Billy Summers

3. FEJEZET-1

3. FEJEZET1

Billy Summers megint a szálloda halljában ül, és várja a fuvarját.

Hétfő dél van. A bőröndje és a laptoptáskája a szék mellett áll, ő meg egy másik Archie-képregényt olvas, ennek az a címe, hogy Barátok Örökre. Ma nem gondol a Thérèse Raquin-re, az a könyv jár az eszében, amit a számára egyelőre ismeretlen irodában írhat. Még nem tisztult le teljesen a kép, de az első mondat már megvan, abba kapaszkodik. Ahhoz a mondathoz további mondatok kapcsolódhatnak. Vagy nem. Felkészült a sikerre, de a csalódás sem fogja váratlanul érni. Mindig így állt a dolgokhoz, és eddig bevált, legalábbis abban az értelemben, hogy a börtönt elkerülte.

Négy perccel tizenkettő után Frank Macintosh és Paulie Logan belép a hallba, öltönyben. A férfiak kezet ráznak. Frank frizurája olajcserén ment át.

– Kijelentkezel?

– Már megtettem.

– Akkor menjünk!

Billy a táskája oldalzsebébe dugja az Archie-füzetet, aztán felkapja a bőröndöt.

– Nem, nem – mondja Frankie. – Majd Paulie. Kell neki egy kis sport.

Paulie a középső ujját a nyakkendőjéhez érinti, mintha nyakkendőtűt mutatna, de elveszi a táskát. Kimennek az autóhoz. Frank vezet, Paulie hátul ül. Midwoodba mennek, a kis sárga falú házhoz. Billy a foltos gyepre néz, és arra gondol, hogy ő fogja locsolni. Ha nincs slag, vesz egyet. A feljárón egy autó áll, egy kis Toyota, ami jó pár éves lehet, de egy Toyotánál honnan tudná az ember?

– Az enyém?

– A tied – mondja Frank. – Nem nagy szám, de az ügynököd szűk költségvetést engedélyez.

Paulie Billy bőröndjét leteszi a verandára, kivesz egy borítékot a zakózsebéből, előbányászik egy kulcskarikát, és kinyitja az ajtót. A kulcsokat visszateszi a borítékba, és Billy kezébe nyomja. A borítékon az áll, hogy Örökzöld utca 24. Billy, aki se tegnap, se ma nem nézte meg az utcanévtáblát, azt gondolja, „legalább tudom, hol lakom”.

– A kocsikulcsok a konyhaasztalon vannak – közli Frank. Megint kezet nyújt, tehát itt a búcsú ideje. Billy nem is bánja.

– Óvatosan járasd be! – mondja Paulie.

Hatvan másodperc sem kell, és már nincsenek ott, valószínűleg visszamennek a házba, amelynek hatalmas udvarán az idők végezetéig pisil egy puttó.

2

Billy felmegy a hálószobába, és kinyitja a bőröndöt a frissen felhúzott franciaágyon. Amikor kinyitja a gardrób ajtaját, hogy elpakolja a holmiját, látja, hogy már vannak benne ingek, néhány pulóver, egy kapucnis felső, és két elegáns vászonnadrág. A padlón egy vadonatúj futócipő várja. A méretek megfelelnek. A komódban talál zoknit, alsónadrágot, pólókat, és egy Wrangler farmernadrágot. Az üres fiókot megtölti a saját holmijával. Alig van valamije. Korábban arra gondolt, hogy majd vesz néhány ruhadarabot az útközben látott Walmartban, de erre nem lesz szükség.

Kimegy a konyhába. A Toyota kulcsai az asztalon vannak, egy gravírozott névjegykártya mellett, amin az áll, hogy KENNETH HOFF, és hogy VÁLLALKOZÓ. Vállalkozó, gondolja Billy. Micsoda szó! Megfordítja a kártyát, és ugyanazt a kézírást pillantja meg rajta, mint ami a kulcsokat tartalmazó borítékon is van: Ha szükséged van valamire, hívj! Alatta két telefonszám, egy céges, egy mobil.

