Negyvenkilencedik fejezetMeghívást kaptam Sturméktól, hogy töltsem velük a szentestét. Azt hittem, hogy kulináris divatbemutató lesz, de inkább szolid csemegézés lett a dologból. Mentorom felesége aprócska fenyőgallyakkal díszített damasztabroszán petrezselyem mintás herendiben tálalt ugyan, de az asztalra „csak” pár hagyományos fogás, rozmaringos halkocsonya, gesztenyés pulyka és mézes-mákos guba került. Vég nélküli trakta helyett itt áhítatos csönd hamvasztotta magába az ezüst evőeszközök csengését-bongását. A házaspár diszkrét félmondatokból is megértette egymást, én meg nem firtattam szűkszavúságuk okát, hiszen nyilvánvaló volt: családot játszottunk, ahol én voltam az az égetnivaló kölyök, aki erre az alkalomra összekapta magát, ők pedig a szerető gondoskodás önzetlen angyalai, akik sz
