Közel a horizonthoz

1999. NOVEMBER-1

1999. NOVEMBERNapközben a mobilom a legnagyobb ellenségemmé vált, éjszaka kék szempárról álmodtam, amely követett, hogy teljes erejével áthatoljon rajtam. A névjegykártyát annak rendje és módja szerint a kistáskámba dugtam, és még csak rá sem néztem. Nem fogom felhívni akkor sem, ha cigánygyerekek potyognak az égből. Miért tenném? Még csak nem is tetszik, ezenkívül nyilvánvalóan nem érdeklem, hiszen különben jelentkezne. De nem tette. Titokban én is tudtam, hogy képtelenség azt remélni, hogy felhív, de nem bírtam kiverni a fejemből az ígéretét.

A belső hangom halálra nevette magát rajtam. Te teljesen meghibbantál, ha azt hiszed, egy cseppet is érdekled!

Két hét elteltével igazat adtam a bennem szóló hangnak, és kész voltam elfelejteni őt.

Vanessáról sem hallottam semmit a fesztivál óta, tehát úgy döntöttem, felhívom. Mobilon értem el.

– Szia! – mondtam. − Rég hallottam felőled. Stresszes a munka?

Hallottam a hangján, hogy izgatott.

– Jessica, szia! – kiáltotta. – Bocs, nincs sok időm. El kell készülnöm. Ricky mindjárt itt lesz!

– Hogyan? Nem Münchenben vagy?

– De. Idejön. És hétvégére nálam marad.

Izzó lávaként kúszott fel bennem a féltékenység.

– Hát, akkor jó szórakozást!

Észrevette a hangomban az utórezgést.

– Mi történt?

– Semmi. Minden rendben – morogtam. − Érezd jól magad azzal a pökhendi sráccal!

– Ó, a fenébe! – Együttérzőn sóhajtott. – Dennis miatt van. Nem jelentkezett, igaz?

– Dannynek hívják – mondtam bosszúsan. Nem is értettem, miért nevezem becenevén, hiszen az azoknak az embereknek van fenntartva, akik kedvelik őt. – És nem, nem jelentkezett. Ahogy várható volt.

– Sajnálom. Figyelj, később majd megkérdezem Rickyt, mi folyik itt.

– Inkább ne! – ellenkeztem. – Ne fáraszd magad. Úgysem szimpi.

A bennünket elválasztó hatalmas távolság ellenére telefonon keresztül is láttam Vanessa mosolyát.

– Persze – erősítette meg. – Mennem kell. Amint holnap egyedül maradok néhány percre, felhívlak. Szeretlek. Majd beszélünk.

Dühöngve nyomtam le a piros telefonkagylót. Igazából igazságtalan volt tőlem, hogy irigyeltem Vanessától ezt a sikert, mivel két hónappal ezelőttig nekem állandó kapcsolatom volt, ő viszont évek óta szingliként élt. Nehéz és megerőltető volt Alexanderrel szakítani, mert tudtam, hogy még mindig reménykedik. Néha naponta felhívott, hogy újra megpróbáljon visszahódítani. Hogy az elmúlt két napban semmit nem hallottam felőle, már-már csodával volt határos. A fejemet ráztam. Az egyik túl gyakran hív, a másik egyáltalán nem. Nincs könnyű dolga az embernek.

Délután volt, és nem tudtam, mihez kezdjek a péntekkel és a hétvége hátralévő részével. Vanessa nincs itthon, Alexanderhez pedig biztosan nem fogok elmenni. Egy sóhajtással fogtam a kistáskámat, és elővettem a kis fehér névjegykártyát. Egy ideig nézegettem. „Danijel Alaric Taylor”, állt rajta nagy, fekete betűkkel. Feltűnt, hogy furcsán írja a keresztnevét. Amikor bemutatkozott, angolul ejtette ki a nevét. Amerikai? Tulajdonképpen nem lehetséges. Tökéletesen beszélt németül, és a hangjában akcentus nyomát sem hallottam.

A neve alatt a címe állt. Besiegheim. Autóval fél óra. Busszal világkörüli utazással érhet fel.

A bal sarokban azt olvastam, hogy „Sport- és fitnesz-szervező”. A munkahelye autó nélkül szintén elérhetetlen volt számomra. A jobb sarokban azonban volt még valami: „Küzdősport Aréna Dél, ifjúsági edző”. Küzdősport. Na csodás. Egyre jobb.

Fogtam a mobilomat, és tárcsáztam a számot, amely a címe alatt állt.

A második csengés után beleszólt.

– Igen?

Nyeltem egyet, és hallgattam.

Minden további szó nélkül letette. A mobilomra bámultam, és csak nehezen tudtam lebeszélni magamat arról, hogy megnyomjam az újratárcsázás gombot.

