Vagány

Második fejezet-2

Úgy kentem el Arabella rúzsát, mintha háborús festék lenne, a hajába túrtam, és úgy összekócoltam, hogy úgy nézett ki, mint akit szanaszét basztak. Aztán elhúzódtam, és vigyorogva ránéztem. A rúzs szétkenődött az állán, az orrán és az arcán. Azt hiszem, én is ugyanolyan vadul nézhettem ki.

– Talán majd máskor? – A szemében remény csillant, a mosolya részeg volt az újdonsült erőtől.

– Bármikor, bébi.

Arabella megkapta a történetét.

Én pedig megjátszottam az enyémet.

*

Húsz perccel később kisétáltunk a bulinappaliból, és elindultunk lefelé, hogy folytassuk a partit. Beugrottam a konyhába a hatodik sörömért, és azt láttam, hogy Arabella, Alice meg a csaj, aki leszopta Vaughnt, a konyhaszigetnek támaszkodva állnak, és egy erősen kiszínezett történetet adnak elő a fent történtekről az őzikeszemű barátaiknak.

Tudtam, hogy a titkom biztonságban van Arabellánál. Egyetlen lány sem vallaná be, hogy egy All Saints-legenda hozzá sem nyúlt, miután bevitte a szobába. Igazság szerint nem akartam, hogy akár egy csaj is bármit megtudjon rólam, és az egyetlen perverz dolog az volt bennem, hogy rajongtam a fojtogatós pornóért (ne ítélkezz!).

Kinyitottam a hűtőt, Bud Light sört kerestem. Még mindig nem tértem magamhoz Vaughn megjegyzésétől, miszerint jobb lenne, ha Luna máshová járna suliba. Valahova messzire. A gondolat, hogy el tudnám őt felejteni, csak azt mutatta, hogy Vaughn még sosem volt szerelmes.

És akkor ott volt a másik dolog. Az ok, amiért aznap este majdnem halálra ittam magam. Átkutattam a konyhapultot vodka után, és húztam belőle egy nagy kortyot, mielőtt folytattam volna a sörvadászatot.

Kedves Élet!

Klassz. Most már abbahagyhatod, hogy szarral dobálsz. Már így is nyakig benne vagyok.

Üdv.:

KJC

Az agyam nem sokkal azután kezdett furán működni, hogy anya szülei, Charlene nagyi és Paul nagypapa meghaltak egy autóbalesetben, és anya árván maradt. Ez öt évvel ezelőtt volt. Az nem érdekelt, hogy elvesztettem őket; anya fájdalma volt az, ami megölt.

Ekkor kezdtem el titokban inni, és hát, nem is tudom, asszem azóta sem hagytam abba.

– Akkora, mint az extra nagy burrito, nem viccelek! – kiáltott fel mögöttem Arabella, a konyhaszigetnek dőlve, és ahogy drámaian legyezte az arcát, úgy nézett ki, mint akit tényleg jól megbasztak.

Nyilván nem vette észre, hogy ott vagyok, vagy ha igen, tudta jól, hogy nem hazudtolnám meg a történetét.

– Túl nagy. Először azt gondoltam: hogy fog belém férni Knight Cole? Készen állok én erre egyáltalán? De aztán vagy fél órán keresztül nyalt. Amikor a nyelvpiercingje hozzáért a csiklómhoz, esküszöm, elkezdtem folyékonyan svédül beszélni.

Huhogtak, kuncogtak és intim kérdéseket tettek fel neki. Én becsuktam a hűtőt, a sörrel a kezemben megfordultam, és nekimentem valami kis dolognak.

Egy alacsony, barna bőrű dolognak.

Olvadt ezüst szemekkel és egy szeplőkből álló csillagképpel az orrán meg az arcán – fejből ismertem ezt a térképet.

Luna Rexroth.

Gyakorlatilag hallottam, ahogy az álarc roppanva végigreped a képemen, mielőtt oldalra billentettem a fejem, a hideg sörösdoboz alját pedig Luna orrához böktem, és figyeltem, ahogy egy csepp sörverejték utat tör magának a doboz hegyéről, majd Luna buja, telt ajkaira csöppen. Egy kósza fürtje, ami a szeme elé lendült köszönéskor, az ujjaim közé akadt.

