Vagány

Második fejezet-1

Második fejezetKnight, 18; Luna, 19

Knight

– Nincs itt. Rakd csak vissza a puncidat, Cole! – Hunter Fitzpatrick ásítva levett egy piros műanyagpoharat, és valami hülye fejéhez koccintotta.

A megszólított balfasz, aki épp egy másodikos pomponlánnyal beszélgetett, most felé fordult, készen arra, hogy visszapofázzon. De amint meglátta, hogy Hunter az, beharapta az arcát, és mogorván nézett.

– Pfuj! Miért vágsz olyan képet, mint egy székrekedéses? – Hunter a jokeres miért-vagy-olyan-komoly hangján morgott.

Lehajtva az esti ötödik söröm utolsó kortyát, elfordítottam a tekintetemet a bejárati ajtóról, és az üres üvegemet bedugtam egy random lány farmerjának a hátsó zsebébe. A lány megfordult, és amikor meglátta, hogy én vagyok az, felnevetett.

Megmarkoltam és meggyújtottam a spanglimat, beleszívtam, és közben néztem, ahogy a borostyánsárga tűz az orrom alatt pislákol. Füstfelhőt eregetve átnyújtottam a cigit Vaughnnak, majd visszasüppedtem a plüsskanapéba, míg az el nem nyelte a felsőtestem nagy részét.

– Szopjál faszt! – vetettem oda Hunternek a füsttől kaparós hangon.

– Te szakértő vagy benne, adsz tippet? – incselkedett, halkan hozzátéve, hogy „egészségetekre”, majd meghúzott valami élénkkék italt.

– Hadd hívjam fel anyukádat, hogy kifaggassam! – viccelődtem.

– Péntek este sok dolga van; jobb, ha Hunter húgát hívod! – Vaughnnak, aki valahogy még mindig a legjobb barátom címét viselte, olyan profilja volt, mint egy sasnak, és olyan mély hangja, mintha fekete füst szivárogna a füledbe. – Csak mondom: Knight nem az ajtót nézte.

Pedig de. Viszont én is be voltam szívva, ittam is, és egy kicsit meg voltam zavarodva. Annyira persze nem, hogy az ártalmatlan flört ne tudott volna helyrehozni.

– Persze, persze – magyarázott Hunter bostoni akcentussal.

Leszorítottam a fejét, összekócolva tökéletesen belőtt, búzaszőke haját.

Csak egy törésvonal volt a kikezdhetetlen, jófiús, egymillió dolláros mosolyomban és a dögös, vagány csávós, sztereotip személyiségemben. Egy alig észrevehető repedés. Azt is csak egy szögből lehetett látni. Egyetlen egy szögből. És csak akkor, amikor Luna Rexroth belépett a szobába, és a tekintetünk találkozott – pontosabban az első fél másodpercben, mielőtt a vonásaimat visszarendeztem a szokásos, önelégült vigyoromba.

Ezt leszámítva akkor sem tudtál volna megzavarni, ha akarsz – legalábbis senki nem ismerte ennek a módját. És mivel én egy érinthetetlen legenda voltam a halandók között az All Saints Gimnázium falain belül, sokan próbálkoztak. És elég gyakran.

Hogy miért gondoltam, hogy Luna itt lesz, az meghaladta az egyszerű logikámat. A szar, amit szívtam, nyilvánvalóan erősebb volt, mint egy szép nagy adag, fehérítőből és izzadásgátlóból álló koktél. Holdfény nem járt bulizni. Vaughnon és rajtam kívül nem voltak barátai, és csak akkor lógott velünk, amikor egyedül voltunk, a rajongó lányok és a baromagyú kíséretünk nélkül.

Talán azt hittem, azért jön, mert a nyári szünet elkerülhetetlenül a végéhez közeledett. A tizennyolcadik születésnapom is elmúlt, Luna pedig még mindig nem hozott döntést az egyetemmel kapcsolatban.

Az apja azt mondta apámnak, hogy megpróbálta meggyőzni, hogy menjen a Boon

Egyetemre, Észak-Karolinába. Oda nagyon sok olyan tehetséges diák járt, akiknek enyhe fogyatékosságuk volt. Tökéletesen megfelelt volna a profilnak. De Lunát felvették a Columbiára, a Berkeley-re és a UCLA-ra is. Nekem személy szerint az is rosszulesett, hogy egyáltalán el akart költözni Todos Santosból. San Diegóban, tőlünk egy kőhajításnyira volt néhány olyan egyetemi intézmény, ami tökéletesen megfelelt volna neki. Szerencsére ismertem Holdfényt, és tudtam, hogy sosem hagyná el az otthonát, úgyhogy ez nem igazán számított.