Kinyitja a hűtőszekrényt, és látja, hogy tele van alapvető dolgokkal: gyümölcslé, tej, tojás, szalonna, néhány csomag felvágott és sajt, és egy műanyag dobozban paradicsomsaláta. Egy polcon Poland Spring ásványvíz, egy másikon kóla, és egy hatos Bud Light. Kihúzza a fagyasztó fiókját, és elmosolyodik, mert a tartalma szinte mindent elárul Ken Hoffról. Egyedülálló és a válásáig (Billy biztos benne, hogy legalább egyszer elvált) nők etették, itatták, legelőször az anyja, aki valószínűleg Kennynek hívta, és gondoskodott arról, hogy kéthetente elmenjen hajat vágatni. A fagyasztó tele van egytálételekkel, mirelit pizzával, és van két doboz jégkrém-különlegesség is, a pálcikás fajtából. Zöldség nincsen, se friss, se fagyasztott.

– Nem tetszik – mondja ki hangosan Billy. Már nem mosolyog.

Nem. És Hoff szerepe sem tetszik neki ebben az egészben. Amellett, hogy a férfi túlságosan is szem előtt lesz, miután ő elvégzi a dolgát, van valami, amit Nick nem árul el neki. Lehet, hogy nem számít. De lehet, hogy igen. Ahogy Trump megjegyzi egy nap legalább egyszer: Ki tudja?

3

A pincében van egy poros, összetekeredett slag. Aznap este, amikor a hőség kezd alábbhagyni, Billy kicipeli, és ráköti a ház oldalából kiálló csapra. Éppen a ház előtt locsolja a füvet farmernadrágban és pólóban, amikor egy férfi átjön a szomszédból. Magas, a pólója fehéren világít nagyon fekete bőrén. Két doboz sör van nála.

– Helló, szomszéd! – mondja. – Hoztam egy kis hideget, üdv az utcában! Jamal Ackerman vagyok. – Lapáttenyerébe fogja mindkét doboz sört, a másik kezét kinyújtja.

Billy megrázza.

– David Lockridge. Vagyis Dave. És kösz. – Egy tekerő mozdulattal elzárja a slagot. – Gyere be! De kint is leülhetünk a lépcsőn. Még nem rendezkedtem be igazán.

Az együgyű én-re itt semmi szükség, Midwoodban nyugodtan adhatja önmagát.

– A veranda lépcsője jó lesz – mondja Jamal.

Leülnek. Felszisszennek a sörösdobozok, ahogy kinyitják őket. Billy az övét Jamaléhoz érinti, és megszólal:

– Kösz.

Isznak. A gyepet méregetik.

– A víz kevés lesz ahhoz, hogy újra életre keltsd – mondja Jamal. – Van otthon Miracle-Gro műtrágya, ha kérsz. Egyet fizet kettőt vihet akció volt a múlt hónapban a Wally World Kertészetben, vettem egy rakással.

– Lehet, hogy szavadon foglak. Én is el akarok menni a Wally Worldbe. Székeket akarok venni a verandára. De valószínűleg csak a jövő héten kerítek rá sort. Tudod, hogy van ez, új ház, meg ilyesmi.

Jamal nevetni kezd.

– Én ne tudnám? Ez a harmadik házunk, mióta 2009-ben összeházasodtunk. Az első a feleségem anyjáé volt. – Úgy tesz, mintha megborzongana. Billy elmosolyodik. – Van két gyerekünk, tíz- és nyolcévesek. Egy fiú, egy lány. Ha az agyadra mennek, és garantálom, hogy így lesz, nyugodtan zavard őket haza.

– Ha nem törik be az ablakokat vagy gyújtják fel az egész házat, engem nem zavarnak.

– Megvetted vagy bérled?

– Haszonbérlet. Itt leszek egy ideig, de még nem tudom, meddig. Én… egy kissé kínos rögtön ezzel előállni, de épp könyvet írok. Legalábbis próbálkozom vele. Úgy fest, van esély arra, hogy kiadják, sőt, jó pénz van benne, de most már komolyan neki kell állnom. Van egy irodám is a belvárosban. Valami Gerard-toronyban. Azt hiszem, így hívják. Holnap megnézem.

Jamal szeme kikerekedik.

– Egy író! Élő író az Örökzöld utcában! Behalok!

Billy nevet és a fejét csóválja.

– Nyugi, ember! Csak szeretnék író lenni.

– De akkor is! Hűha! Ezt azonnal el kell mondanom Corinne-nak. Egyik este átjössz vacsorázni. És akkor majd elmeséljük mindenkinek, hogy már azelőtt is ismertünk.

Felemeli a kezét. Billy belecsap. Jól kijössz mindenkivel, anélkül, hogy túlságosan összehaverkodnál velük, mondta Nick. Ez így van, és még csak nem is álca. Billy szereti az embereket, és szeret tőlük legalább egy karnyújtásnyi távolságot tartani. Ellentmondásnak tűnhet, de nem az.

