Mindet elfogadta.
Szokás szerint.
Csupán az volt a kérdés, hogy ma éjjel kit tisztel meg a látogatásával.
Richardnál és Leifnél is sokan bepróbálkoztak.
A bátyám minden esetben nemet mondott. Elöntött a szomorúság. Továbbra sem tudtam felfogni, miért mond le arról, amit a legtöbbre becsül. Miért távozik magányosan?
Leif óriási lelkesedéssel mutogatta, mit tetováltatott nemrég a gyűrűsujjára.
Az örökkévalóság jelképét.
Autogramokat osztogattunk, mosolyogtunk, és addig pózoltunk, hogy már alig álltam a lábamon.
Ennek ellenére is jobban éreztem magam, mint évek óta bármikor.
– Már csak páran vannak – ígérte Melanie, majd kivezetett egy idősebb párt, és beengedte a következő csoportot.
Négy srácot… egész fiatalokat. Durvák és harsányak voltak.
Felkavarodott a gyomrom a sör bűzétől.
