HUSZONNÉGYSidney
Én várok, ő pedig csak bámul rám.
– Máris? Hiszen épp csak most… De hogyan…?
Letörlöm a könnycseppet az arcomról.
– Nem most történt… legutóbb. Amikor a tónál voltunk.
– Az… több hónapja volt.
Bűntudat lesz úrrá rajtam, bólintok.
– Négy hónapja. Lassan már öt.
– De hát nem is…
– …látszik rajtam? – fejezem be a mondatot helyette. – Tudom, de lassan kezd meglátszani. Itt van ez a kis dudor. – Odateszem a kezem, ahol úgy tűnik, mintha fel lennék fúvódva.
Declan csak néz, párszor kinyitja, majd becsukja a száját.
– Az a… gyerek?
– Igen.
Amikor pár hete megkérdeztem a doktornőt, azt mondta, teljesen normális, hogy nem látszik a terhesség a második trimeszter közepéig azoknál, akik vékonyak, és ez lesz az első gyerekük.
Declan végighúzza a kezét az arcán, és pislog
