– És ő hogy van?
– Hogy lenne… – Letyaga zavarba jött; végképp suttogóra fogta. – Mielőtt a Könyvtárra jött volna, úgy döntött, kimegy a szükségére… Sürgős volt neki. És a budiban kiesett ebből az átkozott székből. Persze, ott álltunk mellette… Kívül. Be akartunk menni, hogy felemeljük… Hiszen a lába nem a sajátja, karja meg csak fél van. Ő meg ordítani kezdett – takarodjatok ki! Tíz percig vergődött a földön… Míg vissza nem mászott egyedül… A fasz se tudja, hogy mászott vissza. A fél kezével. Csak hogy ne lássuk gatya nélkül a földön fetrengeni. Hát így állunk.
– Szóval így…
– Így bizony. Na, jól van. És te… Téged mi szél hozott ide?
– Hát, én…
Artyom méregette, becsülgette Letyagát; a bunkerben Letyaga felfogta Artyom elől a golyókat, amikor Artyom a földön ült, beragadt závárral –
