Hamarosan feljön a nap és neki indulnia kell, bár arról még fogalma sem volt, hogy merre. Magára húzta a takarót, behunyta a szemét, de képtelen volt elaludni. A gondolatok, mint pusztító villámok cikáztak a fejében. Egyik kép a másikat követte, először az apja halála, majd az anyjáé, a sort végül Narrot zárta. Furcsa, de egyfajta nyugalom vette körül, amikor rágondolt. Akármennyire is képtelenségnek tűnt, úgy érezte, mintha ő lenne az egyetlen biztos pont az életében. Legalábbis a jelenlegi helyzet szerint. Alig ismerte negyvennyolc órája, és mégis, annyi mindenen mentek keresztül együtt, ez alatt rövid idő alatt.
Váratlanul neszt hallott az ajtó elől, ezért felült, majd rögtön ezután valaki határozottan bekopogott. Fogalma sem volt róla ki lehet az, hiszen senki sem tudta, hogy ott van.
