Bomlás

Fejezet 4

Annyira megdöbbentett a botoxtól feszes arcú, festett szőke, ötvenes nő nyíltsága, hogy szóhoz sem jutottam. Világéletemben nevetségnek tartottam, ha valaki például a férfi nemi szervet pálcának, az aktust, teszem azt, varázslatnak nevezi. Egy középkorú asszony szájából pedig egyenesen szánalmasan hatottak ezek a szavak. Egyre hevesebb mentegetőzése ráadásul fokozta undoromat. Ártatlanul csöppentem a luxusvilágba, a csillogó felszínről kivetített elképzeléseim egyáltalán nem voltak összhangban a piszkos tényekkel.

– Mikor szeretkeztetek utoljára Patrikkal? – érkezett Leonától a váratlan és szemérmetlen kérdés. – Tippelhetek? Szerintem legalább három hónapja nem ért hozzád. Látom a szemedben. Máshogy csillog a női szem, ha minden rendben van a szexuális életünkkel. Egy nőnek is vannak igényei, drágám. Ezen nincs mit szégyellni. Ha pedig a férjed más nőkkel szexszel, neked miért kellene tétlenül otthon ülnöd? Itt van például Florian. Ő a nők kielégítésére teremtetett.

Leona ráhibázott. Patrikkal akkor már hosszú hónapok óta nem szeretkeztünk. Magamat hibáztattam, arra gyanakodtam, nem kíván. Azt mondta, a munkahelyi stressz okozza kókadt kedvét, képtelen elengedni magát. Próbálkoztam különböző praktikákkal: masszíroztam, erotikus fehérneműbe bújtam, sőt, kétségbeesésemben egyszer, még az interneten talált recept alapján készített afrodiziákumot is csempésztem az italába. Mindhiába, ettől például csak álmosabb lett. Én együgyű még meg is sajnáltam, amiért ereje teljében lévő férfiként képtelen teljesíteni. Leona monológja ébresztett fel a rózsaszín álomból. Hamarosan kiderült, hogy miközben én aggódón megoldást próbáltam keresni a potenciaproblémájára, Patrik még nálamnál is zsengébb szeretőkkel hajszolta az élvezeteket. Tapasztalatom alapján tehát, egy férfi otthoni lehangoltságának nem feltétlenül szervi probléma az oka. Aki hasonlót tapasztal, nézzen be a szőnyeg alá…

– Parancsoljon, hölgyem. – A gombszemű búgó hangja zavarta meg elmélkedésemet. Egy palack Dom Pérignonnal és két pezsgőspohárral tért vissza az asztalhoz.

Miközben töltött a gyöngyöző italból, tekintete lopva a dekoltázsomra tévedt. Csücsörítve az előttem táncoló gyertyalángra meredtem. A férfi minden bizonnyal nem engedte volna meg magának a kukkolást, ha nem azt sejti, hogy élvezkedni tértem be a hotelba. Ismét hatalmába kerített a gyanú: a személyzet tagjai azon csámcsoghattak, mennyit fizetek majd, hogy jól ellássák a bajomat. Könnyű nőcskének éreztem magam, pedig nem engem készültek kilóra megvásárolni. Mélyet sóhajtottam, mire az üzletvezető keze zavarában megremegett, és a fekete terítőre löttyentette az italt. A szövet pillanatok alatt magába szippantotta a pezsgőhabot, mely néhány milliméter híján a telefonomra fröccsent. A férfi szabadkozott, másik asztalt kínált, de megnyugtattam, nem történt semmi baj. Eszem ágában sem volt a terem leginkább elrejtett zugából máshova ülni. A gombszemű próbált győzködni, hogy hatalmas hibát követett el, és ezt jóvá kell tennie. Amikor hajthatatlannak bizonyultam, ajándékdesszertet ígért. Hogy mihamarabb békén hagyjon, bólintottam, majd kortyoltam a jéghideg pezsgőből.

