Azt hitte, Ánya már alszik; vagy tetteti, hogy alszik – mint mindig, csak hogy ne kelljen szólnia hozzá. De az asszony az ágyon ült, törökülésben maga alá húzva a lábát, és mindkét kezével egy zavaros löttyel töltött, félliteres üveget szorongatott, mintha attól félne, hogy elveszik tőle. Alkoholbűz terjengett.
– Nesze – nyújtotta felé az üveget. – Húzd meg!
Artyom engedelmeskedett, meghúzta a lőrét, visszatartotta a lélegzetét, pislogott. Egy kicsit elkábította, egy kicsit felmelegítette. És most?
– Ülj ide! – Ánya megpaskolta maga mellett a takarót. – Ülj ide, kérlek.
Artyom leült oda, ahová a felesége mutatta.
Oldalról rápillantott.
Egyszerű, vékony pántos póló.
A karján felálltak a pihék – talán a hidegtől?
Ugyanolyan, mint két évvel ezelőtt volt. Fekete haja fiúsra vágva. Ajka
