Árnyak fogságában

Fejezet 4

— Minden csak idő kérdése. Nekem is szükségem van időre, hogy hozzászokjak… mindenhez — mondtam végül, mert nem akartam kimondani azt, amire gondolok. Szükségem van a bizonyosságra még mindig, hogy normális vagyok, de ezt Lori úgysem értené, hisz’ nincs itt minden este, amikor a kétségek szinte halálra gyötörnek.

— Tényleg beírattak egy divattervező tanfolyamra?

— Igen. Engem is megleptek vele. Biztos nem lesz olyan jó, mintha befejezhettem volna veled az egyetemet, de legalább valamit tanulhatok. Az itteni házvezetőnőnk elég jó varrónő, úgyhogy sok ruhát próbáltunk már meg vele varrni.

— Szóval akkor van normális ruhád? Melegítőnadrágban és nyúzott felsőben elég nehéz lehet hódítani.

— Persze. Tegnap voltunk anyámmal is vásárolni. És már látott fehérneműben, úgyhogy nem hiszem, hogy sokat számít, milyen ruhában jelenek meg — feleltem könnyedén és elmosolyodtam, mert el tudtam képzelni, Lori milyen arcot vág.

— Tessék? Hogyhogy már látott fehérneműben? És ezt én miért csak most tudom meg? A legjobb barátnőd vagyok, az isten szerelmére!

— Tegnap történt, amikor anyámmal vásárolgattam. Mégsem hívhattalak fel, hogy lebukjak előtte, hogy rejtegetem a mobilomat, amikor megtiltották.

— Volt egy egész éjszakád rá, Sonia. Tudod, hogy bármikor hívhatsz. Főleg, ha ilyen fontos dolog történik.

— Az fontos dolog, hogy bejött utánam a próbafülkébe, és lehúzta a cipzáramat? Ugyan, Lori, te is tudod, hogy ez az a fajta pasi, aki általában nem érdekelne.

— Kit érdekel, milyen pasi? Ne menj hozzá holnap feleségül, csak lovagold meg a hatalmas farkát, hogy legyen legalább egy jó éjszakád abban az isten háta mögött helyen. Hidd el, ha ott maradsz, nem fog minden bokorban egy ilyen lehetőség adódni.

— Tisztában vagyok vele, ezért is megyek el.

— Remélem, valami olyan helyen találkoztok, ahol rögtön rá tudod vetni magad.

— Hát, nem igazán — feleltem nevetve. — De azt bármelyik reggel meg tudom tenni, ne aggódj — feleltem nevetve, ahogy kinyitottam a ruhásszekrényt. — Mi a helyzet veled és Andyvel? — kérdeztem, mert nem akartam tovább magamról beszélni. Már abban sem voltam biztos, hogy jó ötlet lenne elmenni. Kale veszélyes volt. Éreztem.

— A szokásos. Türelmesen vár, most épp arra, hogy beinduljon a karrierem, és utána hozzámenjek. Közben észre sem veszi, hogy nem akarok hozzámenni, és mindenkivel szórakozok a háta mögött egy kicsit, akivel csak lehet.

— Miért nem mondod meg neki, hogy nem szereted, és nem akarsz elrendezett házasságot?

— Már megpróbáltam, de pont olyan szófogadó, mint te. Soha nem fogja meggondolni magát, amíg a szüleink azt nem mondják, hogy nem kell elvennie.

— Akkor próbálkozhatnál apádnál. Mindig is imádott téged, és az összes kívánságodat teljesítette.

— Ez így van, de a vagyona sokkal fontosabb, és nem mindegy, kinek a kezébe kerül.

— Nem tisztességes Andyvel szemben, amit teszel.

— Na jó, te most koncentrálj a szívdöglesztő pasira, Andyt meg bízd rám.

— Később beszélünk, Lori, most készülődnem kell. Te pedig ne nagyon törd össze Andy szívet.

— Te csak hívj a randi után azonnal. Minden mocskos részletet tudni akarok.

— Igenis — mondtam nevetve, ahogy bontottam a vonalat.

Kivettem a szekrényből három ruhát, és a tükör előtt magam elé tettem egyesével.

