6.
474 Words
6.Három hétbe kerül, jósolja Tim. Három hét, hogy alkalmazkodj ehhez az új valósághoz.
Nem szokása légből kapott dolgokat mondani; ez is kőkemény adatokon alapul. Az 1950-es években egy Maxwell Maltz nevű plasztikai sebész feljegyezte, mennyi ideig tartott az arcrekonstrukción átesett pácienseknek, hogy hozzászokjanak a műtétjük eredményéhez. Következtetéseit megjelenttette egy Pszichokibernetika című könyvben, ami Tim szakmájának egyik bibliája.
Tim tehát azt tervezi, hogy három hétre otthon marad, és segít neked az alkalmazkodásban. A legegyszerűbb dolgokkal kezdi: tárgyakat hoz be neked az udvarról – egy különös formájú kavicsot, egy levelet, egy madárszárnyat –, vagy cikkeket olvas fel újságokból. Öröme ragadós, ha rájön, hogy az agyad kihagyott valamit – például a narancsokat –, és akkor taníthat téged.
Mintha gyerek lennél, megszabja, mennyi időt tölthetsz a neten, és megrostálja, milyen oldalakat nézhetsz meg. Meggyőződése, hogy a túl sok információ több lehet annál, amit új agyad kezelni tud. Menj, menj, menj, szólt a madár: az emberek túl sok valóságot nem bírnak el. Valamikor tudtad, ki írta, de már nem. Minden emléked eltörött, arra emlékszel, amit Tim beletett az ébredésed előtt a feltöltésekbe.
Azután – katt! – csak úgy eljön hozzád a felhőből. T. S. Eliot.
Ugyanezen okból Tim továbbra sem akar beszélni a halálod körülményeiről. Még azzal a rövid célzással közelíti meg a legjobban, hogy a baleset, de utána úgy elhallgat, mint egy csuka. Magyarázata szerint még egy ember sem volt abban a helyzetben, hogy emlékezhessen saját megsemmisülésére. Elviselhetetlenül fájdalmas lehetne. Sőt, észbontó.
Bár gyanúd szerint nem kizárólag a te érdekedben kerüli a témát. Nyilvánvalóan neki is nagyon fájna újraélni azt az időszakot. Tim pedig sose volt az a típus, aki a múlt vereségein rágódott. Most, hogy visszakapott, inkább úgy viselkedik, mintha a közbeeső évek sosem történtek volna meg.
Megpróbálod elképzelni, min mehetett át, milyen lehetett számára ez az utolsó öt év. Rájössz, hogy bizonyos szempontból neked még könnyű dolgod is volt. Te csak egyszerűen meghaltál, de ő megszenvedte. Látod arca mély barázdáiban, gyérülő hajában, gyorskajákkal felszedett kis potrohában, amely elődudorodik a maratoni futóhoz illő, régi alakból, annak a szörnyű gyásznak és magánynak a nyomaiból, amely éjjel-nappal hajszolta, hogy megteremtsen téged. Már célzott arra, hogy többször állt az idegösszeomlás küszöbén a túl sok munkától, veszekedett a részvényeseivel, alkalmazottak hagyták ott. Az első kobotok siralmas kontármunkák voltak, egymillió dolláros kísérletek, semmi eredménnyel. De ő nem volt hajlandó feladni, és körülbelül az ötödik-hatodik kísérletnél kezdett beindulni a dolog.
– De téged nem akartalak megcsinálni addig, amíg meg nem tanultam a technológiát. Azt nem bírtam volna elviselni, ha úgy jössz vissza, mint egy silány béta.
– Akkor mi vagyok én? Prototípus?
A fejét rázza.
– Annál sokkal több. Kvantumugrás. Paradigmaváltás. És ami a legfontosabb: a feleségem.
Néha csak ül, és bámul, a tekintete habzsol téged. Mintha nem bírná elhinni, hogy tényleg megcsinálta. Mintha nagyobb sikert ért volna el annál, amit lehetségesnek tartott. Aztán te rámosolyogsz, és ő mintha felocsúdna a révületből.
– Hé! Bocs, bébi. Csak olyan jó visszakapni téged.
– Jó visszajönni – mondod te.
Lassan, fokozatosan majdnem sikerül is elhinned.
- Writer