Luna Rexroth gyönyörű volt. Hát persze. De sok más lány is az volt. A különbség, hogy Luna úgy viselte a szépségét, mintha kölcsönbe kapta volna. Óvatosan, mégis lazán, nem csinált belőle nagy ügyet. Nem állt sorba senkiért, sehol. Kitűnt a tömegből, csak úgy ragyogott a csendes büszkeségtől.

Luna egy fehér, az ujjánál feltűrt pólót, egy boyfriend farmert és koszos, kockás Vanst viselt. Sima arcán nyoma sem volt sminknek. Tragikus módon ez csak még jobban kiemelte, mennyivel szebb, mint a többi, kifestett lány. Az arckifejezéséből rájöttem, hogy hallotta a konyhában zajló beszélgetést. Mindig csalódottan nézett rám. Azzal a „te-ennél-többet-érsz” tekintetettel.

De én sosem hittem, hogy többet érnék. Mert a legjobb dolog – azaz ő – nem lehetett az enyém. Luna ezt teljesen nyilvánvalóvá tette.

Igazából háromszor is.

Három csókkal.

És mindegyik katasztrófával végződött.

Az első számú csók egy kicsit túlzás volt, még én is elismerem.

Tizenkét éves voltam, ő pedig tizenhárom. Egy víziparkban voltunk, egy hatalmas kék csúszda mögött. Nevettünk, egymást fröcsköltük, és én egyszer csak bevadultam, mert egy spontán kis pöcs voltam. Előtte az a gondolat, hogy mi is van köztem meg Luna között, hát, fel sem merült bennem igazán. Magától értetődő volt. A rózsák vörösek. A nap keleten kel fel. A csikóhal képes ellenkező irányba is mozgatni a két szemét (ezt maga Holdfény mesélte nekem egyszer), Luna Rexroth pedig a barátnőm, majd a menyasszonyom és a feleségem lesz.

Ő azonban, sajnos, elfordult, és halkan nyögött egyet.

Mivel nem tudott – nem akart – beszélni, csak a fejét rázta. Aztán, valószínűleg látva a képemre kiült fájdalmat, megenyhült, és közelebb bújt, hogy megöleljen. Forró bőrünk szinte minden felületen találkozott. Ekkor jöttem rá először, hogy miért is csókoltam meg.

A merevedés miatt. Felállt a farkam. Ami… nem volt túl jó.

A kettes számú csókra tizennégy éves koromban került sor, amikor már elég jól felfogtam, hogy a pöcsöm ugyanúgy szereti Lunát, mint a többi testrészem.

Akkorra már megtanultam egy csomó trükköt, hogy ne támadjak rá vele, amire szükség is volt, mivel minden éjjel együtt aludtunk.

Én elsőéves voltam, Luna másodéves. Egyre népszerűbb voltam az All Saints Gimnáziumban, köszönhetően a vezetéknevemnek és annak, hogy kurva jó dobó voltam, ami a focicsapat többi tagjának nem volt az erőssége.

A csajok odavoltak értem, és reméltem, hogy Luna észreveszi a sok cetlit, ami a szekrényemből potyogott, valahányszor kinyitottam. Még mindig a legjobb barátok voltunk. Semmi sem változott. Vagyis hát, rajtam kívül. Elkezdtem izmokkal kitölteni a bőrömet, és a hirtelen növésnek köszönhetően látszólag egyik napról a másikra elértem a száznyolcvan centit.

Éjszaka történt, amikor felmásztam Luna ablakához, ahogy évek óta minden egyes este, miután a szüleink lefeküdtek aludni. Amikor kinyitotta az ablakot, hogy beengedjen, az ajkaimat az övéire nyomtam, és azt suttogtam:

– Kettőt kérek!

Ez volt a legnagyobb kibaszott hiba, amit valaha elkövettem. Luna majdnem rácsapta az ablakot az ujjaimra. A körmeimet súrolta, mielőtt elhúztam onnan. Valami csoda folytán sikerült megkapaszkodnom a kéményben, és Lunának egy másodpercébe telt, mire felfogta, mit tett. Miután rájött, visszarántott, és megmentett a biztos haláltól.

Aznap este, miközben én úgy tettem, mintha aludnék, ő egy bocsánatkérő levelet írt nekem, amiben elmagyarázta, hogy szeret, de csak úgy, mint barátot.