Idegesen az ágyamra hajítottam a telefonomat, és úgy határoztam, elmegyek egyet sétálni Leikával, a kutyámmal.

* * *

Ahhoz képest, hogy szombat volt, szokatlanul korán csörgött a telefonom. A szívem ugrott egyet, és mintha elektromos áram járt volna át. Szapora pulzussal és remegő ujjakkal végre megtaláltam a mobilomat az asztalomon, de csalódottan kellett megállapítanom, hogy csak Vanessa az. A pulzusom azonnal újra rendes ritmusra váltott.

– Igen? – mordultam bele.

– Jess? – Vanessa a felhők fölött lebegett, ezt azonnal hallottam. – Olyan lehengerlő. Jövő hétvégén mindet apróra el kell neked mesélnem.

– Tedd most! – szólítottam fel.

– A fürdőszobában van, nem tudok beszélni! – sziszegte.

– Vagy úgy.

A fürdőszobában van. Ismét elöntött a sárga irigység.

– Jó hír: jövő héten szombaton elmegyünk az Egérfogóba. – Ez volt a diszkó-törzshelyünk. – Ricky elvisz Münchenből. Te is jössz? – Sokatmondó szünetet tartott, mielőtt folytatta. − Danny és Simon is jönnek. – A pulzusom ismét gyorsan emelkedett, amit nem Simon nevének említése váltott ki.

– Soha! – mondtam.

– Ó, ugyan már! – makacskodott. – Tíz órakor találkozunk a bejáratnál. Arra gondoltam, a bátyád talán el tud hozni, Ricky és én pedig majd hazaviszünk.

– Nem tudom…

Gondolatban végigtúrtam a ruhásszekrényemet, és azon gondolkodtam, mit vegyek fel.

* * *

Thorsten azonnal ráállt, hogy elvigyen, és azt is felajánlotta, hogy hazavisz.

– Nem lesz rá szükség – biztosítottam, amikor megállt a diszkó előtt. – Otthon mondd meg, hogy Alexandernél alszom, és lehet, hogy csak vasárnap megyek haza.

A bátyám bólintott, miközben kinyitottam az ajtót. Tudta, hogy Alexander és én szakítottunk, és hogy a kapcsolatunkat a szüleink előtt csak ürügyként használom, de fedezett anélkül, hogy kérdéseket tett volna fel.

Bizonytalanul ballagtam az Egérfogó felé.

Simon és Danijel már a bejáratnál állt. Messziről észrevettem őket, úgyhogy elrejtőztem, amíg Vanessa és Ricky be nem fordultak a sarkon. Fogták egymás kezét, én pedig elindultam feléjük.

– Nessa! – kiáltottam, ő pedig a nyakamba ugrott. Újra testhez simuló farmert viselt, és hasvillantós pólót a rövid dzsekije alatt, és szokás szerint lenyűgöző volt. Kezet ráztam Rickyvel, és bólintottam Simonnak. Danijelről tudomást sem vettem.

– Csak nehogy ma is meglépj! – Ricky sokatmondón rám kacsintott.

Aha. Vanessa besúgott, és egyedül rám kente a szökést. Ezt is köszönöm.

A diszkó valósággal kongott az ürességtől, könnyen találtunk egy sarkot, ahol tudtunk beszélgetni. Ha ezúttal sort tudok keríteni arra, hogy valamit kibökjek.

Vanessa és én leültünk, a fiúk pedig hoztak nekünk innivalót. Danijel elém tolt egy Bacardi Colát.

– Tessék! – Már megint olyan beképzelten vigyorgott rám. – Talán ez egy kicsit beszédesebbé tesz.

Ez az egy mondat elég volt. Elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem. A halvány fény ellenére észrevettem, hogy a szeme még kékebb, mint ahogy emlékeztem rá. A hüvelyk- és a mutatóujjával végigsimított az állán, és ezzel már megint teljesen összezavart.

– Haragszol, amiért nem hívtalak fel – állapította meg.

Ricky és Vanessa nem tudtak egymással betelni. Még mindig fogták egymás kezét, és folyton csókolóztak.

Simon sört ivott és cigarettázott.

– Az ígéreteket illik betartani – mondtam szemrehányóan.

– Jobban kell figyelned – okított. Szabályosan magamon éreztem a pillantását. – Azt mondtam, fel foglak hívni. Azt nem, hogy mikor!

Majdnem egy húzásra megittam a piát.

– Miért, mikor akartál felhívni?

– Én mindig megtartom az ígéretemet. Tényleg sok dolgom volt. Felhívtalak volna, ha ráérek.

