KOVÁCS PÁNCÉLOS
A vicinális vonat mozdonya háttal állt a menetiránynak, s a kocsik az orrához voltak akasztva. Volt ebben valami bolondos, valami kamaszos, mintha az egész ügyet csak úgy félvállról csinálnák. Az indulási idő rég elmúlt, elment az utolsó vonat, amelynek a csatlakozását vártuk. A vicinális vonat mégis ott állt meg a terebélyes pályaudvar sarkában, félretolva a forgalmas vonalakról.
Sok-sok sínen kellett átgázolni az utasoknak, hogy a vicinális vonatot elérjék. Már benn ültünk rég a vonatban valamennyien, utasok, s mivel az indulást hiába vártuk, mind az ablaknál szorongtunk, és arra fordítottuk a fejünket, ahonnan a piros sapkás vasutasnak érkeznie kellett, mintha ezzel siettettük volna a várt pillanatot.
Ekkor láttuk meg a napfénytől csillogó sínek között Kovács páncélos
