Neked írom

3. fejezet

3. FEJEZETRoyce

Basszus!

A kurva életbe!

Mit csinálok már megint? Mi a fenét?

Már megint nagyon durván elszúrok mindent.

Nem értettem, miért nem tudok leállni. Hogyhogy nem akarok?

Teljesen összezavarodtam, az ujjammal mélyen beletúrtam a hosszú, göndör, szőke fürtök közé, miközben vadul csókoltam.

Villámcsapás perzselte végig a gerincem, acéllá vált a farkam, a vágyakozás konténernyi gyönyört öntött az ereimbe, és mindez félresöpörte az aggályaim.

Elűzte a józan észt.

Nagyon meg fogom bánni. Csakhogy némelyik pillanat többet ér ezer másiknál.

Mert felejthetetlen.

Lehetetlen.

Egyszerűen képtelenség, hogy valóban ilyesmit érzek.

Emily meglepődve kifújta a levegőt, én elnyeltem a sóvárgó hangot, és az ajkam őrjöngő vággyal simult az övére.

Két kis keze megmarkolta az ingem, ahogy megpróbált talpon maradni, és vadul viszonozta a csókom.

Abból, ahogy hozzám simult, éreztem a sóvárgást és a forróságot.

Esélyünk sem volt arra, hogy elkerüljük egymást.

Egy kétségbeesett pillanatra mégis hátrébb húzódtam, hogy lenézhessek rá, de ez a lány annyira lenyűgöző volt, hogy elakadt a lélegzetem tőle. Az agyam kiürült, és nyoma sem maradt a józan észnek.

Emilynek határozott vonalú arca volt. Ajkának lágy, selymes íve éles ellentétben állt határozott pofacsontjával. Szerettem volna örökre elmerülni a szájában.

Mégis, elsősorban a zöld szempár kavart fel. A háborgó mélységben lebegő bizalom meg a zöldet határoló szürke sávban tomboló vihar.

– Royce – nyöszörögte.

Elég volt meghallanom a szájából előtörő nevem ahhoz, hogy teljesen szétessek. Elszállt az önuralmam.

Basszus!

Csak az számított, hogy közelebb kerüljek hozzá.

Felemeltem a földről, egyik karommal átöleltem a derekát, a másikkal megtámasztottam a fejét. Odahúztam mohó számhoz, vadul megcsókoltam, az ajkammal, a nyelvemmel, a fogammal.

Cseresznyeízű volt az édes nyelve, és a vágyakozástól őrjöngve zakatolt a szíve.

– Igazad volt. Jól mondtad. Igazad volt – suttogta. – Azt akarom, hogy tüntesd el a fájdalmat! Vedd el… Nem baj, ha csak egy kis időre. Ma éjszakára.

Basszus!

Szemét vagyok.

Szörnyeteg.

Nem tudtam leállni.

Nagyot nyögve megpördültem, és sietve öt lépéssel beljebb mentem a homályba, mintha így jobban el tudnánk rejtőzni.

Emily háta nagyot csattant a szemközti falon, két combjával átölelte a derekam.

Táncoltak a lángok, és a lágy érintéstől felizzott a feszültség.

Az ajkára tapadtam, mélyebben csókoltam, a tenyerem mohón felsiklott hosszú, izmos lábán, csupasz, selymes bőrén. Piros, régimódi ruhájától teljesen odavoltam, és az anyag most feljebb csúszott a combján.

Az agyam legmélyéről felhangzó jelzés arra figyelmeztetett, hogy mindjárt elfajul a helyzet.

Rádöbbentem, hogy nyílt színen falom fel éppen ezt a lányt. Az árnyak semmit sem érnek a kamerák erős lencséi ellen.

Istenem, de hülye vagyok!

Vakmerő ostobaság, meggondolatlanság.

Világos, hogy a lány megkönnyebbülésre vágyott. Menedékre. Keresett valamit, ami hiányzott az életéből, de úgy véltem, halvány sejtelme sincs arról, hogy mibe tenyerelt.

Belém.

Egy mindent tönkretevő, mohó seggfejbe. Őt is elemésztem.

A nyelvével simogatta az enyémet, és a vágyakozástól ránk borult az önkívület bolyhos felhője.

– Rohadtul finom! – hörögtem bele a szájába. Már az elején tudtam, hogy ilyen lesz. – Tündérem.

