Árnyak fogságában

Fejezet 5

Nem kellett felemelnem a fejem, hogy tudjam, belépett a kávézóba. Az egész testem megérezte. Mintha egyszerre az összes levegő eltűnt volna a kávézóból, és hirtelen azt sem tudtam, hogyan kell lélegezni. Jól láttam, hogy minden szem rá szegeződött, miközben engem keresett.

Hát az biztos, hogy olyan jelenség, akire nehéz nem figyelni.

Megállt egy pillanatra, amikor egy szőke hajú nő tekeredett rá és valamit mondott neki. Ismertem ezt a nézést. Kale flörtölt vele, miközben tekintetét még egyszer végigjáratta az asztaloknál ülőkön.

Amikor tekintete rám talált és összekapcsolódott az enyémmel, a maradék oxigén is kiszorult a tüdőmből.

A józan eszem sikított, hogy álljak fel és szaladjak haza, mert a pasi veszélyes. Csak játszani fog velem, aztán otthagy, ahogy azt a lányt is ott, a sötét parkolóban. Amikor már nem leszek érdekes.

És meddig lehetek én érdekes?

De nem számít, hogy tudom, mi lesz a vége, legyőzött az intenzív vágy, hogy tudjam, milyen érzés, amikor a bőre az enyémhez ér.

Soha nem vonzottak a hozzá hasonló pasik, és most… jesszus, hisz’ levetkőztettem a szememmel. Láttam az arcán szétterülő arrogáns vigyorból, hogy ő is tudja, így gyorsan elkaptam a tekintetemet.

Jesszus.

Szexi és vonzó. Forró, akár a pokol tüze. Éreztem, ahogy lassan elönti arcomat a hő, és terjedni kezdett az egész testemben. Összeszedtem az összes bátorságomat, és felnéztem újra. Végignyalta az alsó ajkát, ahogy ráemeltem a tekintetemet. Úgy nézett rám, mintha én lennék a világon a legfinomabb falat. Lassan közelített felém, akár egy tigris, aki éppen becserkészi a zsákmányát.

Ez nem lesz így jó. Nem szabad közel engednem magamhoz. Éreztem.

Gyorsan megfogtam a táskám, és felálltam. Még volt pont annyi időm, hogy a hátsó ajtón lelépjek, és úgy szaladjak hazáig, hogy vissza se nézek. Már majdnem sikerült kijutnom az ajtón, amikor elkapta a csuklómat és egy erőteljes mozdulattal visszarántott. Testünk egymásnak csapódott, bár az arcát bámultam, mégis pontosan tisztában voltam vele, testünk hány pontja ért össze. Mellkasom az övének préselődött. Egyik keze a csuklómat fogta, míg a másik a csípőmre csúszott.

Egyetlen dolog forgott jelenleg a fejemben. Előrehajolok, hisz’ csak néhány centiméter, és megízlelhetem az ajkait.

— Hova-hova, Sonia? — kérdezte végül, én pedig az ajkamba haraptam erősen, hogy visszatérjek a valóságba.

— Csak nem érzem jól magam, és úgy tűnt, hogy nem fogsz eljönni — hazudtam az első dolgot, ami eszembe jutott.

— Mert nem vetted észre, hogy itt vagyok, igaz? — kérdezte, és láttam, ahogy egy gúnyos vigyor terült szét az arcán.

— Pontosan — néztem nyíltan a szemébe. — Elég nagy itt ma a tömeg, és nem vettelek észre — tettem hozzá. — Mondhatnám, hogy kitöltöd minden gondolatomat, de nem lenne igaz.

— Ígértél nekem ma egy randit, és be is fogod tartani — mondta, s szemei az ajkamra tévedtek. Csak álltunk ott egymást bámulva, ki tudja meddig, arra várva, hogy a másik tegye meg a következő lépést. — De nem itt — tette hozzá, ahogy kicsit eltávolodott tőlem, megfogta a kezemet és szó nélkül kihúzott a kávézóból. Tudtam, hogy minden szem ránk szegeződött, de képtelen voltam ezzel foglalkozni.

