Toszkán örökös

Cathlyn

CATHLYNA bor sok gonoszsággal forr

„Képes lennél mindenért hálás lenni, ami csak történik veled? Képes lennél szeretni minden egyes váratlan fordulatot? Ez a boldogság és végtelen öröm receptje.”

(Ryan Holiday)

Ahhoz képest, amiken keresztülmentem az éjszaka, korán ébredtem. Talán éppen ez volt az oka az aznapi nyugtalanságomnak. Elmerengtem minden apró részleten, és teljesen más szemszögből kezdtem tekinteni a birtokon történt eseményekre. Sosem hittem, hogy véletlen balesetek áldozatai lennénk, de hogy ez az egész egy ellenem irányuló merénylet legyen, azt sem bírtam elfogadni. A hátamra fordultam, és a plafont bámultam. Szépen lassan, higgadtan gondoltam végig az egészet, pontról pontra. Bárki is az illető, a célja, hogy engem a birtokról eltávolítson, ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül engem gyűlöl. A dühös ex lehetőségét teljesen kizártam. A támadó viszont egyértelműen Daniele figyelmét akarja felkelteni, vele kommunikál, de vajon miért? Hosszan töprengtem a magyarázatokon. Számos variáció átfutott az agyamon. Dühös alkalmazott, aki nem akarja, hogy nyüzsgő turistalátványosság legyünk. Felbőszített versenytárs, aki aggódik, hogy Daniele jó eséllyel száll majd ringbe a borversenyeken. De az sem kizárt, hogy valaki attól tart, hogy a szállodaprojektünk nagyot durran, és esetleg emiatt az ő profitja visszaesik. Egyvalami biztos csupán… a támadások az után kezdődtek, hogy elhatároztuk, szállodát csinálunk a birtokból. Valaki nagyon nem akarja, hogy ez sikerüljön.

Hiába igyekeztem visszaaludni, képtelen voltam, ezért már hajnalban kimerészkedtem a folyosóra, de sokkal óvatosabban tettem, mint álmomban. A zsebembe csúsztattam az apámtól kapott gázspray-t. Lementem a lépcsőn, átvágtam a kerten, a konyha felé tartottam, amikor hangokat hallottam.

– Értem én! Nem mersz felvállalni a bátyád előtt – kúszott az indulatos hang a fülembe.

– Jaj, istenem, dehogy! Nem erről van szó. Egyszerűen csak nem számolok be neki mindenről, ami velem történik – ismertem fel Bianca hangját.

Lesétáltam a kertbe, és a lugas alatt megpillantottam őt és Sergiót. Bianca zilált külsejét és a csapzott ruházatukat elnézve nyilvánvalóvá vált, mit művelhettek, mielőtt odaértem.

– Hihetetlen vagy, Bianca! Az éj leple alatt csábítasz ki a szállásomról, hogy aztán a kerti sétány fölé épített lugas alatt jól megdugasd magad, majd amikor már megkaptad, amit akartál, mehetek, ahová akarok – emelte fel a hangját sértődötten Sergio.

– Ne légy már ilyen! Te is élvezted – dorombolta Bianca.

– Ha csak erre vágysz, legközelebb hívd Guidót – fordított neki hátat, de Bianca elé pördült.

– Kérlek, ne csináld ezt! Nekem nem másik pasi kell. Te kellesz.

– Olyannyira, hogy a szobádba sem mersz felvinni, mert rettegsz, hogy összefutunk a bátyáddal – nézett le Sergio Biancára.

– Csak a megfelelő pillanatra várok, hogy elmondjam neki, komoly, ami köztünk van – mentegetőzött Bianca. – Te is tudod, hogy Daniele nem egyszerű eset, nem tudom, hogy fogadja majd a hírt.

– Nem, Bianca. Te nem vagy egyszerű eset. Te nem tudod eldönteni, mit is akarsz valójában. Gőzöd sincs, hogy fáj, amikor napközben keresztülnézel rajtam. Tudod, hogy jön ez le nekem? – hajolt fölé Sergio ingerülten. – Nem vagyok számodra más, csak unaloműző. Amikor szükséged van rám, leakasztasz a szögről, szórakozol egyet, majd amikor már nem kellek, visszateszel. Lehet, hogy a szemedben csak egy szerencsétlen munkáslegény vagyok, de szeretném felhívni rá a figyelmed, hogy vannak érzelmeim.

