Egy majdnem tökéletes nyaralás

Első fejezet-2

Akárhogy is, néhány hete Em nyelt egy nagyot, és megkérdezte George-ot, hogy velük töltené-e ezt a szünetet. Mihelyst kimondta, máris tudta, hogy túllőtt a célon, nyilván túlságosan mohónak tűnik: először is nevetségesen későn szólt, a férfi nem tud ilyen rövid határidővel szabadságot kivenni, és nyilván megvannak a maga tervei a nyárra. Ezért egyszerre volt döbbent és boldog, amikor George igent mondott a meghívásra.

– Beleegyezett! – ujjongott a telefonban Jennynek, és maga sem hitt abban, hogy ekkora szerencséje van.

– Hú, ez bátor dolog volt – mondta a húga olyan hangon, amit „hú, milyen őrültség”-nek lehetett érteni. – Mióta is jártok? Három teljes hónapja? Mennyire ismered te ezt a férfit?

– Öt hónapja – helyesbített Em, akinek fájt, hogy a húga kicsit sem osztozik az örömében. – És nem mondanám, hogy bátor dolog volt – folytatta, valami fura belső kényszer hatására. – Inkább olyan, mint amikor az ember biztos valakiben. És én most biztos vagyok benne. – Vajon ez idegesítően önelégültnek tűnik, tudva, hogy Jenny és a férje egyfolytában acsarognak egymásra, és megkeserítik a másik életét? Emet nem érdekelte, sőt rájött, hogy még reméli is, hogy idegesítően önelégültnek hangzik, mivel Jenny annyira érzéketlen volt az ő öröme iránt. Ha mellette állna, akkor nagy ovációval helyeselné a közös nyaralás ötletét. – Különben is, egy gyönyörűen átalakított, medencés villában leszünk majd Cornwallban – tette hozzá metsző éllel –, nem pedig egy szaharai gyalogtúrán kettesben. Mi baj lehet?

– Hát… például, hogy megutálod? Vagy a gyerekek utálni fogják? Vagy ő fog megutálni téged? – dobta fel Jenny egyik ötletet a másik után leplezetlen rosszakarattal.

– Köszönöm a biztatást. Gondoltál már valaha arra, hogy beállj önkéntesnek a szamaritánusokhoz? – Azzal Em letette a telefont, és hangosan horkantott, ahogy gyakran tette a húgával folytatott beszélgetések után.

Most eszébe jutott Jenny pesszimizmusa, és a szemét forgatva csomagolta be a túrabakancsát egy nejlonzacskóba. A fenébe is, szinte tökéletes nyaralásnak néz elébe! Két hét a csodás új partnerével. Két hét együtt ébredés, gyönyörteljes napok egymás társaságában, nem beszélve a még gyönyörteljesebb éjszakákról, legalábbis ahogy képzeletben kiszínezte. George miatt szertartásosan félredobta a többéves egyrészes, buggyos úszódresszt, és becsomagolta helyette a passzentos új bikinit (pont a mérete, feltéve, ha nem vesz levegőt). És bepakolta az összes újonnan beszerzett, habos-csipkés, masnis fehérneműt a hozzájuk tartozó, csak kézi mosást javasló útmutatókkal. A bőröndben landolt néhány érzékinek tartott masszázsolaj és habfürdő, valamint az a szintén nemrég vásárolt kurvás köntös, amely, ha nem azt sikította, hogy „vigyázz, megégetlek!”, azt parancsolta, hogy „fogj meg és vigyél ágyba!”.

Persze a nyaralás Nagy-Britanniában lesz, és volt annyi realitásérzéke, hogy tessék-lássék egy kapucnis felsőt és egy pulóvert, valamint öt pár túrazoknit és néhány kényelmes melltartót is dobjon a ruhahalom tetejére. Ez máris óriási különbség volt a korábbi frigid, egyedülálló anyukás nyaralásaihoz képest, amikor is a strandon kerülte a teljes létszámú, papás-mamás családokat, és amikor kínzó, fullasztó kényszer alatt akart a lehető legjobb nyaralást biztosítani a gyerekeinek. Vagy legalábbis jobbat annál, amit Domtól és attól a mocsok Michelle-től kapnának.