– Kedvem lenne egy kis csajozáshoz. – Hunter a combomra csapott, valószínűleg megérezte, hogy túl rég vagyok befordulva. A dohányzóasztal felé hajolt, hogy felkapja a sörét, és közben oldalba bökte Vaughnt. – Benne vagy?

Vaughn üres tekintettel bámult rá, mintha a válasz nyilvánvaló lenne. Jeges, világos szemével és hollófekete hajával úgy nézett ki, mint egy Alkonyat-film kimaradt szereplője, ez a kisugárzás pedig meglepően sok lánynak tetszett. Vaughn erősségei közé tartozott, hogy tökéletesítette annak a művészetét, hogy a másik ember hülyének érezze magát már attól is, ha feltesz neki egy egyszerű kérdést – és épp ezt csinálta most Hunterrel is.

Fitzpatrick felém fordult.

– Cole? – A szemöldökét rángatta.

– A csajozás a mellékállásom.

Ezt a szöveget toltam hivatalosan. Meg azt, hogy nem vagyok rákattanva Luna Rexrothra, aki olyan kurva keményen rakott be engem a „csak barátok” státuszba, hogy még az éjszakai magömléseim is plátóiak voltak.

Hunter, egy ír lovaspólós herceg – túl előkelő ahhoz, hogy focizzon, mint én, és nyilvánvalóan totál tehetségtelen ahhoz, hogy művész legyen, mint Vaughn – a szájába tette két ujját, és füttyentett egyet, túlharsogva a zenét. A körülöttünk álló srácok koccintottak, és próbálták elfojtani izgatott vigyorukat. Ha mi csajozni akartunk, az azt jelentette, hogy ők is kapnak pár falatot.

– Hölgyek, sorakozzatok fel a bulinappali előtt! Csak szépen, rendesen! Semmi előzés! Hamar, hamar! Bárki jelentkezhet, aki elég csinos, merész és bevállalós. És ne feledjétek: holnap reggel nem hívunk titeket, nem követünk be a közösségi oldalakon, és nem veszünk észre benneteket a folyosón. Viszont mindig ott leszünk bennetek, mint a hepatitis B!

Egy rakás harmadikos és negyedikes lány sietett felfelé a Vaughn-villa lépcsőjén, párban, egymás fülébe suttogva, vihogva. Vaughn minden második hétvégén partikat rendezett, amíg a szülei a virginiai villájukban voltak – valószínűleg azért utaztak el, hogy kitöröljék a fejükből az ördögi ivadékuk emlékét. A lányok felsorakoztak a bulinappali előtt, gerincük a szépen megmunkált, szürke falhoz simult. A sor a csigalépcső aljánál kezdődött, és felfelé kígyózott egy nehéz, fekete ajtóig.

Vaughn, Hunter meg én némán elsétáltunk mellettük, szánkból meggyújtott spanglik lógtak. Rajtam egy fehér, kopott Balmain bikerfarmer volt, egy rongyos, „Megdugtam a csajodat, de nem is élveztem” feliratú póló, ami rohadt sok pénzembe került, vintage Gucci tornacipő és egy kötött sapka, amiben tutira volt igazi egyszarvúszőr is, vagy valami szar. Vaughn még mindig a festős ruháját viselte, és egy kicsit lepusztultabban nézett ki, mint egy harmadikvilág-beli kurva, aki a következő kuncsaftját keresi, Hunter pedig talpig öltönyben feszített, áldja meg a jóisten a beteg, Nagy Gatsby-s szívét.

A nevünket, amiket a zsizsegő lányok imaként nyögtek és suttogtak, elnyelte a falakon visszaverődő dühös dallam.

A Queens of the Stone Age dala, A Song for the Dead zsongott a gyomromban, ahogy végigvonultunk Vaughnék gótikus, magas mennyezetű folyosóján, amit a családtagjait ábrázoló óriási festmények díszítettek. Igazából hátborzongatóbb volt, mint egy Stephen King-könyvben: Vaughn mogorva arca életnagyságban bámult vissza a szemlélődőre.

Valljuk be, az a seggfej még a kaszásnál is fenyegetőbb volt. Azokon a festményeken pedig konkrétan halottnak tűnt.

Extra sápadt. Extra kegyetlen. Extra Vaughn.

