A napok monoton egyformasággal kergették egymást… miközben lassacskán kezdett beleőrülni a „nem történik semmibe”.
Holott tudta jól, hogy nem kéne így lennie!
"Ideális esetben, még ha csak ketten lettek volna is a kutatóhajón is, rendszeres időközönként váltják egymást… sőt!… valamennyi időt még együtt is töltenek!"
…
"Miről beszélek?!"
…
"Tengerészként ennél sokkal többet is eltölt az ember egyedül!"
…
"De hol van itt tengerész?"
…
Paul döbbenten tekintett a hatalmas kijelző alkotta „szélvédőn” keresztül elébe tárulkozó semmibe. Nem igazán tudta eldönteni, ez vajon a saját gondolatait „hallja-e”?
És ez megijesztette a nyilvánvaló őrület határán a fejében halványan még mindig ott motoszkáló tengerészgyalogost.
− MIÓTA LEHETEK EBBEN AZ ÁLLAPOTBAN?! − kiáltott bele a néma csendbe
