TizenkettőTANNER
Hanyatt feküdtem, egyik lábamat kinyújtottam a függőágyban, a másik lelógott a földre, lágyan ringattam magunkat a lábammal a fapadlón, és elégedett mosoly terült szét az arcomon.
Rita már több mint egy órája elaludt, a fejét a vállamra hajtotta, és úgy simult hozzám, mintha összeillenénk, a lábát kinyújtott lábam köré fonta a létező legkényelmetlenebb pózban.
Mozdulni sem mertem.
Ha megteszem, felriad, dorombolni kezd, mint egy cica, és felemeli a fejét, hogy édes csókot adjon az államra.
Néhányszor szándékosan megtettem, és valahányszor hozzám ért az ajka, nagyot dobbant a szívem.
Ám azután túl soknak bizonyult az érzés.
Legfőképpen azért, mert sosem volt elég belőle. Egyáltalán nem volt elég.
Fel akartam ébreszteni, rávenni, hogy folytassuk a beszélgetést. Újra