A hangsúlya árulkodott a megbántottságáról.

– Ezt azelőtt is elmondhattad volna, mielőtt letépted rólam a bugyimat – szűrte ki a fogai között Bianca is harapósan, mire Sergio vett egy mély levegőt, hátat fordított neki, és otthagyta.

Bianca mérgében felmordult, majd Sergio után kiáltott.

– Úgy van. Fordíts csak hátat, válaszd a könnyebbik utat! – De Sergio, mintha meg se hallotta volna, ment tovább. – Önérzetes pöcs – bosszankodott, miközben megigazította magán a ruháját.

– De igaza van – léptem elő a rejtekemből.

– Jézusom, Katie! – visított fel. – A szívbajt hozod rám! Úristen, te végig e mögött a bozót mögött rejtőzködtél? – pirult el.

– Jaj, dehogyis. Csak most jöttem. De hozzáteszem, akár a bátyád is lehetett volna. Lehetnél kicsit óvatosabb, ha már olyan gondosan rejtegeted őt előlünk – köszörültem meg a torkom.

– Nem rejtegetem, csak tudom, hogy mit mondana Daniele – húzta el a száját.

– A bátyád az utóbbi időben rengeteget változott. Ki tudja, lehet, hogy nem is lenne olyan vészes – léptem mellé, és kivettem egy falevelet a hajából.

– Ó, nem ismered még Danielét. Ha az erényeimről van szó, irtó bunkó tud lenni. Sergio nem fogja fel, hogy csak őt akarom megóvni – fújtatott.

– Biztos ez? Tényleg csak őt akartad megóvni, vagy te magad is kételyekkel küzdesz? Valóban többet jelent neked, mint pár eget rengető orgazmus? – piszkáltam meg a pislákoló parazsat. Jól ismertem már. Bianca hamar robbant, és ez legtöbbször segített, hogy megnyíljon.

– Olyan gonosz vagy! – nézett rám dühösen. – Utállak! – indult meg a ház felé, de nem hagytam magam, a nyomába szegődtem.

– Most mi van? – fordult velem szembe.

– Szerettem volna beszélgetni veled – vontam meg a vállam. – Úgy tűnt, szükséged van egy barátra.

– Egy barát sosem mondana ilyeneket nekem – vágott pofákat.

– Egy barát sosem azt mondja, amit hallani akarsz, hanem azt, amit hallanod kell – álltam a pillantását. Zaklatottan a hajába túrt, majd megadóan leengedte a vállát.

– Gyere! – ragadta meg a karom, és húzott maga után. Becsempészett a szobájába, majd becsukta az ajtót. Nekidőlt az ajtó lapjának, és hosszan kifújta a levegőt. – Oké! Elmondok neked valamit, de esküdj meg, hogy erről nem mesélsz a bátyámnak.

– Gyűlölöm az olyan beszélgetéseket, amelyek úgy kezdődnek, esküdj meg. Sosem végződnek jól – bizonytalanodtam el.

Bianca az ágyhoz lépett, leült, majd hanyatt vetette magát rajta.

– Nem tudom, hogyan kezdjek bele – sóhajtott fel.

– A lényeget szerintem láttam – ültem le mellé.

– Korántsem. Ha láttad volna, rohantál volna Danieléért.

– Azért nem vagyok én olyan prűd, sem pedig ijedős.

Hangosan felhorkantott.

– A gond az, hogy azt hiszem, beleszerettem. Sergio egy olyan oldalamat csalogatja elő, amelyet eddig én magam sem ismertem, olyan dolgokra vesz rá, amelyeket eddig elképzelni sem mertem – fedte le az arcát a kezével. Én is eldőltem mellette, és a mennyezetet bámultam.

– Azt hiszem, egy cipőben járunk – eresztettem el egy mély sóhajt. – Ha a bátyád a közelembe jön, máris megbolydulnak a hormonjaim. Bármire rá tud venni. Bármire – somolyogtam, majd az időközben felülő és engem bámuló Biancára kaptam a tekintetem. – Ezt el ne mondd neki – ültem fel én is, és ingattam fenyegetően a mutatóujjam.