Igazi tündér ez a lány.

Tovább csókolgattam, a kezem mohón feljebb kúszott, hogy megérinthesse édes teste minden porcikáját. Megsimogattam apró, feszes, a mélyen kivágott ruhából éppen csak kidomborodó mellét.

Megmarkoltam karcsú derekát, megragadtam gömbölyded fenekét.

Sóvárgó farkamat nekiszorítottam puncija édes forróságának, és az agyam elködösítette a kirobbanással fenyegető gyönyör.

Basszus!

Túl nagy falat ez a lány. Túlságosan tökéletes és tisztességes. Olyan, akire nem vágyhatok.

Nyöszörgött, a körme belemélyedt a vállamba.

– Én nem ilyen vagyok – zihálta.

Belemarkoltam a hajába, hátrébb húzódtam, hogy a szemébe nézhessek. Egyszerre ziháltunk, a háta elszakadt a faltól, ahogy megpróbált jobban hozzám tapadni.

Gyengéden megharaptam az alsó ajkát.

– Hogy érted? Nem szokásod idegenekkel csókolózni sötét folyosókon?

– Hát, nem – szakadt ki a válasz a száján, és én elnyeltem ezt is. – De te… valamiért ismerősnek tűnsz. Rendesnek. Úgy érzem, te látod, milyen vagyok. A valódi arcomat. Ezt akarom.

Vasököllel csapott le rám a bűntudat.

Összeszorult a szívem.

Éppenséggel az ártatlansága miatt mentem oda hozzá, amikor megláttam, hogy szagot fogott egy emberbőrbe bújt farkas. Az a szemétláda a nyálát csorgatva arra készült, hogy a lány torkának ugorjon.

Egyszerűen nem hagyhattam, hogy bárki más is hozzáérjen.

Nem nézhettem ölbe tett kézzel, ami történik.

A seggfejnek szerencséje volt, amiért nem bírtam eljönni Emily mellől, mert nagy kedvem lett volna utánamenni és ellátni a baját.

Csakhogy aztán már én voltam a beteges seggfej, aki nyomult rá.

Most itt álltam, és úgy nyomtam neki a falnak, mintha hozzám tartozna. A farkam megkönnyebbülésért könyörgött.

– Szerintem te nem tudod, miről beszélsz.

– De igen… igenis tudom – nyöszörögte, és feszes kis testét hozzám préselte. Ettől fellobbant a láng, és a tűz elemésztette a maradék józan eszemet is.

Elhamvasztotta.

Az ajkam végigsimította az állát, tovább haladt lefelé a torkán, és két kezem közé zártam az arcát. Hátrahanyatlott a feje, felhördült, és zihálva kapkodott levegő után, miközben én tovább faltam.

Teljesen odaadta magát nekem.

Basszus!

Ez nem jó. Nagyon nem.

Hátrébb húzódtam tőle, ami már önmagában is kibaszott ostobaság volt.

– Le kell lépnünk innen. Most azonnal!

– Rendben – felelte habozás nélkül, és ezzel is belém hasított.

Úgy bugyogott belőle a bizalom, mint egy forrásból.

Letettem a földre, és egy gyors mozdulattal megfogtam, amikor megtántorodott.

– Jól vagy?

– Kellesz nekem. – Csupán ennyit mondott, mire én megragadtam a kezét, magam után vonszoltam végig az előtéren át, be a mind zabolátlanabb embertömegbe. Körülöttünk hangosan zúgott a bár.

Pont olyan ádázul, mint a szívem.

Sikerült kijutnunk az utcára. Párás volt az éjszaka, fülledt savannah-i nyár borult ránk.

A várost maga alá gyűrő, sűrű ködben elmosódva izzottak az utcai lámpák.

Nehezünkre esett a mozgás.

A lélegzés.

Legalábbis én a meleg párára fogtam mindezt, és nem a kezem erősen szorító lányra.

Odaintettem az úttest túloldalán várakozó taxinak. Elindult, odakanyarodott hozzánk. Kinyitottam az ajtaját, és megpróbáltam nem megbámulni a beülő lány lábának ívét. Oldalazva csúszott beljebb, felemelte az egyik térdét, és a ruhája sokat ígérően feljebb siklott a combján.

