Negyvenhatodik fejezetAhogy azt sejtettem, hamarosan csörgött a telefon. A szokásos sprint után, ami kertészlakomtól Jókai dolgozószobájáig tartott, már le is csapott rám a hangorkán, amit Tsa. adott ki a vonal másik végén.
– Hülyének néz engem, Csengődi? – kiabálta a szokásos vádat. – Mi ez a szarság? Maga szerint ki veszi meg az újságot pusztán azért, hogy elmerüljön a balatoni halászat rejtelmeiben?
Már amikor elküldtem a cikket, tudtam, hogy ezt kapom a nyakamba. Valami visszatartott, hogy megírjam Puteani és az indiánok meztelen fürdőzését, pedig nyilvánvaló, hogy Tsa. tapsikolt volna örömében.
Helyette ezt az anyagot küldtem el:
„Még manapság is a balatoni őslakosok konvencióban halásznak az uraság számára az uraság eszközeivel, s ezért kapnak csak kilencedrészt a fogott halból.
