— Mit gondolsz, mi az igazság, Sonia? — kérdezte halkan. Ott álltunk a tök sötétben valószínűleg szemtől szemben, és könnybe lábadt a szemem, hisz’ hosszú évek óta ez volt az első őszinte beszélgetésünk. Valami megcsillant talán a régi életünkből, de ez már nem változtat semmin.
— Nem tudom. Már teljesen összezavartatok. Már abban sem vagyok biztos, ki vagyok. De tudom, hogy van valami, amit elszántan titkoltok, és az az eset ott a parkban számotokra egy lehetőség volt, hogy a szőnyeg alá söpörjétek. Az nem számított, mennyire teszitek boldogtalanná vagy tönkre az életemet. Valószínűleg eddig is így működött a család, csak én nem vettem észre, mert szerettem az ezzel járó gondatlanságot. De tudod mit, apa? Már nem is érdekel. Csak szeretnék hozzámenni Kale-hez, és elfelejteni mindent, am