Hátradőlt, mindkét tenyerét az ülésre szorította, és szinte könyörgött, hogy vessem rá magam. Közben remegett, vibrált az idegességtől, és a bőréből perzselő hőség áradt.

Felragyogott az energia, a vágy és a mohóság, de én a fogamat összeszorítva próbáltam szembeszállni vele.

Basszus!

Ez a lány jobban ragyogott ezer napnál.

Édesebb volt, mint egy nagy kosár érett cseresznye.

Megpróbáltam megőrizni a hidegvéremet, becsusszantam mellé az ülésre, aztán megpróbáltam leküzdeni a feltámadó dühöt, mikor észrevettem, hogy a sofőr milyen szemekkel méregeti a visszapillantó tükörben.

Nagyot krákogtam.

A fickó azonnal rám pillantott.

Jól vigyázz, seggfej! Csak akkor bámuld ezt a csajt, ha azt szeretnéd, hogy több füled legyen, mint fogad.

A tekintetemmel ölni lehetett volna, amikor megmondtam neki, hogy hova megyünk.

– Bohemian Hotel.

Biccentett, megfordult, és elvitt minket a közeli, elegáns hotelbe. Egész úton engem bámultak az arany szemcsékkel teli jádezöld szemek. Emily hátradőlt, és a lélegzete édes cseresznyeillattal meg vágyakozással töltötte meg a levegőt.

Éreztem, hogy mindez belőle árad. Egyértelmű volt abból, ahogy összedörzsölte a két combját. A vágy új hulláma söpört végig a testemen, a szívem őrjöngve lüktetett, de én kétségbeesetten próbáltam megkapaszkodni a tisztességem utolsó darabkáiban.

Az erkölcs utolsó szilánkjában.

Lehet, hogy hülye vagyok, de sosem lennék aljas.

Csak az volt a baj, hogy Emily úgy nézett rám, mintha én lennék a megmentője. Mintha évek óta tartó bolyongás után találtam volna rá.

Két perccel később a taxi bekanyarodott a hotel bejárata elé, és én odalöktem egy bankjegyet a sofőrnek.

A seggfej szerencsés volt, hogy búcsúzóul nem mostam be neki egyet.

Kiszálltam, megfordultam, lehajoltam, és a kezemet nyújtottam.

Emily megfogta a kezem, kinyújtotta elképesztően hosszú lábát, és kilépett a taxiból az éjszakába. Azon töprengtem, felfigyelt-e egyáltalán arra, hogy nem kérdeztem meg tőle, hol lakik. Szó nélkül hagyta, hogy bevezessem Savannah óvárosában az egyik luxushotel fényűző előterébe.

A régi téglafalak és a sötét keményfából készült parketta alapján azt hihette az ember, hogy átrepült egy másik korba, vagy a botránytól és csábítástól csöpögő, klasszikus, romantikus filmek egyikébe.

Azt hiszem, nem véletlenül lakott itt Emily.

Odahajoltam és a fülébe suttogtam.

– Melyik szoba?

– 417-es.

Hívtam a liftet. Szorongás lüktetett a véremben várakozás közben, és ez az érzés a tízszeresére nőtt, amikor beléptünk, és becsukódott mögöttünk az ajtó.

Egy dobozba kerültünk.

Elzárva a világtól.

Csak mi ketten álltunk itt dübörgő pulzussal, és a zihálásunk betöltötte a szűk helyet.

Minden oldalról tükrök vettek körbe minket.

Hátrébb léptem, mert úgy éreztem, jó lenne, ha legalább ezer kilométer lenne közöttünk.

Emily szembefordult velem, szőke hullámai vonzóan ziláltnak tűntek, én kócoltam össze. A csókjainktól megduzzadt és kivörösödött az ajka. Mintha csak kigúnyolt volna a countryzenészre valló, rövid vörös ruhája és a magas sarkú cipője. Meztelen combja sejteni engedte, milyen ígéret földje rejtőzik a ruha alatt.

Ő ott állt, és a rá annyira jellemző ártatlan csáberővel nézett rám.

Olyan volt, mint a menyország.

Az íze is mennyei.

Nekidőltem a korlátnak, és úgy kapaszkodtam meg benne, mintha hozzáláncoltak volna.

Mindörökké tartó pokolra ítéltek.

