Lydia Bird két élete

Ébren

ÉbrenMájus 11., péntek

Az arcom nedves, a számban véres ízt érzek. Felkapom a telefonomat, és azzal ellenőrzöm. Kiderül, hogy nagyon csúnyán megharaptam az alsó ajkam belső oldalát; látom még a fognyomaimat is. Úgy megdagadt az ajkam, mint aki botoxkezelést kapott, de csúnyán eltolták a klinikán. Nem a legszebb látvány – Freddie bizonyára igen mókásnak találná a kísérteties hasonlóságot köztem és a gömbhal között.

Freddie. Lehunyom a szememet. Levegőt is alig kapok ez után a hipervalóságos álom után, vagy bármi volt is ez. Egyedül azokhoz a hihetetlenül látványos tévéképernyőkhöz lehet hasonlítani, amilyeneket az ember az elektronikai üzletekben szokott látni, és egy kisebbfajta vagyonba kerülnek. A színek élénkebbek, a kontúrok élesebbek, a hangok tisztábbak. Ez egy ragyogó színű álom volt, mintha IMAX-moziban néztem volna egy filmet. Túl valódinak tűnt ahhoz, hogy ne legyen az: Freddie él, tusol, késve indul dolgozni, és újra Keira Knightley-val kapcsolatos viccekkel szórakoztat.

Megpróbálok az agyam mélyén felkutatni valamilyen emlékfoszlányt erről a kávés ügyfélről, az azelőtti időkből, hogy Freddie meghalt. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem esett szó róluk korábban; mintha az elmúlt ötvenhét napban Freddie valamilyen lepel mögött tovább élt volna, tette volna a napi dolgát, és fütyült volna erre a világra.

És már újra el is kap a vágy, hogy azonnal álomba zuhanjak, hogy menjek és megkeressem Freddie-t azon a helyen, ahol a szíve még mindig dobog. De abban a világban ő már messze jár, és a villódzó mandzsettagombjaival meg a mosolyával nyomja a hirdetési bizniszt. Ahhoz képest, hogy tegnap este mennyire nem akartam lefeküdni aludni, most eléggé vonakodom tőle, hogy felkeljek és nekifeszüljek a napnak. Vagy tizenöt percembe telik, mire sikerül meggyőznöm magamat arról, hogy a hálószobám elhagyásában lehet valami jó is. Végül üzletet kötök magammal: ha felkelek és végigcsinálom a pénteket, tehát letusolok, eszem, esetleg még a házat is elhagyom egy rövid időre, akkor engedélyezni fogok magamnak egy újabb pirulát. Korán megvacsorázom majd, visszabújok az ágyba, és talán, csak talán, hátha újra sikerül az estét a szerelmemmel töltenem.