Hatvannegyedik fejezetBizonyára nagy sikert arattam volna, ha beszámolok erről az eszeveszett siklásról – de hát nem tehettem, mert egyfelől az adott szó kötelezett, másrészt azt a nyúlszarnyi reményt is kockáztattam volna, amivel „megjavult” önmagamat győzködtem reggeltől estig. De ha már itt tartunk: azt hittem, én is telizsákolom a gatyeszt, amikor végre nekiduráltam magamat, és elszakadtam a biztos talajtól. Hajtott az önérzet, a presztízs, no meg a düh… mi az, hogy tíz százalék, te sötét lelkű haramia! Megállj csak, ha utolérlek, páros lábbal szállok beléd!
Mondanom sem kell, a nyomába sem értem, ráadásul úgy vagdosták a csizmája által felvert jégkristályok az ábrázatomat, hogy szinte megvakultan értem talajt.
– Ott a másik – rikkantotta és már trappolt is a következő starthelyre, m