Tulajdonképp jogosan.

– Meseszép vagy, remélem ezt te is tudod. Belenézel a tükörbe, és ugyanazt látod, amit én. Remélem, tisztában vagy az értékeddel is. Nem fogod aprópénzért odaadni magad.

Keményen csattant a hangom, szinte már fenyegetően.

Pontosan ez volt a célom.

Elkomorodott az arca, de abban a pillanatban a felvonó zökkenve megállt az emeleten. Kinyílt az ajtó. Megragadtam Emily kezét, és a testemre azonnal lecsapott a rajta végighullámzó, áhítozó remegés.

Szerencsére a szoba ott volt a lift közelében. A háta mögött állva kivártam, hogy a zsebéből nagy nehezen elővegye a kulcskártyát, és végighúzza a leolvasón. Amikor az ajtó egy kattanással kinyílt, Emily nem nézett hátra, csak belépett.

Abból, ahogy remegett, pontosan tudtam, arra számít, hogy követem.

Szorongott, ideges volt, és vágyakkal teli.

A tenyeremet az ajtónak nyomtam fent, így tartva nyitva Emily előtt, és ő, amikor észrevette, hogy nem léptem be, hátrafordult. Zavar ült ki az arcára.

– Jó éjszakát, Emily!

Olyan képet vágott, mintha belerúgtam volna, és még csak nem is sejtette, hogy ezzel mekkora szívességet teszek neki.

– Tessék? – kérdezte remegve. A hangja puskagolyóként fúródott a mellembe.

– Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most elköszönök.

Remegni kezdett a feje, aztán a keze, és basszus, a szeme sarkából előbuggyant egy könnycsepp.

El sem tudtam volna képzelni, miként lehetséges az, hogy egy nő, akire ilyen mohón vágynak az emberek, ennyire szenvedjen az elutasítástól. Jól láttam, mennyire megbántottam. Világosan érezhető fájdalom lebegett a levegőben, és a bánattól összeszorult a szívem.

Szerettem volna kicsinálni azokat, akik valaha is szenvedést okoztak neki. Bosszút állni minden sebhelyért.

– Kérlek… ne hagyj így itt – nyöszörögte.

– Emily – könyörögtem. Azért, hogy ne tegye ezt velem.

Becsukta a szemét, két kis lelógó keze ökölbe szorult.

– Könyörgök. Ne csináld ezt velem! Ma éjjel nem bírnám ki. Szükségem… van… – elakadt a hangja, miközben újabb könnycseppek futottak végig az arcán, felragyogtak a szoba erős fényében, miközben a lány két combját összeszorítva, kétségbeesetten, megkönnyebbülésre várva állt ott.

Szerette volna, ha valami kitölti az űrt.

Ha elmenekülhetne.

A fene egye meg.

Képtelen voltam tovább ellenállni.

Megtörtem.

Beléptem az ajtón, becsaptam magam mögött.

Felkaptam Emilyt, ő döbbent arcot vágott, amikor a szám vadul az ajkára tapadt. El akartam nyelni a fájdalmát, a bizonytalanságát és a félelmeit. Őrülten megcsókoltam. Pontosan úgy, amennyire ő megőrjített engem.

Az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másik a hátára simult, majd felemeltem, és a lakosztályában álló előszobai asztal tetejére ültettem.

Rekedten, vágyakozva felhördült, amikor a hideg üveg a combjához simult. Én továbbra is az ajkára tapadtam, közben ezt mormogtam:

– Azt hiszed, nem vagy kívánatos? Azt gondolod, hogy nem vágyom rád?

Nem lenne szabad.

Rohadtul helytelen volt az egész. Hibás, és éles ellentétben áll mindazzal, amiért harcoltam. Ebben a pillanatban mindez nem számított.

Miközben az egyik tenyerem az arcára simult, és az ajkunk zihálva egymásra tapadt, a másik kezemmel megragadtam a térdét, hogy széttárjam a lábát. Az ujjaim végigsiklottak a bugyija átnedvesedett anyaga fölött.

– Azt hiszed, hogy nem vágyom erre?

Félrehúztam a bugyit, és két ujjamat belenyomtam a teste nedves kútjába. Miközben mohó gazemberként felfaltam a száját, azzal juttattam önkívületi állapotba, hogy az ujjaim vadul ostromolták a szűk kis punciját.