Ezúttal elfogadtam a helyzetet. Persze nem hosszútávon. De tudtam, hogy a probléma Lunával van, és nem velem. Láttam, hogy néz rám, amikor más lányok vesznek körül, amikor levelet nyújtanak át nekem, és amikor a telefonom megvillan az olvasatlan üzenetektől.

Éhséget láttam a tekintetében. Kétségbeesést – azt a forró, zöld tüzet, ami összegyűlik az ember lelkében, amikor azt látja, hogy valamit, ami korábban az övé volt, imádnak mások.

Így hát továbbra is minden este belopództam a szobájába. Értettem a szitut. Időre van szüksége. Időre? Nekem volt bőven.

Úgy döntöttem, megmutatom neki, hogy nem vagyok egy megszállott zaklató. Hogy képes vagyok továbblépni. Hogy a lényegre térjek: már nem hagytam figyelmen kívül más lányok közeledését. Elkezdtem randizni, visszaírtam az üzenetekre, és flörtöltem.

A lehető legközelebb maradtam Lunához, továbbra is a szomszéd lány volt az abszolút szövetségesem. De akadt közben egy sor csajom is, akik jöttek és mentek – mintha egy forgóajtón érkezett volna az a sok, szájfénytől csillogó ajkú szépség, akik a megfelelő márkákat viselték és a megfelelő dolgokat mondták. A suliban parádéztam velük, és áthívtam őket a családi grillpartikra, arra számítva, hogy Luna most már többet akar majd barátságnál így, hogy nem próbálom minden alkalommal megnyalni az arcát, amikor felém néz.

Ironikus módon ez volt az, ami a harmadik csókot hozta.

A hármas számú csók akkor csattant el, amikor Luna tizenhét, én pedig tizenhat éves voltam. A halál csókjának hívom, mert a kapcsolatunkban hatalmas károkat okozott. Még most, másfél évvel később is a rombolás utóhatásaival küzdöttem. Egy példa: Luna a harmadik csókunk előtt simán azt mondta volna, hogy eljön Vaughn bulijára. A harmadik csók után azonban alig árult el nekem valamit arról, hogy mit csinál, vagy hova megy. A legtöbbször még mindig együtt lógtunk, de ez már inkább csak egy rossz szokás volt.

Vissza a csókhoz! Akkoriban egy Noei nevű lánnyal szórakoztam. Luna tizenhetedik születésnapjára azonban szándékosan nem terveztem programot senkivel. Vettem magunknak két múzeumi belépőt, bár a városban épp ott járt a vándorcirkusz, de tudtam, hogy Luna gyűlöli a cirkuszt – meg az állatkertet, az akváriumokat és minden olyan helyet, ahol az emberek szórakoztatása érdekében tartottak fogságban állatokat. Mindent szépen elterveztem. Luna vegetáriánus volt, és Todos Santos belvárosában, a múzeummal szemben nyílt egy vegán curry étterem. Vettem neki egy csomó fura szart a Brandy Melville-ből, és a gerincemre tetováltattam egy csikóhalat, remélve, hogy megérti a mögöttes üzenetet: hogy ő tartja a gerincem.

Luna szenvedélyesen szerette a csikóhalakat. Ők voltak a kedvenc állatai – valami olyasmi ok miatt, hogy náluk a hím csikóhalak szülnek… Anya sokat morgolódott, mielőtt aláírta volna a tetováláshoz szükséges beleegyezést, de tudta, hogy ez egy nagyobb terv része, ezért végül belement.

És ha ez nem lett volna elég, tizenhét különböző születésnapi üdvözlőlapot készítettem Lunának, miközben próbáltam leplezni az izgatottságomat, hogy az egész napot együtt töltjük.

A nap egyszerűen tökéletes volt, már amennyire egy születésnap az lehet. Annyira tökéletes, hogy amikor hazavittem Lunát, az ajtó előtt a tenyerébe vette az arcomat, és rám mosolygott. Úgy bámultam rá, mint egy idióta, és azon gondolkodtam: megtegyem, vagy ne?

Az utcánkra sötétség borult. Mindkettőnk családja odabenn volt, valószínűleg épp vacsoráztak. Senki sem láthatott minket – nem mintha bárkit is érdekelt volna. Nem volt titok, hogy Luna Rexrothért képes lennék embereket lefejezni és lehoznám az égről a napot.

