Először, a gyermekét hozták oda a hegybe. Sipos Gizi egy nyár végi esős délután érkezett meg, karján a kisdeddel. A hegy derekán az állami gazdaság széles utat épített, ezen vitte Sipos Gizi hazafelé a gyermeket. Az út nem volt még egészen kész, mély sárban cuppogott a lába. Akik észrevettük, az út fölötti szőlőkből lementünk hozzá, mert úgy van, hogy szeret az ember gyönyörködni az újszülöttben. Meg magát a Gizit is régen láttuk.
Elég gyakori volt, hogy elmentek lányok innen aratni, mikor a szőlőmunkának szűnt a sűrűje, és szüret felé vőlegénnyel tértek vissza. Gizi azonban nem jött haza egy évig, és most ezt a csecsemőt hozta.
– Milyen szép gyermek – ujjongtunk –, milyen gyönyörű gyermek!…
– A szeme, mint az ég!
– És milyen tiszta a bőre…
– A homlokát nézzék!
– Ekkora szőke hajat k