Igen. Egyértelműen megbánom még ezt.

De talán jobban bántam volna, ha itt hagyom.

A kezemet meglovagolva hangosan zihált, én a hüvelykujjammal megduzzadt csiklóját dörzsöltem. Így sikerült őrjöngésig fokoznom a vágyát. Azonnal átzuhant a boldogságba.

– Basszus! Nálad vonzóbb nővel még sosem találkoztam. Többet érsz minden vágyálmomnál. Felfogtad ezt, Emily? Akár csak halványan is sejted, milyen átkozottul vonzó vagy? Eladnám a lelkem azért, hogy a magamévá tehesselek.

Persze azt már réges-rég eladtam, így most már nem üzletelhettem vele.

Emily keze ott volt mindenütt, halkan nyöszörgött, és megragadta az ingem egyik gombját.

– Vedd le! Látni akarlak. Érezni. Megismerni.

Megragadtam mind a két csuklóját, és a feje fölött a tükörnek szorítottam.

– Nem – hörögtem, és egyre mélyebbre, egyre keményebben és gyorsabban nyomtam bele az ujjaim. Sajgó farkam egész idő alatt arra vágyott, hogy elmerülhessen a nedves, szűk forróságban.

– Kérlek – nyöszörögte Emily, de aztán teljesen megfeledkezett mindenről, mert a hüvelykujjammal még erősebben kezdtem körbe-körbe dörzsölni a duzzadó csiklóját. Begörbítettem két ujjamat, és így fellőttem a lányt a csillagok közé.

Ívben megfeszült a háta, a keble a magasba emelkedett, és a nyelvem arra szomjazott, hogy megkóstoljam. Magamba ittam a leggyönyörűbb látványt.

Ez a lány egy oázis.

A csábításról szóló dal.

Felkiáltott, a nevem könyörgés és dicséret volt az ajkán, aztán az egész teste megfeszült, ahogy elsodorta a gyönyör.

Hörögve mozgatta a csípőjét és hangosan zihált, ahogy lassan magához tért.

Kinyitotta a szemét. Elveszve a tekintetében, kihúztam az ujjaim, megigazítottam a szoknyáját, és a szívem pörölyként ostromolta a mellemet, ahogy lesegítettem az asztalról.

Odahajoltam hozzá, és az ajkam a bizonytalan lábakon álló lány szájához ért. Így egy pillanatig tovább tarthatott a boldogságom.

– Olyan átkozottul helytelen, hogy ilyen nagyon szeretnélek megtartani – mormogtam bele a homlokába, aztán a szememet becsukva mindent az emlékezetembe véstem.

Utána elszakadtam tőle, megfordultam, és elindultam az ajtó felé.

– Royce… – fájdalom csöpögött a hangjából. Én viszont ostoba módon megfordultam, hogy ránézhessek, mivel jól láthatóan egyszerűen képtelen voltam ellenállni ennek a lánynak. – Én… nem értem.

Megtettem három lépést vissza, oda hozzá, és az arca elől félresimítottam egy előrehullott hajtincset. Érdes hangon szólaltam meg:

– Holnap reggel jusson az eszedbe, figyelmeztettelek, én csak balfogásokra vagyok képes.

Biztosra vettem, hogy ennél nagyobb hülyeséget még sosem csináltam.

Bár gyakorlatilag lehetetlennek tűnt, hogy még nagyobb ostobaságot kövessek el, erőt vettem magamon, elléptem mellőle, kisiettem a folyosóra, és behúztam magam mögött az ajtót.

A helyére kattanó zárnyelv baljósan csattant, és én végigmentem az ajtók között. A szívem vadállatként őrjöngött, a farkam olyan kemény volt, hogy fájt, ahogy léptem.

Három ajtóval később megálltam a saját lakosztályom előtt, és megvetően felnevettem. Belenyúltam a farzsebembe, és előhúztam a kulcsom.

Hogy lehettem képes erre, hogy már az első nap így elszúrjak mindent?

Az ajtóban állva megfogadtam, hogy soha többé nem érek hozzá.

Nem számít, milyen átkozottul vágytam rá.

Végre kellett hajtani a feladatom.

Sziklaszilárdan elszántam magam, hogy ez így is lesz.