– Miről szól az a könyv?

– Nem mondhatom el. – Itt kezdődik a történet szerkesztése. Hiába hiszi azt Giorgio, hogy néhány íróknak szóló magazin és netes poszt után mindent tud, de nem tud mindent. – Nem mintha valami nagy titokról lenne szó vagy ilyesmi, hanem mert magamban kell tartanom. Ha elkezdek beszélni róla… – Megvonja a vállát.

– Jól van, tesó, értem én – mosolyog Jamal.

Hát persze. Ennyiből.

4

Aznap éjjel Billy a klubszoba nagyképernyős tévéjén a Netflixen keresgél. Hallott már arról, milyen menő dolognak számít, de nem igazán érdekelte a dolog, hiszen annyi könyvet nem olvasott még. A jelek szerint jó sok filmet sem látott. A választási lehetőségek végtelen sorát nyomasztónak találja, ezért úgy dönt, hogy korán lefekszik és nem néz meg semmit. Levetkőzés előtt még rápillant a telefonjára, és egy üzenetet talál újdonsült ügynökétől.

Grusso: 9-kor a Gerard-toronynál. Ne kocsival gyere. Uber.

Billynek nincs David Lockridge nevén telefonja – se Giorgio, se Frank Macintosh nem adott neki –, és feltöltős készüléke sincsen. Úgy határoz, a sajátját használja, hiszen Giorgio is azt tette. A titkosított üzenetküldő applikációval nem lehet gond. És van valami, amit mindenképpen el akar mondani.

Billy S: OK. Hoffot ne hozd.

Feltűnnek a kis pontok, Giorgio választ fogalmaz. Nem húzza az időt.

Grusso: Muszáj. Bocs.

A pontocskák eltűnnek. Vége a vitának.

Billy kiüríti a zsebeit, a nadrágját a többi holmival együtt a mosógépbe teszi. Lassan, a homlokát ráncolva ügyködik. Nem kedveli Ken Hoffot. Már azelőtt sem kedvelte, hogy a száját kinyitotta. Megérzés. Giorgio szülei és nagyszülei úgy nevezték volna, hogy reazione istintiva, ösztönös megérzés. De Hoff benne van a buliban. Giorgio üzenete világossá tette: Muszáj. Nem vall Nickre és Giorgióra, hogy egy helybelit is belevonnak az üzletbe, főleg nem egy ilyen élet-halál komolyságú üzletbe. Hoff az épület miatt van benne? Helyszín, helyszín, helyszín, ahogy az ingatlanügynökök papolják? Vagy mert Nick nem ismerős helyi szinten?

Billy szerint a fenti okok közül egyik sem igazán jó magyarázat Ken Hoffra. Az idén kicsit megszorultam, mondta a pasas, de Billy úgy véli, zsetonügyben a kicsinél jóval nagyobb gond kell ahhoz, hogy az ember belekeveredjen egy bérgyilkosságba. Hoff az első pillanattól kezdve – amikor meglátta a macsónak szánt borostát, az Izod inget, a zsebeknél rojtos Dockers nadrágot és a kopott sarkú Gucci belebújós cipőt – azt a benyomást keltette Billyben, hogy a kihallgatóhelyiségben ez a csávó adja be először a derekát, ha megfelelő ajánlatot kap. Végül is a Ken Hoffok másból sem állnak, mint ajánlatokból.

Ágyba bújik, fekszik a sötétben, keze a párna alatt, és a semmibe bámul. Az utcán van némi forgalom, de nem sok. Azon gondolkodik, melyik az a pillanat, amikor kétmillió dollár már nem tűnik akkora összegnek, amikor aprópénzzé válik. A válasz elég nyilvánvaló: amikor már nem lehet kihátrálni az egyezségből.

5

Billy Uberrel megy a Gerard-toronyhoz, ahogy utasították. Hoff és Giorgio az épület előtt várja. A borosta miatt Hoff még mindig inkább tűnik lelakott csavargónak (Billy szemében legalábbis), semmint jó srácnak, de most legalább könnyű, nyári öltönyt visel, feltűnésmentes szürke nyakkendővel. „George Russo” azonban még termetesebbnek látszik a rosszul megválasztott, szabadon lógó zöld ingben és a farmernadrágban, aminek akkora a segge, mint egy kisebbfajta sátor. Billy gyanítja, hogy a kövér férfi maga gondolta ki, hogyan öltözhet egy sikeres irodalmi ügynök, amikor ellátogat kukutyinba. A lába között ott egy laptoptáska.