Mivel a lányok nem tehettek egyértelmű ajánlatot nekünk anélkül, hogy ne szennyeznék be a drága kis hírnevüket – mindig is utáltam a kettős mércét, miszerint a fiúk nagypályások, a lányok meg ribancok –, úgy tettek, mintha egymással beszélgetnének, miközben az italukat szürcsölgették.

Megálltunk vizslatni a sort. A foci- és lovaspólócsapat többi tagja mögöttünk állt, hűségesen őrködve, mint a jó kiskutyák.

Én voltam az All Saints focicsapatának kapitánya, így nekem járt a csillogó irányítói cím és az első választás joga. De Vaughnt úgy tisztelte az utca népe, mint Drakulát, Hunter családja pedig a negyedik leggazdagabb volt egész Észak-Amerikában, úgyhogy elég, ha csak annyit mondok: aznap este mindannyiunk farka aranyat ért, és minden ujjunkra puncit tudtunk volna húzni.

Hunter az állát dörzsölgette színpadiasan. Néha komolyan utáltam őt, de legtöbbször szimplán leszartam a színjátékát.

– Te. – Egy rövid szőke hajú, nagy mogyoróbarna szemű lányra mutatott. Alice-nek hívták. Hunter a mutatóujjával jelezte, hogy menjen közelebb hozzá. A lány a barátnőire pillantott, és hatalmas mellei csak úgy rázkódtak a kibuggyanni készülő nevetéstől.

Az egyik lány odalökte hozzánk, és suttogva kiabálta:

– Istenem, Al, menj már!

– Csinálj képeket! – köhintett az öklébe egy barna hajú lány.

Hunter Vaughn felé rántotta az állát. Az utóbbi jeges tekintettel végignézett a soron, elmélyülten és módszeresen. Úgy nézett ki, mintha egy konkrét személyt keresne. Valakit, aki nyilvánvalóan nem volt ott.

– Baszótársat választasz, nem jelzálogot. Haladjál már! – Hunter a szemét forgatta, és átvetette az egyik karját Alice vállán. A lány fürdött a figyelmében, és csillogó szemmel mosolygott rá.

Vaughn nem törődött Hunterrel, ahogy a vele beszélgető emberek kilencven százalékával sem szokott.

Én is a sort pásztáztam, majd a tekintetem megakadt egy Arabella nevű lányon. Hatalmas kék szemek, napbarnított bőr. Ő is végzős volt. Kicsit Lunára emlékeztetett – már amikor nem beszélt. De hát a gimnazista lányok mind ilyenek, nem? Folyton jár a pofájuk… kivéve azt az egyet, akinek a szavaira kétségbeesetten vágytam.

Nem. Ő sosem szólt hozzám egy szót sem.

– Arabella, bébi! – Széttárt karokkal fordultam felé.

Eltolta magát a faltól, hogy magas, rózsaszín tűsarkú cipőjében és fekete miniruhájában felém induljon.

Vaughn végre kiválasztott egy lányt, bár úgy nyögött, mint egy ősember. Eszembe jutott, hogy később rákérdezek majd, miért, de Vaughn sosem beszélt a lányokról.

Vagy érzésekről.

Vagy, tudod, az életről úgy általában.

El akartam mondani neki, hogy ha ma este nincs kedve belemártani a farkát valakibe, senki sem kényszeríti. De ez nyilvánvalóan képmutató lett volna. Sőt, hazugság.

Elkoboztuk a lányok telefonjait, mielőtt beléptek volna a szobába, és az ajtó előtt álló gyümölcstálba dobtuk a készülékeket, amit egy kijelölt gólya őrzött, akinek minden vágya az volt, hogy beilleszkedjen a menő társaságba.

Ami Vaughn bulinappalijában történt, az ott is maradt. Nem voltunk rosszfiúk, annak ellenére, hogy az emberek azt hitték. Soha nem beszéltünk az ide betérő lányokról – egymással sem, másokkal pedig végképp nem. Ha a lányok dicsekedni akartak, az az ő előjoguk volt. De soha nem volt semmi fotó, semmi rosszindulatú pletyka, semmi dráma. A szabályok egyszerűek voltak: bejutsz, jól érzed magad, és hétfő reggel úgy teszel, mintha mi sem történt volna.

Mert ami minket illet, tényleg semmi sem történt.

A bulinappaliban Hunter épp Alice-t dugta a biliárdasztalon hátulról, teljes erőbedobással, miközben kulturált, sőt, unott beszélgetést folytatott vele arról, mi történt a nyáron. Hunter felrántotta a csaj miniruháját, és neki is esett, még arra sem véve a fáradságot, hogy félrehúzza a bugyiját.

