Ling átható tekintete rámszegeződik, hallgat, mintha azt várná, hogy az összekuszálódott gondolataim kiegyenesedjenek.
– Lent van a barlangban – szólal meg végül. Hangja, bár gyermekien csipogó, de a szavai határozottak. – Ez most nem számít. Pakolj le a szekérről tíz zsákot, a többit a herceg várába kell vinned! – utasít.
Elég nehéz elfogadnom, hogy egy csitri parancsolgat, akkor is, ha az, aminek mondja magát.
– De… de…– hebegem –, de… de, hogy találom meg a mágust? – ismétlem magam. – És miképpen…? – fogom be gyorsan a pofám, mert mégsem kellene elárulni a kiscsajnak, hogy mire készülök. Mégiscsak egy mágussegéd, és nekem halvány fogalmam sincs, hogy az ilyenek hogyan viszonyulnak a főnökükhöz.
– Mindent időben megtudsz – közli magabiztosan. Nem mondok ellent neki, nem is faggat
