Negyvenkettedik fejezetMint kiderült, egy héttel későbbre vártak minket. A házigazda – nem már, hanem még – súlyos, palástszerű hálóköntösben fel-alá rohangálva csapkodta kócos, buta fejét („Ha nem Pesten vagyok, szétrohad az időérzékem”, ismételgette), s gyalázta a sok-sok hitvány bort és ingatag palackot, mik közül valamelyik holtában nyilván végzetesen eláztatta a sürgönyt várható érkezésünk pontos koordinátáiról. (Kikövetkeztethető, rögtön gyomron is vágott a felismerés, hogy egy ideje nem igazán bombáztam tudósításokkal az Esti Hírnök bagófüstös szerkesztőségét, s hogy ennek bizonyára rossz vége lesz.)
Világéletemben gyűlöltem azokat, akik a születésük pillanatában rájuk testált rangkórságuk ópiumfüstjén keresztül nem veszik emberszámba a környezetüket, de ez a Puteani mitugrász enne