Én mégis csak bámultam őt, kerestem az arcán az „oké” jelét. Addigra már egy pillantás alatt felismertem, ott van-e a lányok szemében az oké. De Lunára, úgy látszik, nem hatott a képességem. Valahányszor a szemei igent mondtak, a teste többi része nemet mondott. Úgy döntöttem, hogy ezúttal több megerősítésre van szükségem, még mielőtt mindent menthetetlenül elbaszok, és kiprovokálok magamnak egy barátságtalan látogatást Luna apjától, Trent Rexrothtól, meg a még barátságtalanabb baseballütőjétől.

Luna megfogta a kezemet, és ruhán keresztül a szívére helyezte. Olyan gyorsan vert neki, hogy az jutott eszembe, ott kell tartanom a kezem, nehogy kiugorjon a helyéről. Az ujjaimmal önkéntelenül simogatni kezdtem a kerekedő mellét. Éreztem, hogy a tenyerem alatt megkeményedik a mellbimbója, és a térdem kis híján összebicsaklott alattam.

Luna sportmelltartót viselt. Ha sokat lógsz együtt egy lánnyal, észreveszed az ilyesmit. Az agyam rövidzárlatot kapott, nem voltam képes szavakba önteni, mi zajlik a testemben. Mármint…

A kezem.

Ott.

Volt.

Az.

Ő.

Mellén.

Miért éreztem ezt ennyire fantasztikusnak? Fejben továbbra is naponta háromszor kúrtunk. Először akkor, amikor reggel kivertem magamnak a zuhanyzóban edzés előtt, majd délután, miután visszajöttem az edzésről, és persze lefekvés előtt is, hogy megszabaduljak a feszültségtől, mielőtt bemászom az ablakán. Képzeletben olyan mocskos dolgokat csináltunk, amilyenekre Luna egész biztosan nem gondolt soha, és pláne nem csinálna.

Közben a valóságban attól is elélveztem kis híján, hogy megfogtam a cicijét. Aggódtam amiatt, elég macsó vagyok-e. Meg azért is, hogy el ne veszítsem a józan eszem emiatt a lány miatt.

Érzed? – jelelte.

Becsuktam a szemem, és lassan, az orromon keresztül lélegeztem. Aztán kinyitottam a szemem.

– Mindig érzem, Holdfény. – A szavaimból áradt a szomorúság.

Megígéred, hogy soha nem töröd össze?

Még az ostoba tinédzser agyammal is felfogtam, hogy ez a pillanat mennyire fontos. A szemem nem vettem le az övéről, majd fogtam a kezét, és a saját szívemre helyeztem, hogy minden kétséget kizáróan tudtára adjam: nem ő az egyetlen, akinek hiányzik egy darab a szívéből.

– Megígérem.

Luna felszegte az állát, és megjelent a tekintetében a világ legokésabb okéja, én pedig neki is bátorodtam, félig arra számítva, hogy felébredek az álmomból. És nem. Az ajkaim tényleg az ajkaihoz értek. Végre. Közös beleegyezéssel. És ezúttal Luna nem húzódott el.

A torkomból mély, zsigeri nyögés szakadt fel, amikor a szánk összeért és összeolvadt. Luna csókjának varázsereje volt, és szomorúan döbbentem rá arra, hogy miután rengeteg lányt megcsókoltam előtte, végig igazam volt. Anyám azt mondta, minden fazékhoz többféle fedő passzol. De ehhez a faszfejhez csak egy: Luna.

A szája puha volt, édes, odaadó – pont, mint ő. Kókusz, tengeri só és a kihegyezett ceruza forgácsának illata áradt belőle. Mint a mennyország. Vad fürtjei körbeölelték mindkettőnk arcát. Egy tincsét az ujjaim köré tekertem, és ettől úgy éreztem, mintha végigcikázna rajtam az elektromos áram. A haját szerettem a legjobban, mert arról ismertem fel a folyosón. Mindenki másnak vagy vasalt, vékony szálú, lapos haja volt, vagy kopott, se nem sima, se nem hullámos sörénye. Voltak, akik babaszerű, tökéletes, hajlakkal belőtt csigákban hordták a hajukat, amitől úgy néztek ki, mint a puccos elvált nők. De Luna olyan volt, mint maga a természet. Mintha magát a lombházunk mögött elterülő kibaszott erdőt csókoltam volna meg.