Felvegyem, vagy inkább a másik legyen?

A klasszikus kérdés, amivel minden nő szembesül legalább egyszer az élete során.

Belebújtam a kék, hosszú ujjú ruhába, és szőke hajamat laza kontyba fogtam, s hagytam, hogy néhány rakoncátlan tincs a vállamra hulljon. Néztem magam a tükörben, miközben egyik, majd másik oldalra fordítottam a fejem. Szexi akartam lenni, de nem akartam, hogy Kale olyan könnyű nőnek nézzen, mint amilyenhez hozzá van szokva.

— Gyönyörű vagy — hallottam meg Brigitte hangját, és ránéztem a tükrön keresztül. — Remélem, randira készülsz.

— Inkább unalmas és egyszerű — mondtam, ahogy újra végignéztem magamon a tükörben. Nem is értem, Kale minek áll szóba velem, amikor bármilyen lányt megkaphat.

— Unalmas, igen… — mondta Brigitte, ahogy mögém lépett és a kezébe vette a hajamat. — De csak azért, mert már túlságosan is beletörődtél a remeteéletbe.

— Persze, gyönyörű vagy. Ezt olyan könnyű mondani.

— Nézz csak a tükörbe, Sonia. Olyan természetes szépség vagy, ami csak keveseknek adatik meg. Biztos vagyok benne, egyetlen pillantásod elég volt mindig is, hogy elcsavard bármelyik pasi fejét. Egy egész fegyvertár van a kezedben, csak meg kell tanulnod használni — mondta, ahogy kihúzta a fiókot és elővette a sminkkészletemet, amit nem is használtam, mióta ideköltöztünk. — Ez egy ajándék, amivel sokkal könnyebben tudsz manőverezni ebben az őrült világban, ha tudod, hogyan használd.

— Most azt mondod, hogy használjam ki a testi adottságaimat az érvényesüléshez? — kérdeztem mosolyogva, miközben hagytam, hogy sminket tegyen rám.

— Oh igen, hisz’ nem mindennapi. Mindig is irigyeltem a fehér bőrödet, piros ajkaidat és hatalmas szemeidet. Ezekkel bármit elérhetsz az életben, Sonia.

— Kétlem, hogy valaha olyan bátor lennék, hogy a velem szembe jövő összes férfivel flörtöljek.

— Lehet, hogy itt az ideje, hogy elfelejtsd ezt a buta remeteéletet, és ez legyen az új életed első napja, amikor az új Sonia bátor is lesz, és kezdeményező. Itt az ideje, hogy felfedezd a világot — mondta, ahogy kinyitottam a szemem, és megcsodáltam magam a tükörben.

Azt hiszem, Brigitte-nek igaza van. Itt az ideje, hogy éljek egy kicsit, hisz’ annyira belefáradtam már a jó lány szerepébe.

Ahogy néztem magam a tükörben, eszembe jutott az összes megjegyzés, amit Kale tett, és ahogy a testem reagált rá. Egy olyan férfi, mint Kale, pontosan tudja, hogyan hajtson egy női testet az uralma alá. Talán nem pont a legjobb alany, hogy fejlesszem hiányos képességeimet a flörtölés terén.

Talán most még nem is kell. Csak hagyom, hogy sodorjanak az események magukkal, és elfelejtsem azt, ami gyötri a lelkemet.

— Bemegyek a városba és iszok egy kávét — mondtam. Felálltam és előhúztam egy kisebb táskát.

— Vigyél kulcsot, ha későn jönnél — mondta és sokat sejtetően rám mosolygott, majd kiment a szobából.

Egy órával később bent ültem a Starbucks leghátsó boxában a kedvenc kávémmal. Kicsit előbb érkeztem és erősen imádkoztam, hogy se Barbara, se Patrícia ne tévedjen be. Ők az okai annak, hogy nem szerettem a városba járni. Még nem is ismertek, amikor már kiutáltak, és pletykálni kezdtek rólam. Sajnálatos módon ebben a porfészekben vezéregyéniségek voltak, így mindenki adott a véleményükre.