A telefonom órája szerint Florian már több mint negyed órája késett. Leona véleménye szerint a férfi „a selyemfiúk királya”. A királyok pedig azt gondolják, megengedhetik maguknak a pontatlanságot – számat húztam, amiért kezdett átragadni rám Leona ostoba virágnyelve. A szituáció hibája volt. Pedig megfogadtam, soha a büdös életben, semmiben nem hasonlítok majd arra a némberre, aki egyébként beismerte, több kalandja is volt, már jó néhány „pálcát” kipróbált „varázslás” közben. Elképzelni sem tudtam, miféle különbség lehet férfi és férfi között az ágyban. Patrik volt az első és az egyetlen tapasztalatom, szűziesen hittem, ez így is marad. Részemről teljesen abszurdnak tűnt, hogy a férjem mellett szeretőt tartsak. Egyszerűen érzelmileg nem lettem volna képes rá, nem voltam eléggé kiégett hozzá – így Florian személyét a fogadást követően beszőtte az érdektelenség. Sokkal inkább lekötött a férjem nőügyeivel kapcsolatos nyomozássorozat. Csak nem olyan régen, az elköltözésem után került újra szóba a férfi. A korábban említett internetes eladásaim egyikét ütöttem nyélbe a Váci utcában, amikor teljesen véletlenül összefutottam Leonával. Elfordultam, nehogy észrevegyen, de lefülelt. Visítva, arcán álságos mosollyal, parfümfelhőben tipegett felém. Kapva kapott az alkalmon, hogy kárörvendhessen egy kicsit. Még szerencse, hogy az üzletet addigra lebonyolítottam, így nem tudhatta, miért jártam valójában a környéken. Ám kellemetlenkedéséhez épp elegendő volt a futótűzként terjedő hír, miszerint elköltöztem Patrik villájából.

– Úgy sajnállak. Látod, ha akkor hiszel nekem, és felkeresed Floriant, talán nem történik meg ez az egész – csóválta fejét méregdrága napszemüvege mögé rejtőzve Leona. – Eddig mindenkivel csodát tett. Szívből örültem volna, ha téged is megnyugtat, és lázadás helyett, józanul gondolkodva, a köreinkben maradsz. Kár egy ennyire sugárzó, fiatal lányért. Okosan találhattál volna egy másik férjet Patrik helyett, aki legalább ugyanazt a nívót képes megteremteni neked. Így azonban fájó a búcsú…

Mindenkivel csodát tett – visszhangzott fejemben a mondat, és kipattant a szikra. Florianról fogok írni a Romantika Kiadó pályázatára! Tökéletes témának tűnt a különleges férfiprosti életrajza. Nem az erotikus történetei, sokkal inkább az érzelmi eszköztára érdekelt. Az, hogy miért bocsátotta áruba a testét, és miként tervezi a jövőjét. Volt-e valaha szerelmes? Akar-e családot?

– Igazad van, Leona. Elszúrtam, és nagyon sajnálom – igyekeztem úgy tenni, mint aki belátta ostobaságát. – De talán most, egy kis vigasztalás reményében felkeresném. Adnál hozzá elérhetőséget?

– Te már nem tudnád őt megfizetni – mosolyodott el szánakozón, és egy, tán integetésnek szánt, lagymatag legyintéssel továbbállt.

Érezhettem volna magamat megalázva. Ehelyett csaknem szétfeszített a lelkesedés. Meg akartam mutatni a puccparádé felszegett orrú szereplőinek, hogy nem vagyok elveszett, szerencsétlen lány. Hogy az én értékeim lényegesen nemesebbek a pénzüknél. Igen, bosszús voltam, de szerencsémre nem tehetetlen düh fortyogott bennem.

Éles, fülsiketítő hang térített vissza a jelenbe. A zenekar egyik mikrofonja, szinte fizikai fájdalmat okozva, fémmel gerjedve felsikított. Hirtelen mozdulattal a színpad felé fordultam, hogy lássam, mi történik, és forgott velem a világ. Észre sem vettem, hogy elmélkedés közben még egy pohárral megittam a Dom Pérignonból. Meglepett, hogy máris a fejembe szállt. Hogy felfrissítsem magam, megmasszíroztam a homlokom, közben egy bársonyos női hang elnézést kért a kellemetlen hanghatásért, cserébe azonnal dalra fakadt. A környező asztaloknál ülő vendégek egy emberként bámulták a zenekart. Gyanítottam, Florian ismeri a programot, és azért késik, hogy társalgásunk még kevesebb feltűnést keltsen. Hiszen ki figyelne ránk, ha néhány méterrel odébb látszólag érdekesebb dolog történik? Noha bosszankodtam, a várakozás közben elfogyasztott pezsgő segített rajtam: már egyáltalán nem izgultam, sőt a gátlásaim egészen feloldódtak. Nyilván ennek köszönhettem, hogy amikor a gombszemű által korábban elhajtott pincérfiú mellém lépett, néhány másodpercig elkalandoztam merészen dudorodó szövetnadrágján.

– Elnézést hölgyem, a nyilvános fülkében egy hívás vár önre. – Egészen közel hajolt hozzám, hogy a zene ellenére is halljam.