Na meg persze elmondhatatlanul jóképű is. A mosolya lehengerlő, és imádom, hogy olyan magas és délceg. Ugyanakkor izmos is… azt hiszem. A haja világosabb, mint eddig bármely férfié, akivel személyesen dolgom volt. Az utóbbi napokban nemegyszer azon kaptam magam, hogy a kezem önálló életre kel, és szeretne beletúrni azokba a világosbarna tincsekbe, miközben beleveszek a csodás, tengerkék szemeibe. Egyértelműen a testi gyógyulás útjára léptem, mert még az is eszembe jutott, vajon milyen érzés lehet vele csókolózni? Szóval ilyesmik járnak a fejemben, ami elég gáz, és annak a bizonyítéka, hogy tényleg el kéne költöznöm. Csakhogy nem igazán dob fel az egyedül élés gondolata. Egyrészt érzem, hogy tovább kéne lépnem az önállóság felé, és a magam lábára állni, másrészt viszont irtózom kilépni a na