Már-már hajlottam rá, hogy higgyek neki.

– Ó, és ami azt illeti… Ha egyszer újra fel akarnál hívni valakit, hogy aztán ne szólj bele, akkor tanácsos lenne előtte elrejteni a számodat. – Ivott egy kortyot a kólájából. – Különben hülyén jön ki a dolog!

Elvörösödtem. Reméltem, hogy elég sötét van, és így Danijel talán nem látja.

– Mégis mi dolgod volt? – A hanghordozásom túlságosan szeszélyesre sikeredett.

– Volt egy fontos sportversenyem. A rákövetkező hétvégén pedig dolgoznom kellett. Másodállás.

– Te versenyzel is?

Lassacskán menni kezdett a beszélgetés, a sötétség és a Bacardi a barátaimnak bizonyultak.

– Igen – felelte tömören.

– Nyerni is szoktál? – hajtottam fel az italomat.

– Többnyire. – A poharamra mutatott. – Kérsz még egyet? Úgy látszik, segít.

Bólintottam, és hozott nekem még egy Bacardit. Azt is majdnem egy húzásra megittam. Az alkohol a fejembe szállt, úgyhogy kihívóan felé tartottam a poharat.

– Te is kérsz?

Megrázta a fejét.

– Soha nem iszom alkoholt.

– Miért? – kérdeztem megütközve.

– Személyes okokból.

Vállat vonva megittam a maradékot.

– És te mit csinálsz? – tudakolta.

– Lovagolok. Versenyzek. Főként díjlovaglás, könnyűosztályig. Néha nyerni is szoktam. És amatőr rádiózom. Sajnos csak egy igen egyszerű eszközöm van kereken negyven csatornával. Ez elég szegényes, mert sok a zavaró tényező. De egyszer majd biztosan megengedhetek magamnak egy nyolcvan csatornásat.

– Aha.

A diszkó lassacskán megtelt, és a beszélgetés egyre nehezebbé vált.

Vanessa és Ricky értésünkre adták, hogy táncolni akarnak. Simon követte őket.

– Szeretnél táncolni? – kiabálta felém Danijel.

– Tudsz?

Az alkohol remek dolog.

Bólintott, és a DJ-re mutatott.

– Ennyire igen.

A már ismert módon megfogta a csuklómat, és maga után húzott a táncparkett felé, mint valami játékot.

Abban a pillanatban rezegni kezdett a telefonom a nadrágzsebemben. Megálltam, előhúztam, és a magasba emeltem.

– Bocs, fel kell vennem.

Elváltam Danijeltől, és a mosdó felé indultam abban a reményben, hogy ott majd találok egy nyugodt helyet. Danijel követett, feltehetően aggódott, hogy ismét menekülőre fogom.

– Igen? – ordítottam a telefonba. Alexander volt az. Már csak ő hiányzott. − Nem, nem otthon vagyok… Eljöttem… Igen, diszkóban. Nem, nem holmi alakokkal. Nessával!… Nem, nem megyek el többet hozzád. Légy jó! Szia!

Elszántam magam, hogy nem veszem fel többet, ezért visszadugtam a mobilomat a nadrágzsebembe.

– A barátod? – Danijel kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Az exem.

– Á. – Nem úgy látszott, mint akit meggyőztem. – Ő is tud róla?

– Dolgozunk rajta. Kicsit nehézkesen megy neki. – Egyszerre elment a kedvem a táncolástól. – Oda kell mennem Nessához – mondtam, és elindultam.

Danijel követett. A szemem sarkából láttam, hogy a fehér pólója foszforeszkál az UV-fényben.

Érzésem szerint egy örökkévalóság telt el, mire megtaláltam Vanessát. Szorosan összesimultak, szabályosan csüngött Rickyn. Simon néhány méterre táncolt egy kissé dundi, vörös hajú lánnyal.

– Alexander felhívott! – ordítottam Vanessa fülébe. – Azt hiszem, mindjárt itt lesz.

Inkább éreztem, semmint láttam, hogy a szemét forgatja.

– Miért árulod el neki folyton, hol vagy?

– Ez a törzshelyünk. Nem hülye. Nessa, ha idejön, én haza akarok menni. El tudtok vinni?

Nem látszott túl lelkesnek, hogy az estét nem sokkal éjfél után félbe kell szakítani.

– Ne vedd fel a telefonodat. Ebben a tömegben soha nem fog megtalálni…

Szükségem volt még egy italra, ám valahogy elvesztettem Danijelt, ezúttal teljesen véletlenül. Elhatároztam, hogy hozok magamnak egy whiskykólát, aztán kihasználom a pillanat kegyét, és kimegyek a mosdóba, és csak utána keresem meg, hacsak nem talál meg addigra ő engem. Ez a srác úgy tapadt rám, mint a rágógumi a hajba.

