22. fejezetA leghátsó sorban ülök, onnan bámulok ki a mellettem magasodó ablakon. A büntetésből kapott elzárás még csak tíz perce tart, de már olyan érzésem van, mintha egy egész óra telt volna el. Kétségbeesetten bámulom a faliórát, hátha valahogy fel tudnám gyorsítani a mutatók mozgását, mindhiába, ugyanolyan lassúsággal ketyeg. A terem ablaka egyenesen az udvarra, pontosabban a focipályára néz. Ahogy az üvegen csordogáló esőcseppeket bámulom, kicsit azért örülök annak, hogy most nem kell a novemberi hidegben bőrig ázva várakoznom a buszra. Így viszont, itt a négy fal között a gondolataim ismét szabadjára vannak engedve, akaratlanul újra felidézem a fél órával ezelőtt történteket.
Az utolsó órámról sétáltam az épület végébe, ahol az elzárásra kijelölt terem található, lényegében ez egy
