Bomlás

Fejezet 5

Inge felső két gombját laza eleganciával kioldva hagyta, s rálátást nyertem dudorodó mellizmaira. Le kellett hajtanom a fejem, hogy erőt vegyek magamon, különben biztosan letépem róla a felesleges szövetet. Tiszta fejjel eszembe sem jutna nálamnál éretlenebb sráccal kezdeni, akkor mégis felfigyeltem a legfeljebb húszéves fiú frissen nyírt hajára, kölykösen sármos pofijára, és eres kézfejére. Elkalandoztam: vajon mindenén ennyire dudorodhatnak az erek?

– Mi ütött belém? – sóhajtottam immár a parkettapadlót bámulva.

– Hölgyem, rosszul érzi magát? – kérdezte a fiú.

Megcsóváltam a fejem. Legszívesebben hozzátettem volna, hogy épp ellenkezőleg, néhány pohár Dom Pérignontól tökéletesen feloldódtam. Ehelyett azonban igyekeztem megregulázni a vágyaimat, és úrinői tartással néztem rá:

– Biztos, hogy jó asztalhoz jöttél? – Szemrebbenés nélkül letegeztem a fiút.

A pincér bólintott, majd miután látta, nehezemre esik kikecmeregni az asztal mögül, felsegített. Kacérkodtam a gondolattal, hogy egészen véletlenül megbotlom, és felsőtestét markolva kitapintom az izmait, de türtőztettem magam. Egy lemondó mosoly kíséretében a firtató tekintetek elől diszkréten elrejtett, nyilvános fülkéhez tipegtem. Soha nem éreztem annyira könnyednek, felszabadultnak és kívánatosnak magam, mint akkor. Legszívesebben, retikülömet a magasba emelve táncra perdültem volna a jazzmuzsikára.

– Jó estét, Florian vagyok. Remélem, jól érzi magát. A telefonfülke mellett lévő lifttel jöjjön fel az ötödikre, ott térjen át a lépcsőházba. Nyugodjon meg, az ötödiken nem működnek a kamerák. Nem lesz nyoma, hogy fent járt. Egy félemeletet kell fölfelé haladnia, amikor majd egy rácskapuval találja szemben magát. Nyitva lesz. Tovább kell jönnie fölfelé. Ott várok magára – kaptam a telefonból az utasítást.

A férfi hangja mindennemű érzelemtől mentesen kongott. Szememet forgatva hallgattam, nem csak levelében, de a telefonban is úgy kommunikált, mint egy bevetésen lévő titkos ügynök. Szex James Bond. Értettem, hogy a gazdag és férjes asszonyoknak fontos és egyben izgató lehet a titkolózás, engem ez inkább megnevettetett. De azt hiszem, abban az állapotban mindenen kacarásztam volna.

– Én pedig itt vártam magára – válaszoltam összegabalyodó nyelvem dacára határozottan. – Miért mennék, ha maga nem jött?

Visszagondolva kötekedőnek, ebből kifolyólag egy elviselhetetlen, részeg hisztérikának tűnhettem. És ezzel meglehetősen sokat kockáztattam, hisz bűbájosnak kellett volna lennem ahhoz, hogy találkozásunk alkalmával meggyőzhessem Floriant az életrajz létjogosultságáról. Egyébként miért menne bele? A férfi a rejtélyességéből él, ügyfelei az első randevú előtt még egy árva fotót sem láthattak róla. Nem rossz üzlet: már azért is ki kellett pengetni a teljes tiszteletdíjat, hogy az ember eldönthesse, izgatja-e egyáltalán a pasas. Reklamációt pedig természetesen nem fogadott el.

Kérdésemre nem érkezett azonnal válasz. Sőt, már-már azt gyanítottam, a férfi rám tette a kagylót, amikor megszólalt:

– A számlát rendeztem. Várom – tájékoztatott, és mielőtt reagálhattam volna, megszakította a vonalat.

Meglepve, pipiskedve az asztalomhoz kukucskáltam, a pincérfiú éppen tálcára pakolta a poharakat, valamint a maradék pezsgőt. Fájt a szívem. Indulás előtt lehúztam volna még egy utolsó pohárral, és a gombszemű ajándékdesszertjének is lőttek. Visszahelyeztem a kagylót a helyére, idegesen a női mosdóba rontottam, majd mindkét kezemmel az egyik mosdótálcának támaszkodtam. Florian flegmasága elbizonytalanítóan keménynek tűnt. Felmerült bennem, jobb volna angolosan távozni. De mégsem hagyhattam elveszni a nyolcszáz eurómat. Furcsa, hogy a férfi, mintegy meglepetésként kifizette a méregdrága pezsgőt. Mindig hasonlóan csinálhatta, az itallal szándékozhatott imponálni ügyfeleinek. Miközben a nők arra számítanak, hogy neki kell majd állniuk a számlát, drága ajándékot kapnak. Talán még azt is elhitették magukkal, hogy nem kurvánál járnak. Be kell vallanom, a férfi viselkedése engem is megzavart, egyre jobban érdekelt, ki rejtőzhet a misztikus ködbe burkolózva.

