És ekkor itt, elnyűtt kozmoszukban szupernóva gyúlt fel.
Ditmar kijött az első blokkposzthoz, a géppuskafészekhez. Valószínűleg nézte a tenyerük mögé rejtőzött derék harcosokat, és valószínűleg a maga gúnyos módján felnevetett. De a fényszórókat nem kapcsoltatta ki.
– Ki hívott? – Artyom a vakító fényárban csak a sziluettjét látta; hangról kellett felismernie.
– Én! Artyom!
– Artyom? – Ditmar mintha már el is felejtette volna. – Miféle Artyom?
– Tudtam, hogy így lesz! – dohogott Nyigmatullin.
– A sztalker! Küldemény! A Führernek! A saját kezébe! Melnyiktől! A Rend vezetőjétől! A kialakult helyzet kapcsán!
– Miféle kialakult helyzet kapcsán? – Ditmar sehogy se akarta megérteni.
– A Tyeatralnaján! A behatolásotok kapcsán!
– A mi behatolásunk kapcsán? Melnyiktől? – Ditmar hangja csod
