a megszokottnál, de ezt a korábbi erőkifejtésre fogtam. Biztos, hogy nem azért történt, mert belebotlottam Benbe, hiszen tudtam, jó eséllyel összefutunk a kórházban. És az is biztos, hogy nem azért volt, mert sokkal helyesebb volt, mint ahogyan eml