Óriási különbség – a két nappal ezelőtti telefonhívásig. Van egy kis gubanc, mondta George. Na, gondoltam, édesem. A kis gubanc az volt, hogy Charlotte-ot az utolsó pillanatban felkérték, tartson előadást egy berlini konferencián, és mivel Seren amúgy is állandóan bébiszitterek felügyelete alatt élt, az exneje most George nyakába sózta.

Vagyis nem sózta a nyakába, szólt magára Em a következő pillanatban. George voltaképpen izgatott hangon beszélt a lehetőségről, hogy összeeresztik a gyerekeiket, mintha egy modern mozaikcsalád lennének, melynek tagjai gond nélkül közlekednek egymás magánszférájában.

– Tudom, hogy meglep az ötlet, de biztos vagyok benne, hogy a gyerekek jól ki fognak jönni egymással.

– Hmmm – hümmentett egyet Em, ami nem hatott túl meggyőzően.

– És azt mondtad, hogy elég nagy a ház, igaz? Akkor elfér benne még egy kisgyerek?

– Igen – mondta Em, és gondolatban gyorsan átírta a szobabeosztást.

– Különben le kell, hogy mondjam az első hetet, és csak a másodikra futnék be hozzátok. – George hangja sajnálkozásról árulkodott, miután Em nem biztatta. – Mit gondolsz?

Hogy mit gondolt? Az ösztöne azt súgta, hogy George plusz Seren szinte biztosan jobb, mint semennyi George. Akkor is, ha éjszaka arra ébred, hogy Seren a kenyérvágó kést lóbálja fölötte. Vagy ha váratlanul lelöki a lépcsőn, és egész életére lebénul, vagy akár ott helyben szörnyethal. Az sem kizárt, hogy Seren kémkedni fog utána, és videókat küld a tökéletlen Emről a tökéletes Charlotte-nak. Ó, istenem, se szeri, se száma a rémisztő lehetőségeknek! Ez a nyaralás igen könnyen rémálomba mehet át.

– Szóval? – szakította ki George a fantáziálásából, mielőtt még az apró kételyei lidércnyomássá növekedtek volna. – Charlotte tényleg sajnálja – tette hozzá. – És ne aggódj, megkértem, hogy jöjjön el Serenért, amikor visszaért, úgyhogy nem kell ide-oda autóznom a nyaralás közepén. Megígérte, ami nem semmi.

Em levegőért kapkodott, mint a vízből kiemelt aranyhal.

– Hát jó – préselte ki magából nagy nehezen. Igen, George, szerinted ez valóban nem semmi, ha az exed felbukkan a nyaralás alatt, és meglesz a véleménye Emről, a gyerekeiről, az általa választott szálláshelyről, a pótmama tehetségéről? George olyan vidáman mondta, hogy „ne aggódj”, mintha ez valóban nem lenne nagy ügy, mintha mostantól nem görcsölné végig a találkozásig hátralévő időt. Ez tényleg nem semmi. Elképzelhető ennél stresszesebb nyaralás?

Em nem az a fajta nő volt, aki gyűlöl más nőket – soha nem szállt versenybe velük, még Michelle-lel, Dom új feleségével sem. (Na jó, egy kicsit mégis versengett Michelle-lel, ismerte el, de az a nő provokálta, és nem is kicsit. És nem is egyszer.) De valóban igyekezett nem pálcát törni más nők fölött és nem gúnyolódni rajtuk; ennél mindig is különbnek tartotta magát.

