RamírezKéső este volt.
Ramírez pedig nagyon fáradt.
Olyannyira, hogy még egy szimpla köszönésig sem volt ereje „szóba elegyedni” az ajtó előtt posztoló járőrrel, és csak egyetlen biccentéssel viszonozva a „ jó estét hadnagy urat!” emelte meg a szalagkordont…
*
***
*
A teljesen átlagos legénylak nem sokat árult el a nappali közepén heverő holttestről.
Így Ramírez jobb híján csak Dr. Ben Courtney-tól, a kisvárosi rendőrőrsük egyszemélyes helyszínelő „csapatától” várhatott valami nyomfélét:
− Üdv! − nézett várakozva a holttest mellett térdeplő dokira.
Courtney viszont, mintha nem is lenne tudatában a jelenlétének, jó fél percig még csak meg sem mozdult…
Majd, igaz még mindig anélkül, hogy igazából feléje fordult volna, mégiscsak felpillantott rá:
− Üdv! − viszonozta a köszönést.
A