Hoff visszafogottabban adja elő a kedélyeskedő ügynököt, legalábbis valamivel. Valószínűleg Giorgio kérésére, ugyanakkor egy hetyke üdvözlésről nem tud lemondani: mon capitaine.

– Isten hozott, Billy! Ma délelőtt, és majdnem minden délelőtt, Irv Dean van szolgálatban a biztonságiaktól. Kérni fogja a jogsidat és lő egy gyors fotót. Ez így rendben van?

Rendben hát, különben nem haladnánk, bólint Billy.

Akadnak még páran, akik munkába igyekezve a liftek felé sietnek. Néhányan öltönyt viselnek, pár nő magassarkú cipőben tipeg – Billy magában kopogós cipőnek hívja ezeket –, de meglepően sokan jönnek laza öltözetben, beérik akár márkás pólóval is. Billy nem tudja, hol dolgozhatnak, de valószínűleg nem ügyfélszolgálaton.

Az előcsarnok közepén egy nagy portásasztalnak tűnő alkalmatosság mögött idősebb, pocakos férfi ül. A szája körül olyan mélyek a ráncok, mint a hasbeszélők életnagyságú bábuinak. Billy úgy saccolja, nyugdíjas rendőr lehet, két-három évre a teljes nyugdíjtól. Az egyenruhája egy kék mellényből áll, amire aranybetűkkel azt hímezték, hogy POLK SECURITY. Olcsó cég lehet. Még egy bizonyítéka annak, hogy Hoff bajban van. Nagy bajban, ha csak az épület miatt vették be.

Hoff felkapcsolja a vonzerő-generátort, és mosolyogva, kinyújtott kézzel lép oda az idős férfihoz.

– Mi újság, Irv? Minden rendben?

– Minden rendben, Mr. Hoff.

– A felesége jól van?

– Kínozza a köszvény egy kicsit, azt leszámítva jól van.

– Ő itt George Russo, a múlt héten már találkoztak, ez pedig David Lockridge. Az író bérlőnk.

– Örvendek, Mr. Lockridge – mondja Dean. Az arcán felvillanó mosoly fényében fiatalabbnak tűnik. Nem sokkal, egy kicsivel. – Remélem, rátalál itt a jó szavakra.

Billy azt gondolja, milyen kedves dolog, ez a legjobb kívánság.

– Én is remélem.

– Megkérdezhetem, miről szól a könyve?

Billy a szája elé emeli az ujját.

– Titok.

– Rendben, értem én. Az ötödiken jó az a kis iroda. Szerintem tetszeni fog önnek. Le kell fotóznom a belépőkártyához, ha nincs ellenére.

– Persze.

– Jogsija van?

Billy átnyújtja David Lockridge jogosítványát. Dean egy mobiltelefonnal, aminek a hátára címkézték, hogy GERARD-TORONY, lefotózza először a jogosítványt, aztán Billyt is. Szóval most már van fénykép róla az épület számítógépes rendszerében, amit bárki megszerezhet, aki arra jogosult vagy rendelkezik a megfelelő hekkerképességekkel. Biztatja magát, hogy nem számít, ez az utolsó munkája, de akkor sem tetszik neki a dolog. Nem helyes ez így.

– Mire távozik, készen lesz a kártya. Akkor használhatja, amikor senki sincs a pult mögött. Csak helyezze rá erre az olvasóra. Szeretjük tudni, ki van az épületben. Én többnyire itt vagyok, ha én nem, akkor Logan, valamelyikünk beengedi.

– Értettem.

– A Fő utcai parkológarázshoz is jó a kártya. Négy hónapig érvényes. Az izé… az ügynöke már kifizette. Amint felviszem az adatait a gépbe, a kártya a sorompót is nyitni fogja. Képtelenség az utcán parkolni, amikor a bíróságon dolgoznak. – Ezért tanácsolták neki az Ubert. – A garázsban nincs kijelölt hely, de az első vagy a második szinten többnyire akad üres beálló. Most nem vagyunk tele. – Bocsánatkérő pillantást vet Ken Hoffra, aztán figyelmét ismét az új bérlőre fordítja. – Ha szüksége lenne rám, hívja a 11-est az irodai telefonon. Működik a vezetékes vonal. Az ügynöke azt is elintézte.