Kiderült, hogy Alice néhány héttel korábban vesztette el a szüzességét valami pöccsel a keresztény táborban, és újra akarta csinálni.

– El akarok élvezni – nyögte.

– Akkor addig nem mész ki innen, amíg el nem élveztél.

Alice ujjai a biliárdasztal lyukaiba mélyedtek, félig kibugygyant mellei a zöld, bolyhos felületre tapadtak. Hunter cigizett, és fél szemmel a Spaced című brit sorozatot nézte az előttünk lévő hatalmas, síkképernyős tévén, miközben a lányt dugta.

És még azt mondják, a férfiak nem jók a multitaskingban.

Vaughn, aki a Spaced megszállottja volt, a falnál állt, és hagyta, hogy valami ismeretlen csaj leszopja a farkát. Arabella mellettem állt, és várta, hogy valami akció legyen, de én csak a vállamat támasztottam a falnak, Vaughn elé dőlve, és nem törődve a köztünk térdelő csajjal.

– Remélem, hogy államon kívül megy továbbtanulni – mondta Vaughn bőbeszédűen, egyik kezével az alatta fekvő lány hamvas haját szorítva, miközben a másik kezével a telefonját babrálta.

Vaughn nem volt fenn egyik közösségi oldalon sem, és határozottan ellenezte, hogy bárkit is szándékosan lenyűgözzön, akárcsak én. Egyszer rajtakaptam, hogy valami csaj Instagramját nézegeti, bár amint észrevettem, azonnal lezárta a telefonja képernyőjét. Sosem tudtam meg a csaj nevét, és felesleges is volt rákérdeznem.

Mindenesetre Vaughn most Lunáról beszélt, ami nálam tabutéma volt, és máris le akartam lépni. Utáltam Lunáról dumálni vele.

– Elég évet elcsesztél már erre a szarságra, nem? – közölte, miközben a telefonját a farzsebébe rakta.

Erre a szarságra? Ó, cseszd meg, Spencer!

– Miért, te nem? – vetettem oda neki, és megfeszült az állkapcsom. – Annyira utálod a lányokat, hogy meg sem dugod őket. A szopás a maximum, amire képes vagy, de egyébként taszít az emberi érintés. Nekem legalább vannak érzéseim.

– Nekem is vannak. – Pimaszul felhúzta a szemöldökét, és ásított egyet. – Gyűlölet. Féltékenység. Megvetés. – Lenézett a fejét fel-le billegtető lányra, és a jéghideg tekintetéből áradó apátia arról árulkodott, hogy tényleg nincs lelke. – Különben is, a viszonzatlan szerelem olyan, mint egy szép Jaguár: minek vontatnád magad után, amikor vezetheted is. Oké, kívülről szép és fényes, de a fasznak van kedve folyton kínlódni vele.

– Baszd meg! – mosolyodtam el vidáman.

– Hát, én legalább nem szűzként halok meg – felelte bambán, miközben a festékkel összekent, érdes kezével végigsimított a lány selymes, tiszta haján, csak hogy rákenje.

Már azon voltam, hogy lökök rajta egy nagyot szopás közben, amikor Arabella végighúzta az ujjait a nyakamon.

– Olyan feszültnek tűnsz. Hadd segítsek ellazulni! – dorombolta. – Úgy hallottam, hogy szereted a mocskos dolgokat, Knight Cole. Szeretnél rossz hírbe hozni engem?

Alig figyeltem rá, sőt, nem is értem hozzá. Nem voltam hülye – tudtam, hogy nem miattam van itt. Mind azért jöttek, hogy legyen miről sztorizni. A dicsőségért. Nem számított nekik, melyikünkkel csinálják, csak kerüljenek be a kiválasztottak közé.

– Most nem vagyok abban a hangulatban. De…

Megragadtam az állát, és közelebb húztam magamhoz. Amikor a szájára tapasztottam a számat, felnyögött, de hamar elhallgattattam.

A nyelvével megpróbálta szétfeszíteni az ajkaimat, de én szorosan összezártam őket, nem törődve azzal, hogy ez az egész mennyire nem helyes. Soha, soha, de soha nem csókolóztam így lányokkal, de túlságosan be voltam állva ahhoz, hogy odafigyeljek, és különben is, azóta, hogy Luna évekkel azelőtt lecsapott rám, majd eltolt magától, egyre kevésbé voltam elszánt.