– Egy bomba csaj vagy, miért pont egy olyan alak kell neked, mint Daniele? Ne értsd félre – mentegetőzött –, imádom, hogy te leszel a sógornőm, de tudod, mindig úgy képzeltem, hogy egy röhejesen ízléstelen, komor, kérges tenyerű, humortalan banya lesz Daniele felesége. Helyes fiú, de olyan magának való. Éppen ezért alaposan sikerült meglepnetek, hogy összejöttetek. Azon nem csodálkozom, hogy ő totál beléd zúgott, hiszen te egy szép, csinos, életvidám, sziporkázó egyéniség vagy, de Daniele már-már úgy besavanyodott, hogy azt hittem, nem vesz be téged a gyomra. Nem félsz, hogy idővel te is beecetesedsz mellette?

Az ajkamba haraptam, hogy ne nevessem el magam.

– Hát igen, csak idővel derül ki, mit is érünk majd együtt. De nem, nem félek – ingattam a fejem. – A boroknál is, ha egy túlságosan lágy bort és egy, az átlagosnál savasabbat házasítanak, a kapott eredmény olykor meglepő. A kedvezőbb savharmóniának köszönhetően egy mindkettőnél élvezetesebb hatás alakul ki.

– Jézusom! – maradt tátva a szája. – Fogd be! – tapasztotta be a fülét. – Kezdesz úgy beszélni, mint a bátyám – vágott grimaszokat.

– Furcsának tűnhet, de tényleg érdekel, hogyan hozza felszínre a borokból az ízeket – morfondíroztam, és magam is meglepődtem, hogy komolyan is gondoltam.

– Már hallom is, ahogy az oltár előtt elmondjátok egymásnak az eskütöket. Én, Cathlyn Keyes, esküszöm Dionüszosz, a bor, a szőlő, a termékenység és a mámor istenére, hogy Daniele Allegrinit, akivel most közös házasításra készülök, szeretem. Ígérem, hozzá hű leszek, mással kémiai reakcióba, tejsavas erjedésbe nem lépek. Borstabilizációra, a virágosodás, az egéríz, a nyúlósodás és a barnatörés elkerülésére törekszem. Szentül élek vele, tökéletesen tiszta, üledék- és zavarosságmentes kapcsolatban, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem oxidációs elváltozások, sem kristályos zavarosodások felmerülése esetén, holtamig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom. Isten engem úgy segítsen. Ámen.

– Te gúnyt űzöl a fogadalmunkból? – rökönyödtem meg. – Egyébként a pontatlanságokból látszik, hogy nem sok esküvőre voltál hivatalos, és a borokhoz sem értesz. Csak az azonos termőhelyű borokat szokás házasítani. Mi pedig ugyebár… – cukkoltam. Bianca elfordult tőlem, és a szájába dugta az ujját, hogy szemléltesse, hányingere van az egésztől.

– Azért nem gondoltam volna, hogy lesz nő a földön, aki miatt újra kinyitja a kápolnát – hümmögött.

– Miféle kápolnát?

– Basszus! Elszóltam magam – csapott a szájára. – Nem mondhatok többet – állt fel, és a szobában róni kezdte a köröket.

– Azért ez nem fair – álltam fel én is. – Elkottyintasz valamit, majd magyarázat nélkül hagysz.

– Nem tehetem. A bátyámnak ez nagyon fontos. Így is mardos a bűntudat, hogy eljárt a szám – nézett rám bűnbánóan.

– Kápolna? – suttogtam. – Rejtélyesen hangzik – méláztam el, amikor Bianca elém lépett, és átölelt.

– Borzalmas barátnőnek érzem magam. Úgy érzem, semmit sem csinálok jól.

Én is szorosan átkaroltam őt.

– Olyan vagy nekem, mintha a húgom lennél. Nélküled aligha ismerhettem volna meg Danielét, és kétlem, hogy az elején kibírtam volna itt. Köszönöm – duruzsoltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy szipog.

– Te sírsz? Mi van veled? – lazítottam az ölelésen, és a tekintetét kerestem.

– Bár tudnám! – És már bömbölt is. – Ha tudnád, mennyit imádkoztam azért, hogy a bátyám leendő csaja ne akarjon majd kitúrni engem a birtokról.

– Kitúrni? Téged? De miért? – csodálkoztam.

– Mert akármerről nézzük, én mindig mindenkinek csak útban vagyok – törölgette a könnyeit.

– Hogy gondolhatod ezt? Hiszen Daniele imád téged. Tudom.

– Mindig irigykedve néztem a nagyi és Daniele kapcsolatát. Imádták egymást. Hidd el, próbáltam a körön belülre kerülni, de valahogy nem kötött le sem a szőlő, sem a bor.