Abban a pillanatban, amikor meg akartam törölni a kezemet, újra csengett a mobilom. Dühödten felemeltem a mosdókagyló széléről az italomat, és magamba döntöttem. Túl sok volt, hirtelen forogni kezdett velem a világ. Habár igazából csak azért húztam elő a telefont a zsebemből, mert ki akartam kapcsolni, véletlenül felvettem.

– Itt vagyok – mondta Alexander.

– Hol? – kérdeztem nehezen forgó aggyal.

– Az Egérfogó parkolójában. Tudom, hogy itt vagy!

– Mit akarsz? – kiabáltam a telefonba.

– Csak beszélni – csitított. – Ezért jöttem ide. Beszélgessünk egy kicsit, aztán eltűnök!

A friss levegő jót fog tenni. A mosdó falai időközben fenyegetően inogtak. Kikértem a ruhatárból a kabátomat, és kimentem a diszkóból.

Alexander óriási Grand Cherokee dzsipjét nem lehetett nem észrevenni. Keresztben parkolt két helyen. A hangszórójából zene dübörgött, mind a négy fényszóróját felkapcsolta. Alexander a krómozott nemesfém motorháztetőnek támaszkodott.

Amikor meglátott, elém jött. A szőke haját gondosan bezselézte, vékony, bézs pulóvert viselt, amelyet még én ajándékoztam neki.

A résnyire hunyt szemével szikrát szórt rám, és a mutatóujjával a hátam mögé bökött.

– Ki ez a divatmajom?

Zavarodottan hátrafordultam. Nem vettem észre, hogy Danijel követett, és összefont karokkal mögöttem áll. Kabát nélkül a hűvössé váló éjszakában.

– Ő Danny – mutattam be, és észrevettem, hogy ismét a becenevét használtam. Ezen már nem fogok tudni változtatni. – Együtt jöttünk.

– Jó estét! – köszönt Danny udvariasan, de nem adta jelét, hogy kezet nyújtana a vele szemben állónak.

– Még hogy Vanessa! – mondta Alexander megvetően. – Mit keres ez itt veled?

– Vigyázok rá – felelte Danny helyettem, és szemrehányóan nézett rám. – Egy kicsit túl sokat ivott.

Hogy igazat adjak neki, megbotlottam a saját lábamban, és majdnem elestem.

– A felvigyázást most már átveszem. – Alexander kinyitotta az autó ajtaját. – Szállj be! Hazamegyünk!

Már-már engedelmeskedtem a parancsának, és önkéntelenül az autó felé indultam, de Danny elém lépett, és elállta az utat.

– Talán meg kellene kérdezned, hogy egyáltalán veled akar-e menni – mondta kihívóan Alexandernek.

– Velem jön és kész!

Danny nem engedett. Alexandert méricskélte, és az átható tekintete minden megfélemlítő erejét bevetette.

– Kérdezd meg! – mordult rá.

Már nem is csodálkoztam rajta, hogy Alexander engedett a követelésnek.

Eltúlzottan affektálva megkérdezett.

– Velem akarsz jönni?

Vonakodva megráztam a fejem.

– Igazából nem. Nem.

Danny becsapta az ajtót.

– Akkor ezt tisztáztuk. – Átkarolt. – Menjünk be. Tulajdonképpen miért ittad le magad?

Hogy beszélgetni tudjak veled?

Amikor Alexander észrevette a bizalmas mozdulatot, durván megragadta Danny vállát, és a csuklómnál fogva visszahúzott az autójához.

Nem tudtam elnyomni a nevetésem. Miért rángatja mindenki előszeretettel a karomat?

Danny kiszabadított, és mérgesen meredt Alexanderre. Az exem minden előjel nélkül lendületet vett, és Danny felé ütött, aki gond nélkül elhajolt a csapás elől.

– Ez most már tényleg bárgyú helyzet – jelentette ki Danny nyugodtan. – Azt mondom, fejezzük be ezt a cirkuszt… Megőrizhetnéd a tisztességed csekélyke maradványát, ha beülnél a felturbózott játékszeredbe, és eltűnnél.

Alexander egyetlen másodpercig sem habozott, a gallérjánál fogva megragadta Dannyt. Danny egy gyors forgással kiszabadította magát, és Alexander mindkét kezét hátracsavarta. Szilárdan tartotta, miközben a dzsipje felé tolta. Danny kicsit elengedte Alexander egyik kezét, kinyitotta az ajtót, belökte a volt barátomat, majd rácsapta a kocsiajtót. A tenyerével megkopogtatta a tetőt.

– Szerencsés utat!