Hatvanadik fejezet– Megbolondultál? – robajlott elő a telefonkagylóból Tsa. hangja. Erős érzelmi felindulásban hajlamos volt tegezésre váltani. – Templomban lakni? Miféle elmebeteg ötlet? Bár a te plebejus gyökereiddel…
– Már megbocsásson… – kezdtem volna kikérni magamnak a szüleim pocskondiázását, de lehurrogott.
– Nyilván telefon sem lesz a közelben, Vadember úr!
– Könnyű sétára van a postahivatal, és a szanatóriumba is bekéredzkedhetek…
– Mi dolga lenne ott?
– Minap találkoztam a kúrán lévő Prielle Kornéliával.
– Nocsak, jó ideje nem is hallottam felőle. Ilyen, amikor vidéken eltemeti magát az ember. Aztán, mit akart tőle? Mondjuk, ebben az uborkaszezonban ő is érdekes lehet… hány flekk lesz, barátom?
Minő pálfordulásra képes, töprengtem, ha munkára terelődik a beszélgetés.
– Öö