– Meg tudod csinálni – mantráztam saját tükörképemnek. – Képtelen lesz ellenállni neked. Ledöntheted a bálványt.

Patrik mellett megtanultam, hogy női mivoltommal bármit elérhetek. A pezsgőnek hála, kezdeti bátortalanságom talpraesettségbe fordult. A tükörben kiigazítottam a sminkemet, merészebbé tettem a dekoltázsomat, és csuklómra spricceltem, majd a nyakamra kentem a parfümömből. Aztán, biztos, ami biztos alapon, bekaptam egy nyugtatót. Ártani nem árthat, csak a kedvem lesz tőle virágzóbb – gondoltam.

Indulásra készen álltam, hogy megbabonázzam a dörzsölt Floriant. Kihívásként tekintettem rá. Még akkor is a szemébe akartam nézni, ha a könyv ötletét meghallva, elzavar. Hittem benne, hogy pusztán a kisugárzásából ihletet merítve, képes leszek hasznot húzni méregdrága találkozásunkból.

A felvonó villámgyorsan siklott az emeletek között, ahogy a digitális kijelzőn peregtek a számok, úgy növekedett bennem a lelkesedés. Tétlenségemben dúdolni kezdtem a felvonó belső hangszóróiból duruzsoló, ismerős dallamot, aztán az ötödik emeletre érvén, céltudatosan kiszálltam. A lépcsőház ajtaját, a vészkijárat jelzést követve, két méternyire a liftaknától találtam. Összerándultam, mikor a nehéz ajtó visszhangozva bevágódott mögöttem, de semmi nem rettenthetett el. A lépcsőn felfelé haladva valóban egy nyitott rácskapuhoz értem. Olyanhoz, amelyet akkor használnak, ha valamire nagyon vigyázni akar az ember. Tűsarkúm kopogását hallgatva róttam tovább a fokokat, mígnem a lépcső tetején, egy sötét fából készült ajtó előtt találtam magam.

Megérkeztem az oroszlán barlangjához.

Ott álltam Budapest felkapott szállodájának kihalt lépcsőházában, egy ajtónyira az ország hírhedt férfi prostituáltjának szentélyétől. Zsigereimben éreztem, életem attól a pillanattól elképesztő fordulatot vesz.

– Egy padlástér?

A nagy Florian egy koszos padlástérben fogadja ügyfeleit? Annyira hihetetlennek és egyben kiábrándítónak tűnt, hogy léteznek nők, akik egy padláson eltöltött pásztoróráért képesek súlyos összegeket kifizetni egy férfinak. Eltűnődtem, hányan járhattak már a titkos helyen. Hányan léphették át a rácskaput, és vajon ők min gondolkoztak közben? Volt-e elképzelésük arról, mi várja őket odabent, vagy vágytól vakultan tették, amit az ösztrogén diktált? Saját példámból tudtam, a józan ész csak elbizonytalanít. Szóval cselekednem kellett, mielőtt eltökéltségem fogyatkozni kezdene.

Kopogtam, majd benyitottam Florian világába.

Egy folyosószerű helyiség, és meglepő tisztaságillat fogadott. A szűk előszobából tágasabb tér nyílt, melynek ablakain keresztül félhomály költözött a padlástérbe. Előítéleteimre rácáfolva, a lakást alaposan felújították, a padlót fekete parkettával fedték, a falakat sötétkékre festették. Karnyújtásnyira tőlem paraván állt, mögötte egy szék körvonalait véltem felfedezni.

– Csak úgy jöhet tovább, ha levetkőzik – a mélyen búgó férfihang hallatán ösztönösen megremegett a térdem.

Florian az előszoba végében, karba tett kézzel lépett az ellenfénybe, mindössze a sziluettjét láthattam. Magas, deltás férfi, a holdfény kirajzolta a karján duzzadó izmokat. Gyomrom görcsbe rándult, és felmerült bennem a kérdés: ugye van rajta ruha? Megnyugtatóan konstatáltam, hogy atlétatrikót és hosszúnadrágot visel.

– Nem szeretnék levetkőzni – válaszoltam nyersen, majd nyeltem egyet, és igyekeztem kedvesebb hangszínre váltani: – Maga sem meztelen.

Florian, ahogy már kurta telefonbeszélgetésünk során is tapasztalhattam, nem kapkodta el válaszait. Kimért volt, megfontolt és férfiasan határozott: