Csodálatos este volt, és nagyon sajnáltam, amikor véget ért. Tudtam, hogy az lesz a legjobb, ha most mennek, mégis nagyon fájt, amikor búcsút kellett vennem tőle újra. Tudtam, hogy nem örökre szól, de az a rossz érzés csak szorította a szívemet.
— Mire gondolsz? — kérdeztem Kale-t, amikor feltűnt, hogy néhány perce már bámul csendesen, és kezdett zavarba hozni. Ruhástól feküdtünk be az ágyba, hisz’ ahhoz is fáradtak voltunk, hogy levetkőzzünk. Fejemet a vállán pihentettem és észre sem vettem, mennyire elmerültem a gondolataimban. Lágyan simogatta a karomat, édes bizsergést okozva az egész testemben.
— Sosem hittem, hogy létezik igaz szerelem, addig a pillanatig, amíg nem találkoztam veled — mondta, miközben enyhén felém fordult és a szemembe nézett. — Soha nem hittem abban, hogy lehet
