– Feloldják! És ha nem? Az én Mehmetemmel mi lesz?
– Menj el, Ajgulka, Szuhojhoz. Kihozza az a te Mehmetedet egy pillanat alatt. Nem hagyja odaveszni. Egy kis teát esetleg? Kóstoltad már?
– Nem utasítom vissza – rengette meg a szakállát méltóságteljesen az önjelölt Homérosz.
Artyommal szemközt ült, szürcsölte a helyi gombafőzetet, amit büszkén, de minden alap nélkül teának neveztek – a valódi tea természetesen már vagy tíz éve elfogyott –, és várt. Artyom is várt.
– Ki áll sorban forralt vízért?
Artyomnak megdobbant a szíve: Ánya jött oda. Anélkül, hogy Artyomot észrevette volna, háttal neki beállt a sorba.
– Dolgozol ma, Ányecska? – vonta be azonnal a beszélgetésbe Bunda, miközben kezét a szőrme kopott zsebébe törölte. – A gombánál?
– A gombánál – válaszolta Ánya még mindig háttal,