– Arról sosem meséltetek, mivel foglalkoztak a szüleitek.

– Az apánk hivatalnok volt. Öltönybe bújt minden áldott nap, hogy aztán hivatalos feljegyzéseket, dokumentumokat készítsen, kezeljen vagy postázzon. Szerette a munkáját, és rühellte ezt a birtokot.

Már értettem is, Daniele mire célzott, amikor a szöges ellentétről beszélt közte és az apja között.

– Tudod, a nagyinak nem ez volt az első birtoka – folytatta Bianca. – Panzanóban volt az Allegrinik első csinos kis ültetvénye, de elvesztettük. A nagypapa halála után túl nagy volt az anyagi teher, és a nagyi nem bírta. Képtelen volt mindent egyedül csinálni, de nem adta fel. Évekkel később mindent újrateremtett a semmiből, de az már nem volt ugyanaz. Habár minden erőfeszítése ellenére a régi területet nem sikerült visszaszereznie, létrehozta a La speranza di Allegrini rezidenciát.

– Nagyon erős nő lehetett a nagymamátok – ámultam el.

– Nagyon hasonlított rád – biccentette oldalra a fejét. – Ugyanolyan makacs, vidám és idegesítő volt, mint te – fújta ki az orrát nevetve. – Danielének nagyon fontos minden családi hagyomány, éppen ezért, képzeld – csillant fel a szeme –, egyszer rávett, hogy a régi birtokról lopjunk el egy szőlőtőkét. Azzal akarta meglepni a nagyit a szülinapján.

– És sikerült? – kíváncsiskodtam, mire elgondolkodva bólintott.

– Egészen addig nem gondoltam, hogy a gyökereknek ekkora jelentősége van. Sosem láttam még úgy sírni a nagyit, mint akkor, amikor hármasban elültettük azt a tőkét itt a birtokon. Fél óráig zokogva ölelt minket magához.

Egy pillanatig a hatalmába kerített engem is ennek az érzésnek a varázsa.

– Nem is gondolná az ember, milyen nagy szükség van azokra a közös szokásokra, hagyományokra, amelyeket mi magunk teremtünk. Hatással van az egész családra, a gyerekek pedig felnőve szép emlékeket őriznek ezekről a kedves tradíciókról életük végéig – méláztam el. Nekünk volt egyáltalán közös szokásunk a vasárnapi közös hamburgerezésen kívül? Elsárgult falevelekbe ugrálni is hagyomány – nyugtáztam.

– Elárulom neked Daniele legnagyobb vágyát – suttogott cinkos mosollyal a szája szélén Bianca –, de előtte esküdj meg, hogy nem mondod el neki soha, hogy elárultam.

Az eskü szóra forgatni kezdtem a szemem, mert korábban már kifejtettem erről a véleményem, de kíváncsibb voltam annál, hogy vitatkozzak. A szívemre tettem a kezem.

– Esküszöm – nyögtem ki kelletlenül.

– Daniele azért akar sok pénzt keresni a borászkodással, hogy visszavásárolja a régi, panzanói birtokot. Sajnálom őt, mert minden igyekezete ellenére ő is tudja, hogy ez megmarad csak álomnak – vonta meg a vállát.

Teljesen a hallottak bűvkörébe kerültem. Megtapasztaltam ennek a helynek egy teljesen más varázsát. Egész Toszkána kitűnő díszletnek bizonyult szerelmes randevúkhoz, mert vagy a varázslatos teraszunkon ültem és bámultam a végtelenbe révedve, vagy Rómában egy hotel erkélyéről csodáltam a Colosseumot. Ráadásul senki nem udvarol úgy, mint egy olasz férfi, legalábbis nem úgy, mint Daniele Allegrini. Ám azt soha nem hittem volna, hogy én valaha elhagyom Amerikát. Szerettem a hazámat, de az a kihívás, ami itt várt rám, új célokat adott. Azelőtt egy igénytelen, bugris népnek gondoltam az olaszokat, akik alapvetően sokkal többre tartják magukat, mint kellene, de lám, engem is beszippantott az olaszok életérzése. Olaszország a legkedvesebb, legváltozatosabb, legvarázslatosabb hely lett számomra, ahol nem utolsósorban patakokban folyt a bor.

Elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy felvirágoztassam ezt a birtokot annyira, hogy Daniele visszaszerezhesse a régen elvesztett birtokot.