Erre most kiderül, hogy mégsem különb. Kiderül, hogy mihelyt meghallotta, hogy Charlotte beugrik hozzájuk, akármilyen rövid időre is, minden baja lett önmagával. Azon nyomban kemény fogyókúrára fogta magát, soron kívüli időpontot kért a fodrásztól, és amikor csak az eszébe jutott, egy sorozatnyi brutális felülést szabott ki magára. Milyen öltözékben fogadja? Mennyi időt fog velük tölteni? Vajon gondoskodjon valamiről, amivel megkínálhatja? Vagy esetleg asztalhoz üljenek együtt? Vigyen magával recepteket vagy olyasmit, amivel feldobhatja a nyaralót? Talán a kis lámpásokat, amiket felaggathat a villa teraszára, hogy úgy nézzen ki, mint egy katalógusban, vagy…

Em a hálószobájában állt, és miközben állítólag a hamarosan kezdődő nyaralásra csomagolt, azon kapta magát, hogy úgy szorongatja a ruhásszekrényből imént kiemelt szűk szabású, dögös estélyit, mintha egy élő ember lenne. Figyelmeztetnie kellett magát, hogy vegyen levegőt, mielőtt a feje szétdurran. Ugyan, Em, szedd össze magad! Mindössze egy jelentéktelen találkozásról van szó egy másik emberi lénnyel, amely valószínűleg egy óráig sem fog tartani. Túl fogod élni. Persze, hogy túléled. Charlotte nyilván olyan rémült lesz, mint ő. Vagy ha rémült nem is, de zaklatott. Vagy legalább kíváncsi. Érdeklődő. Miért ne lenne az?

Rosszkedvűen szemlélgette magát a tükörben, aggodalmaskodott, hogy az új frizurája, amit egyszerre szánt levegősnek, borzasnak és fiatalosnak, pancser munkának, elfuseráltnak tűnik. A nyaka nem furcsa most egy kicsit? Charlotte nem fogja azt gondolni, hogy furcsán néz ki? – Te jó ég, George mennyire alább adta a szintet énutánam – vihorászhat majd Charlotte az új partnerének. – Látnád a haját. Meg a…

Hagyd abba, Em! De tényleg. Ezt azonnal hagyd abba!

Miközben a szemét forgatva összehajtogatta az estélyit, megpróbálta maga elé idézni Kathyt. Nem ismert nála higgadtabb embert. Az önsegítő könyvek feltétlen híveként egyszer azt mondta Emnek, hogy álljon a tükör elé mindennap, nézzen a saját szemébe, és mondjon fennhangon pozitív dolgokat. Megéri, állította.

– Fantasztikus nyaralás lesz, és mindenki nagyon jól ki fog jönni mindenkivel, és Charlotte sem fog elítélni – motyogta a tükörképének.

Ejha, ejha! Komolyan ez a maximum, amit ki tudsz hozni magadból? Próbáld újra, lelkesebben! – korholta a képzelt Kathy. Határozott is tudott lenni, főleg azzal, aki szerencsétlenkedett.

– Fantasztikus nyaralás lesz, és mindenki nagyon jól ki fog jönni mindenkivel, és Charlotte-nak eszébe sem jut, hogy elítéljen – ismételte Em önmagának. Nem éppen lelkesen, inkább vicsorogva, de mindegy. Ennek már hatnia kell.

– Ez a megőrülés első jele, anyu – hallotta a hálószoba előtt elhaladó Jack hangját, mire összerándult.

Grimaszolt a tükörképére, remélve, hogy a fia nem hallotta, hogyan alázkodott meg a tükör előtt.

– Csak az első? – kiáltotta utána. – Akkor jobban állok, mint gondoltam.

Végy egy mély levegőt, mondta magának, majd beletuszkolta az utolsó néhány holmit a bőröndbe, és behúzta a cipzárt. Végül is nem katasztrófa, hogy Seren is velük jön, csupán apró változás a tervben. Attól sem kell rettegnie, hogy Charlotte megjelenik a színen, inkább lehetőség, hogy kihozza magából a legjobbat. Igen. Nem fogja engedni, hogy bármelyikük is elrontsa a tökéletes, romantikus nyaralását, az biztos. Em végső soron született optimista volt. Ez a két hét csodás lesz. Elképzelni sem lehet jobbat.

– Gyerekek, készen vagytok? – kiáltotta, miközben levonszolta a bőröndöt a földszintre. – Tíz perc múlva indulunk. Ismétlem: tíz perc.

Fantasztikus nyaralás lesz, és mindenki nagyon jól ki fog jönni mindenkivel, mondta fel még egyszer a leckét félhangosan, miközben felvette a cipőjét. Megnézhetik magukat, ha mégsem!