— Jogomban áll meggondolni magam — feleltem, de nem húztam ki a kezemet az övéből, és nem is lassítottam.

Nem tudom, meddig leszek képes harcolni az őrült vonzalom ellen, amit ez iránt a férfi iránt érzek, de nem vagyok többé biztos benne, hogy akarok. Ma pedig megfogadtam, hogy hagyni fogom, hogy az események sodorjanak magukkal.

— Ne is reménykedj, hogy hagyni fogom — mondta, ahogy megállt az út túloldalán egy motor előtt.

— Kizárt — mondtam, miközben felém nyújtotta a sisakot.

— De igen — mondta, s a fejemre tette. Megfogta a pántot és bekapcsolta, miközben ujjait lágyan a bőrömhöz érintette. — Hidd el nekem, Sonia, bármit is teszek veled, mindig élvezni fogod — suttogta, majd hátrébb lépett. — Bízol bennem? — kérdezte, és én gondolkodás nélkül vágtam rá a választ.

— Igen — feleltem halkan. Tudtam, hogy nem kellene, de képtelen voltam másképp érezni. Biztonságban éreztem magam mellette, mintha képes lenne mindentől megvédeni. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót. — Bízom benned — tettem hozzá, mire egy széles vigyor terült szét az arcán.

Felült a motorra és várt. Rám várt. Összeszedtem minden bátorságomat, felültem mögé, és szorosan hozzásimultam. Combjaimat az övéhez szorítottam, majd fogta kezeimet és a mellkasára helyezte. Az ujjaim önkéntelenül is végigvándoroltak kemény izmain.

Jesszus.

Ez a pasi teljesen beindított, és nem is kellett hozzá igazából semmit sem tennie. Van valami ebben a pasiban, ami után akaratlanul is vágyódom. Szabad akarok lenni, vad, bátor, mindenféle kontroll nélkül. Mintha számomra ő jelentené a szabadságot, amire annyira vágytam — egy szexi testbe csomagolva.

— Szoríts erősen, gyönyörűm — nézett hátra, miközben beindította a motort.

Melleim szorosan a hátának nyomódtak, és éreztem, ahogy a mellbimbóim lassan megkeményednek. Behunytam a szemem és igyekeztem szabályozni a testem reakcióit, és nem gondolni arra, hogy csupán két vékony anyag választ el feszes bőrétől.

A motor dübörögni kezdett alattam, és adrenalin száguldott végig az ereimen, miközben az egész testemmel hozzápréselődöttem. Még soha életemben nem motoroztam, és ez most… egyszerre volt… izgalmas és érzéki.

Soha nem éreztem még ennyire szabadnak magam. Mintha bármire képes lennék, amit csak elterveztem. Az első nap hosszú idő óta, amikor nincs szülői felügyelet, és máris megszegtem apám összes hülye szabályát. Soha életemben nem éreztem még ennyire, hogy élek.

Hirtelen fékeztünk egy lámpánál, és Kale letette a lábát, majd hüvelykujjával a mellkasán nyugvó kézfejemet kezdte dörzsölni, nekem pedig pillangók kezdtek repkedni a gyomromban.

Fogalmam sem volt, hova megyünk, én mégsem izgultam. Igazából az sem érdekelt, ha a világ másik felén kötünk ki, amig így ölelhettem. A lámpa zöldre váltott, és újra elindultunk. Fogalmam sem volt, mennyi ideig motoroztunk vagy merre jártunk, mert csak rá figyeltem. A testünkre, ahogy egyre jobban hozzásimultam, és beszívtam parfümjének fűszeres illatát.

Amikor visszatértem a valóságba, Kale éppen leparkolt a házunk előtt. Ha nem is szívesen, de elengedtem, és lekászálódtam a motorról. Kale is követett, és szélesen vigyorgott, ahogy leszedte a sisakot a fejemről.

— Ha jól sejtem, ez volt az első alkalom, igaz? — kérdezte, s letette a motorra a sisakomat.

— Miből gondolod? — kérdeztem ártatlan arcot vágva.