Hatvanegyedik fejezetAmilyen bolond voltam, azt hittem, megleszek én a „betyárunk” nélkül is, az elkészült csinos üzleti ajánlatokat cégjelzéses borítékba csomagoltam, majd a királyi posta gondjaira bíztam – nem volt más dolgom, mint várni a visszajelzéseket. Az önhitt, buta városi firkász legszörnyűségesebb formáját virítottam, de meg is lett az eredménye, ami egy szép kerek nullában fogalmazható meg. Le se pipáltak a balatoni vendéglősök, panziósok, szőlészek-borászok, mi több, a dolog Káplár Németh József fülébe is eljutott – még szerencse, hogy csak kiröhögött, és nem hagyott magamra.
A hosszú várakozás alatt a jövendőt tervezgettem. Ami felért egy szimultán sakkjátszmával: ha egy helyen veszítek, dől, borul a többi tábla is. Rájöttem, hogy minden az időzítésen múlik, a sorrend pedig
