Ha a metrónak volt szíve, akkor az itt helyezkedett el, ezen a négy állomáson: a Borovickaján, az Alekszandrovszkij szadon, a Lenin Könyvtáron és az Arbatszkaján, amelyeket átjárók véredényei kötöttek össze.
Csak itt nem akarták az emberek megtagadni azt, amik régen voltak. Orrukat fenn hordó egyetemi professzorok, éteri tudományok akadémikusai, ostoba könyves emberek, mindenféle művészek – a többi állomáson mindegyiknek ugyanaz lett volna a sorsa: hogy zabálják a szart. Ezek az elkényeztetett naplopók nem kellettek senkinek. A tudományuk az új világban nem magyarázott meg semmit, a művészetükhöz nem volt türelme senkinek. Vagy menj, és pucolj gombát, vagy vigyázd az alagutat. Vagy taposhatod még a pedálokat, mert a metróban a fény – egyszerűen csak fény, tudása meg van éppen elég mindenk
