ÉbrenJúnius 2., szombat
Gondolom, senkit sem lep meg a tény, hogy a temetőt nagyon békés helynek találom; szinte hallom Freddie-t, ahogy elsüt egy rettentő béna viccet arról, hogy az ott lakók mind mennyire maguknak való emberek. Már olyan hosszú ideje ülök itt, hogy elzsibbadt a fenekem. Bámulom a Freddie sírját jelző követ, és egyszer csak felfigyelek a szürke grániton egy fehér pacára; az ide járó galambok nyilván egyáltalán nem tisztelik a halottakat. Kotorászom a táskámban a törlőkendő után, de nincs benne, ezért bosszúsan fújtatok. Nem hagyhatom így.
– Mindjárt visszajövök – ígérem, és kézbe veszem a hervadt virágokat, amiket kivettem a vázából, meg a szemetet, amit ki akarok dobni a parkolóban lévő kukába. – A törlőkendő biztos a csomagtartóban maradt.
Pár perc múlva a kocsinál m
